A Malkavita

Ismerkedések ideje

Ukrajna egyik legbefolyásosabb embere és egyben vérszívója, Andrej Kriska váratlan vendégre bukkant szeretett otthonában. Kis vendége Teodor névre hallgatott, és a háborodottak klánjába tartozik. Andrej sohasem olyan emberként volt ismeretes, aki eldobta magától a lehetőségeket. Nagyon kíváncsi természet volt. És természetesen ez ma sem változott meg. A malkavita olyan rejtélyes támadásokat vitt be a ventrue ellen, ami láttára még jómaga is meglepődött... Még nem teljesen biztos abban, mit is gondoljon új segédjéről, és az ő... képességeiről. Azt minden vámpír tudta, hogy a tremerék erőszakkal és kitartással tették magukat önálló klánná.
Soha nem szabad figyelmen kívül hagyni egy boszorkánymestert, vagy olyat, aki tisztában van a taumaturgia titkaival és uralja a mágiát.

Soha nem szabad figyelmen kívül hagyni egy háborodottat, aki bármelyik pillanatban úgy dönthet akarata ellenére is akár, hogy nem tetszik neki egy tetszőleges illető gerincének ferdülete, ezért átrendezi saját kezűleg, mert egyszerűen csak zavarja.
De egy olyan malkavita, aki egyértelműen vérmágiát használ, és rémálmoknak megfelelő alakokat növeszt a testéből, mert fél... arra nem csak odafigyelni kell, hanem a szó szoros értelmében vigyázni rá. Andrej megbecsült tagja a szabbatnak, igaz, vannak sajátos nézetei, ideológiái, ám még ő sem szeretne egy esetleges belháborút egy malkavita sorozatos őrjöngése miatt, még ha valószínűleg meg is nyerné a háborút. Nem. Szinte biztos abban, hogy ezzel hatalmas kockázatot vállalt be, és veszélyezteti az egész kastély népségét, ám ha a malkavita csak amnéziás, nem pedig... tegyük fel, üldözési mániákus, akkor annyi a dolga, hogy odafigyeljen rá. Még így is nagyon rizikós feladat állt előtte, de ha már egy akkora erőt sodort az útjába, mint ez a Teodor, akkor meg fogja becsülni.

Andrej útközben magához hívta Joszifot, hogy mutassa meg új csatlósának a szobáját. A férfi természetesen erre rábólintott, még ha semmi kedve sem volt ezt megtenni, és elvezette a kisebbik vámpírt egy magas mennyezetű, de nem túl nagy szoba ajtajához. A főnök szerette a bútorzatait, általában a szobák többségében fellelhető volt legalább egy, ami mahagóniból készült, és ezt Joszif meg is osztotta a vámpírral.
– Ez lesz az – mondta végül a férfi. – A főnök azt üzente, hogy ha egy hétig nem esik semmi baja a szoba felszereltségének, megtarthatsz mindent, ami a részét képezi.

A malkavita szája kissé elhúzódott.
– Nem igazán bízok magamban ilyen téren – vallotta be.
– Hát... azért csak próbáld meg – Azzal hátat fordított neki, de felsóhajtott, és visszafordult sarokból. – A mai napon a biztonság kedvéért a közeledben leszek, remélem nem bánod.
– Miattatok, vagy miattam? – tette fel a kérdést Teodor.

Joszif már egy tökéletesen kielégítő válasszal állt elő.
– Igen – mosolyodott el a férfi. – Tudjuk, hogy nem vagy közönséges, és elég sok ember szokott tartózkodni itt mindig, főleg az esti órákban. De persze ezeken az apróságokon kívül is, ha esetleg kellene útbaigazítás, vagy információ, akkor csak keress meg. Holnaptól már jobb szeretném, ha nagyjából ismernéd a járást. Ne vedd zokon, de van jobb dolgom is, mint őrt játszani az ajtód előtt.
– Érthető, nem ez a feladatköröd –bólintott Teo.
– Csak részét képezi. Most megyek, te pedig nézz be oda, vár egy kis meglepetés – kacsintott Joszif, és azzal már sarkon is fordult.
– Meglepetés? Nem vagyok biztos abban, hogy...
– Csak menj be! – kiáltott vissza a férfi.

Teonak nem volt kedve, se esélye vitázni azon, hogyan viszonyult a meglepetésekhez. Lenyomta a zöldes árnyalatú nagy faajtó kilincsét, és benyitott. Ahogyan Joszif mondta korábban. Az íróasztala, ha jól látta, tényleg mahagóni volt. Szerette a szépen kidolgozott fadarabokat, világéletében művész lelke volt, mindent tudott értékelni. Végigsimított a lakkozott felületen, a gondosan kifaragott könyvtámaszokon, gombokon. Mindennek van lelke, ahogyan ennek is itt. Bármennyire is szerette volna a közelében tartani, ebben a gyönyörűségben egyszerűen bűncselekmény lett volna kárt tenni, ezért az első dolga lesz, hogy ezt kiviszi innen. Kissé fáradtan masszírozta meg a tarkóját, miközben körbenézett. Szőnyeg. A szőnyeg rendben van, szerette a szőnyegeket. Az pedig... az ott egy függöny. Andrej gondot fordított mindenre. Ezért volt vastag, sötét anyagú minden függöny a kastélyban, mivel nem csak a pénzesekre gondolt, akik akár egy, akár több partnerrel való együttlétük során magányra vágytak. Ez azoknak is igen előnyös volt, akik vért ittak.

Tehát, bal oldalt a falnál asztal, amit el kell később mozgatni, szemben a falnál az ágy, ami nem tűnt túl különlegesnek. A jobb oldalán pedig egy magas polc könyvekkel, szekrény, és egy láda volt. Érdekesnek találta a ládát is, úgy gondolta, jobban szemügyre veszi, ám ekkor valaki átkarolta hátulról. Teonak kétféle reakciója volt a hirtelen helyzetekre. Vagy teljesen ledermedt, vagy megugrott. Mielőtt azonban a teste ezt eldönthette volna, valaki búgó hangon a vállába dörgölőzött, ő pedig egészen halványan kipirult.
– Szia, szépfiú. Úgy hallottam, ma nekem kell rólad gondoskodni.

Teodor összébb húzódott, és felnyikkant a csendből. Hosszú, vörös hajú parti királynő volt az illető hölgy, igencsak kirívó ruhában. A nyakát teljesen szabadon hagyta, és persze a dekoltázsát is. Félelem nélkül nézett Teodor szemeibe, rutinos véradó volt.
– Bármit választhatsz, csak nyugodtan – gyengéden végigsimított nyakán az erei mentén, másik kezével pedig a combhajlatán. – Melyiket szeretnéd?

A malkavita olyan hirtelen akart hátra lépni, hogy kis híján hanyatt terült az asztalon.
– Óh, ez... igazán kedves gesztus, hölgyem – próbálkozott remegő hanggal -, de nem igazán vagyok éhes.
– Ugyan! – ragadta meg a vállait. – Ne kéresd magad! Tudom, hogy akarod, én is akarom.

Ezen kívül a nő függő is volt. A vámpírok harapása óriási élvezetet okozott az áldozatnak, amire, ha túléli, gyorsan rá tudott kapni. A hölgy pedig évek óta állandó vendég volt a kastélyban, közkézen, vagyis inkább... köz-szájon forgott. Kicsit feszengett, fészkelődött, teljesen hangulatba jött, és nem akarta, hogy ez a vézna srác elrontsa az estéjét.
Teodor nem volt biztos abban, mit is kellene tennie. Andrej küldte a nőt, és nem illene a legelső ajándékát visszautasítani.
– Biztos vagyok benne, hogy harapnál valamit – húzódott közelebb az arcához.

Teodor szemei felvillanva látták a csörgedező vért a vastag vénában, hallgatta a nő szívének felizgatott ütemét. A malkavita fejében a fogaskerekei eszeveszett száguldásba kezdtek, szemei a peremeitől kezdve lassan besötétültek, míg pupilláját csak egy fehér pont váltotta fel. Halkan sziszegett, hagyta, hogy szemfogai megnőjenek és kiélesedjenek, majd viperaként kapott a felkínált nyakhoz. A nő kéjesen felnyögött és marni kezdte a vámpír karjait. Vállát egy satu fogta be, émelyítő roppanással törtek darabokra csontjának kis szilánkjai, de ő csak tovább nyögött. A vámpír megtámaszkodott a nő testében, a válláról átharapott vendége torkára. A vér szökőkútként spriccelt végig a vámpír arcán, fröcsögő ábrát csapott a falakra, Teodor pedig ráfogott a torkában levő szilárd csőre, és kitépte a helyéről. A nő nyelve előrebukott az üregből, és a melleinek csapódott, majd azonnal összeesett a földön, lassan szétterülő vértócsa jelent meg alatta, és vándorolt egyre feljebb az ázott ruhán. A malkavita megragadta a testet, és mohón inni és tépni kezdett belőle.