Befutva a szobámba becsukom az ajtót, és elbújok az íróasztalom mögött. Könnyeim sorban potyognak le az arcomról, miközben számítok arra, hogy apám bármelyik pillanatban betoppanhat. Igyekszem elfojtani a sírásomat miközben karjaimmal erősen kulcsolom át térdeimet.
Szemeimmel körbe nézek a szobámban, hátha találok valamilyen tárgyat, amivel megvédhetném magam. A szekrényemre nézve felcsillan a szemem, hiszen eszembe jut, hogy az ott levő tolltartómban mindig tartok egy bicskát. Az ajtóra emelem tekintetem majd hirtelen felindulásból felállok, és a szekrényhez rohanok. Sebesen kutatok, mikor meghallom, hogy ajtóm nyikorgó hangot kiadva nyílik. Félve ajkamba harapok, de szerencsére pillanatok múlva megtalálom a keresett tárgyat. Megfogom, gyorsan megfordulok, és bicskával a kezemben megemelem kezemet. Megfordulva azonban nem az a látvány fogad, mint amire számítottam. Az illető elkapja a karomat, ezzel megakadályozva, hogy az éles tárggyal megsebezzem őt. Lassan leengedjük karjainkat, miközben megszakíthatatlan szemkontaktust tartunk.
-Már minden rendben. -suttogja az illető, mire elejtem a bicskát, és a földre rogyok.
Zokogni kezdek, de igyekszem minél halkabb lenni. Ő is helyet foglal mellettem, és csak hallgat. Nem szól semmit, nem kéri, hogy beszéljek, csak hallgat. Könnyeim ismét végeláthatatlanul potyognak, miközben a szobám padlóján ülök egy vadidegennel, akivel nagyobb biztonságban értem magam, mint a saját apámmal.
Sziasztoook!
Ez az első könyvem, melyet publikálok. A sztorit már teljesen megírtam, viszont akkor szeretném kirakni a többi részt, ha eléggé tetszik nektek. Kérlek írjátok le véleményeteket kommentbe, nagyon jól esne a visszajelzés:)
ŞİMDİ OKUDUĞUN
egymásnak teremtve (jikook ff)
Hayran Kurgu-Jimin, nagyon aggódom. Hol vagy? Már megyek i... -szólal meg, és nyílik is a bejárati ajtó. Mikor meglát, abbahagyja a beszédet, kezét pedig leengedi. A hívást megszakítja, mobilját fekete melegítőjének zsebébe rejti, miközben a szemkontaktust végi...
