𝘙𝘌𝘓𝘈𝘛𝘐𝘖𝘕𝙎𝙃𝙄𝙋

𝘤𝘩𝘢𝘱𝘵𝘦𝘳 10

Rowen 

Nem akartam hinni a szememnek. Hosszú percekig csak bámultam a pasira, akit reggel még a világ legbunkóbb emberének tartottam, bár ez azóta sem változott. Csak most már tudtam a nevét. Egy testhezálló fehér pólót, meg rövidnadrágot viselt, és tisztán látszott, hogy izmos. Nagyon izmos. Reggel még nagyon szarul voltam az esti kis kitérőm miatt, így nem érdekelt, de most volt időm alaposan szemügyre venni. Látszott rajta, hogy tényleg egy bajkeverő, annak ellenére, hogy határozottan jó pasi volt. Éles állkapocs, dús ajkak, és nagy, mogyoróbarna szemek. Értem már, hogy miért zsongtak körülötte úgy a nők, mintha muszáj lett volna.

A lány, aki percekkel ezelőtt még az ölében üldögélt dühösen felállt, és miután mondott neki valamit, elviharzott. Alex unottan nézett utána, neki csak szórakozás volt az egész. Megtekerte a fejét, aztán tekintetével végigmérte a fedélzeten iszogató jobbnál jobb lányokat, míg végül azok a mogyoróbarna szemek megállapodtak rajtam. Ettől hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy képtelen voltam nem bámulni őt. Másfele kellett volna néznem, mondjuk Danielle-re figyelni, de Alex tekintete valósággal fogva tartott.

- Oké, azért ne bámuld ennyire feltűnően. A végén még azelőtt lebuksz, hogy elkezdenéd.

- Tessék? – néztem rá a barátnőmre, akinek megcsörrentek a karkötői a csuklóján, amikor finoman meglökte a kézfejemet.

- Azt mondtam, hogy túl feltűnően bámulod. – ismételte meg amit mondott, én pedig kezdtem kellemetlenül érezni magam. Nem rám vallott, hogy úgy nézek valakire, mintha ufót látnék.

- Bocsi. Csak azon gondolkodtam, amit mondtál. Ha ezzel visszaszerezhetem Pamela bizalmát, akkor egy próbát megér. – morfondíroztam. – Márpedig nagy szükségem van a bizalmára. Nem akarok életem végéig az életmód rovatban, az íróasztal mögött sínylődni.

- Te jó újságíró vagy, Rowen. Elkövettél egy hibát, de most valóban itt az alkalom, hogy helyrehozd. És... - kezdett bele, az arcán pedig egy csibészes mosoly suhant át.

- És? – mosolyodtam el én is.

- Itt vagyok én. – bökött magára. – Segítek neked, nem kell egyedül csinálnod. Garantált a siker.

- Van ám itt önbizalom! – nevettem el magam, Danielle újabb, saját magát fényező akciójára. Örültem volna, ha legalább fele ekkora önbizalmam lett volna, mint neki, de sajnos amióta Zayn megcsalt, ezzel eléggé hadilábon álltam. Tudtam persze, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot, ami majd egyszer el fog múlni, és túl leszek rajta, de nem tudtam mikor. Sajnos a szakítás utáni szar állapothoz nincsen használati utasítás.

- Nélküle nem garantált a siker.

- Aha, akkor adj belőle nekem is, kérlek! – kortyoltam bele az üdítőmbe, és hátradőltem a székemen, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Meglepődtem, mert nem rémlett, hogy a barátnőmön kívül bárkivel tartalmasabb beszélgetést alakítottam volna ki, de amikor megláttam az asztalunkhoz sétáló srácot, kezdett derengeni valami. Igaz homályosan csak, de legalább nem voltam teljesen vakon.

- Rowen, szia! – ért oda az asztalunkhoz Jay hatalmas mosolyt villantva rám, miközben a fejére tolta a napszemüvegét. – Nem gondoltam volna, hogy itt talállak. Azt hittem estig ki sem kelsz az ágyadból.

- Szia! – mosolyogtam rá bizonytalanul, mert bár tudtam, hogy ki ő, és honnan ismerem, fogalmam sem volt, hogy mit is csináltam. – Hát, tudod, nem nagyon volt más választásom. – pillantottam Danielle felé, aki ekkor olyan izgatottan pattant fel a helyéről, mintha darázsfészekbe ült volna.