Halkan zokogva, zsongó fejjel tértem ismét magamhoz, miközben testem halkan ringatózott, mikor felnéztem kiderült, hogy Naruto ölében fekszem, megint.
- Hát felkeltél Sasuke?-lassan bólintottam.
Mivel, felkeltem ezért feltételezem, hogy az "álomban" vagyok, vagyis a "valóságban".
- Jobban vagy?- értetlenül tekintettem rá.- nem emlékszel?- szégyenkezve szegtem le a fejem.- Nem csoda hiszen elájultál.
Értem szóval mikor shiftetelek akkor eszméletemet vesztem abban a világban, ahol nem cselekszem éppen. .
- Mennyi ideig voltam kiütve?
- Csak pár másodpercig.
Szóval itt nem telik az idő miközben a másik világban vagyok.
- Naruto- húzódtam le magamról kezeit- mennem kell.- álltam fel véglegesen térdeimre támaszkodva.
- Mi!? Hova?! Most ájultál el, nem mész sehova!
- Akkor gyere velem!
A gombába is már, hogy nem tudom lerázni magamról ezt a Naru utánzatot.
Ha egy lépést is teszek, akkor nem lesz visszaút.
Mégis eltoltam magamtól Narutot és egy megnyugtató mosollyal arcomon, dobtam el mindent és adtam át az árnyéknak.
Egyáltalán nem érzek semmit, semmiféle fájdalmat. Az érzéseim ömlő vér formájában távoznak testemből.
Hallom ahogy Naruto nevem kiáltja, s hogy a vonat fékez.
Sírva hajol, arcom felé és megnyugtató szavakat suttog: "Szeretlek, szeretlek...ezért..."
Torkomból felszalad egy halk leginkább zokogásra emlékeztető hang.
- Látom ah holnapot, ighaz? Van mégh remény?
A sötétség körül fon, mindent elveszítettem amim volt, észrevettem, hogy már nincs menekvés.
Az időn átesek, s a lelkem lassan elpereg.
A kérdés egyszerű...jól vagytok?
ESTÁS LEYENDO
Megint Emberek (Átírás alatt)
FanficA történetünk Főszereplője a középiskolás Uchiha Sasuke. Magán életében van pár nem meg szokott dolog, bár kívülről csak egy félénk eminens tanulót látunk. Sasuke szenved, családja, tanárai és önmaga által. Az első igazai reménysugarat bátya Itachi...
