Megint Emberek (Átírás alatt)

13.fejezet

Hirtelen minden homályos lett és egy pihe-puha ágyban találtam magam legalább öt takaró alatt. Nyílt az ajtó és egy aggódó Naruto lépet be. Elfordítottam fejem és kitekintettem a hófehér ablakon ahol a korom fekete ég fogadta íriszeim.

Mennyi lehet az idő? 

Egy hideg kéz érintette enyéimet, mire oda kaptam tekintetem, de csak Naruto kezét véltem felfedezni.

- Felébredtél Sasu? - kérdezte enyhén mosolyogva, bal kézfejem ajkaihoz érintve. 

- Mennyit aludtam? Mennyi az idő?

- Két órát Sasu, és tizenegy óra van. -  enyhén szólva meglepődtem. Az előbb még reggel nyolc óra volt, két órát aludtam és most este tizenegy van...itt valami nem kerek.

- Hazudsz!- nem akartam, íly vádlón mondani, dehát így sikerült.

- Mi-micsoda? Miért hazudnék? - kérdezte...zavartan...?

- Az előbb még reggel nyolc óra volt most meg hirtelen tizenegy. Nem Naruto ezt nem hiszem el.

- Az "előbb" drága, kilenc óra volt, túlóráztál, én pedig eléd mentem.- ült fel az ágyra, miközben én értetlenül pislogtam rá.

- Álmodtam...vagy...most álmodok, egyszer felkeltem az a valóság és ez az álom...de az is lehet hogy...ez a valóság és azt álmodtam, hogy álmodtam a valóságot. - haa...hasogat a fejem!

-...Mi?...te ilyeneket álmodsz?- néz rám sajnálkozó szemekkel.

- Naruto! Mit csináljak?! - néztem rá ijedt szemekkel. A pánik lassan kezdet elfogni.- Mi igazi és mi nem!?- nyüszítettem fel, miközben egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt. 

- Semmi baj Sasu, minden rendben.- szorította fejem mellkasának.  

Fájdalmas dolog ha nem tudod elkülöníteni a valóságot a képzelettől, vagyis jelenesetben az álomtól. Semmi sem igaz, mégis minden az. Nincs értelme, semminek, mégis minden összefüggésben van. Ha megpróbálod kibogozni, csak az elméd teszed tönkre, hisz saját magad ellen küzdesz.

A síró görcs egyre nagyobb mértékben szorította össze mellkasom én pedig vitézül küzdöttem ellene. Nem sírhatok megint. Annyit sírok mostanában, mint egy félős kislány. Undorító! 

Feszíti fejem a keserűség és zavarodottság.

Nem tudom hihetek e Narunak. Hisz lehet álom és lehet nem.

Meg akarok halni! 

Mert gyáva vagyok, megküzdeni ezzel.

Túl gyenge vagyok.

Nem, nem, nem vagyok képes...

- Itt vagyok neked, és együtt kitalálunk valamit rendben?- ringatott ölében.

Igaz, nem vagyok egyedül, itt van Naru és ő segít.

- Együtt mindent megoldunk. 

- Mindent?- kérdezem, halk rekedtes hangon.

- Igen, mindent.- nyom csókot fejem búbjára.

Miután elmeséltem mindent arra jutottunk, hogy elalszom és ha vissza jutok oda akkor nyomokat keresek arra, hogy valóság vagy álom. 

Lefekszem az ágyba és Naru ölelésébe fészkelve magam lehunyom szemeim.

Próbálom kikapcsolni agyam, nem gondolni semmire, testem ellazítani próbálom, de mintha fordítva sülne el. Egyre éberebbnek érzem magam, hogy az a...

Frusztráltan sóhajtva megfordulok az ölelésben, és fejem belefúrom Naru nyakhajlatába. Lassan lélegzem be illatát és élvezem, hogy kezei körül fonják derekam. Néha érzem nyakszíremen, hogy meg-megrebbenek pillái. 

Akkor hát, aludjunk!

Nos  mi a véleményetek, erről a kis kalandról?