Megint Emberek (Átírás alatt)

Külön kiadás

Vissza emlékezés

-Szia! Milyen napod volt?

Léptem be kis szobámba, ahol látszólag csak sötétség honolt. Táskám lepakolva ültem le ágyam szélére és bámultam a semmit. Agyam hátuljában már el is hangzott a válasz. 

"Nélküled unalmas volt Sasuke, de már jobb hogy itt vagy."

Éreztem egy lágy lökést mi ágyamra döntött. Nem volt itt semmi mégis, elképzeltem, hogy felettem van az a személy aki igazán foglalkozik velem.

Tenyere közé vette arcom és egy lágy csókba hívott. 

"Nincs itt semmi te idióta, mit csinálsz?" Ez Madara volt, kinek igazat adtam, nincs itt semmi és senki. 

"Ne hallgass rá itt vagyok kicsim. Figyelj rám!" Szólt kétségbe esetten egy másik hang. 

Mint már oly' sokszor, most sem hallgattam Madarára, csak sodródtam az árral. 

Rövid szőke haja az arcomba hullott. Fülembe súgta azt az édes szót. "Szeretlek". Simogatta vállaim, oldalam hasam, arcom, mindent mit ért. Itthon vagyok. 

Elképzelten kék szemeit, ahogy az enyémbe bámul, és fel fal velük. Éreztem kellemes illatát. Ahogy egyik hideg kezével átfogja nyakam, és el mondja mily' fontos vagyok neki. Fejem bele fúrtam mellkasába és elkezdettem sírni, a tudat, hogy nem létezik belül megölt.

Az így is labilis érzelmeim a közelében összeálltak és újra széttörtek. A fájdalom kínzó volt. Ahogy érzed, már-már látod a saját szíveden a repedéseket, melyet egy nem létező személy képes csupán befoltozni. 

Édes szavakat suttog fülembe ezzel megnyugvásra késztetve. Betakar takarómmal- eme cselekvés én hajtom végre az ő nevében-, emiatt olyan érzésem lesz mintha valójában karjaiban tartana. Fejem ismét mellkasába fúrom, s majd mikor ráeszmélek, hogy csupán ágyam matraca, az a szilárd meleg anyag, ismét elfog az a nyomorult érzés. 

Gondolataim önkénytelenül is az önbántalmazás felé kúsznak. 

"Ne tedd Sasuke, kérlek, ne bántsd magad, hisz ezzel engem is bántasz."

Közelebb húz magához, ezzel elfeledtetve, milyen nyomorult és szerencsétlen az életem. 

Karjaiban megnyugszom és a levegőt egyenletesen szedve elalszom. Ott semmi nem fogad az üres, bódító sötétségen kívül.

Ez a tökéletes ember vagy lény tart vissza engem az önbántalmazás és a depresszió, szörnyű kietlen világától. 

Ő nekem a fény, kit csak én láthatok, én érinthetek és érezhetem, egy tökéletes mégis tökéletlen szerelemben, mely megöl és megkínoz. 

***

Osztálytermembe belépve kezdem el tizedikes évem, mely valószínűleg egyáltalán nem lesz kellemesebb, mint a kilencedikes.

Padomban csukott szemel próbálom felidézni karjait magam körül.

Az ajtó nyitódásának hangjára felnyitom és megpillantom...nem az osztályfőnökömet. Egy férfi lépet be a terembe, ki kísértetiesen hasonlít a szobámban lakó démonra...lényre.

Szemeim elemzik egész testét és elképedve veszem észre az egyre nagyobb hasonlóságokat.  

Ő az én...

- Uzumaki Naruto 

Uzumaki Narutom  

***

Kedves naplóm!

Ma a Sensei hamarabb haza ment az iskolából.

Aggódom érte, talán beteg. Kicsit sápadt is volt ma...de még így is csodálatos...

Megtudtam, hogy fél az egerektől egy gyerekkori emlék miatt.

Meg akarom tudni miért!!

***

Talán túlzásnak tekinthető, hogy két füzetet írtam tele az életével...de én még így is keveslem.

"Megszállott vagy!" Tudom Mad...de annyira szeretem...