Vérben úszó szerelem (újraírva!)

7.fejezet

Szeptember 28, Péntek

Már lassan egy hónapja koptatom a padot új iskolámban.Ami mint kiderült számomra,nem is eszméletlenül rossz.A legtöbb tanár kedves,és érthetően tanítanak,az iskola külsejével ellentétben pedig maga az épület belülről egész jó állapotú.Egyedül a tesiterem nem tetszik.Nem mintha nem lenne jó állapotban,csak az a 45 perc amit ott eltöltök,felér egy kínzással.Poland még kétszer elkísért az osztályteremig,hogy biztosan tudjam hol is vagyunk,de erre nem sok szükség volt.Elsőre is sikerült memorizálnom minden apró részletet körülöttem...

Apropó Poland.Sokat beszéltem vele és testvérével az elmúlt néhány hétben,és magabiztosan kijelenthetem,hogy nem bántam meg.Polanddal bármiről lehet beszélni,plusz sok közös pontunk is van.Néha kicsit furán viselkedik,de egészen rendes,és türelmes.Illetve velem szemben,mivel többször láttam testvérével ordibálni,mint ahányszor idegösszeroppanást kaptam Russia mellett.Pedig az azért nem kevés...

Kezdem megszeretni ezt az újnak mondható helyet.Igen,határozottan tetszik.Habár az örömöm mégsem teljes,mert ameddig az új iskolám gondolatával sikerült megbarátkozom,addig az egyedül élés nehézségei még mindig a padlóra küldenek.Anyát nem fogom felhívni az ilyen problémáimmal,nem akarom hallgatni a szemrehányásait.Így igyekeztem magamtól megoldani azokat a dolgokat,amik eddig egyszerű semmiségeknek tűntek.Ráadásul ez az iskola magasabb elvárásokat rakott elém,mint az előző,még nehezebbé téve azt,hogy megtanuljam végre megoldani ezeket a problémáimat.

-Hé Német!Te is jössz?-szakított ki gondolataim közül Ausztria.Néhányat pislogva realizáltam,hogy még mindig az osztályteremben vagyok.Értetlenül néztem velem szemben álló Ausztriára,majd megköszörültem a torkom.

-Hm?Micsoda?-kérdeztem,mivel halványlila segédfogalmam sem volt arról,hogy vajon miről beszéltek az elmúlt 2 percben.

-Mennénk a városba hülyülni.-húzta a szemébe sapkáját Magyar,haját ha lehet,még jobban összekócolva.

-Hát...nem hétfőn írunk fizikából?

-Jaj ne csináld már Germanyyyy.Légyszi!-nézett rám Poland.Zavartan elmosolyodtam,majd megvontam a vállam.

-Jó rendben.Megyek én is.-sóhajtottam.Neki nem lehet nemet mondani...

Ja,igen,és páran megkedveltek,amit még mindig nehéz felfognom.Már nem azzal töltöm a hétvégéimet,hogy otthon egyedül sorozatozok,közben azon elmélkedve hogyha Bécsben nem viselkedtem volna olyan vállalhatatlanul,akkor soha nem kellett volna idejönnöm,lennének barátaim,normálisnak nevezhető életem lenne,nem pánikolnék,hogy ha ez így megy tovább örökre egyedül maradok.Nehéz volt megszokni, eddigi megszokottnak hitt életemből kiszakadni,és belecsöppenni egy teljesen újba.

De már nem nézek furán,amikor a telefonom váratlanul megcsörren,nem zavar,ha Magyar délután átjön,és semmiképpen nem irritál Poland,aki majdnem minden szünetben keresi a társaságom.

Miután fél nyolckor hazaestem (már megszoktam,hogy péntekenként úgyse érek haza előbb...),még villámsebességgel megcsináltam a házikat,majd készítettem magamnak vacsorát.Kivételesen nem értem be egy csokis müzlivel.

Ekkor viszont megint hallottam azt a fura,sziszegő hangot,hangosabban,mint eddig.A hanggal persze együtt járt az ilyenkor érzett enyhe fájdalom,és érdekes bizsergés.Idegennek éreztem magamnak a saját testemben.Mintha elveszíteném magam fölött az irányítást.

Szájon át lélegezve pattantam fel az étkezőasztaltól,majd remegő lábakkal a falhoz hátráltam.Látásom minden lélegzetvételemnél egyre jobban homályosodott,pedig rajtam volt ezeréves szemüvegem.Ide-oda kapkodtam a tekintetem pánikolva.Megőrültem?Ilyen hamar?

Bal karomon végigfutott a már korábban érzett bizsergés,mire odakaptam a fejem.Apró foltokban vörösödött a bőröm,mintha égési sérüléseim lettek volna.

-Mi a fasz?!-pazaroltam utolsó lélegzetem káromkodásra,majd nagy valószínűséggel elájultam.

...

-Sötét.Kurva sötét van.-állapítottam meg,amint nehézkesen kinyitottam a szemem.Felkeltem a földről,majd leporoltam magam.

-Hol az Istenben vagyok?-pásztáztam körbe a furcsa mód ismerős helyet.Olyan volt,mintha egy fekete dobozba zártak volna.Homályos,vibráló falak vettek körbe,sehol egy ajtóval,vagy ablakkal.Tanácstalanul ültem vissza oda,ahonnan felkeltem,majd kissé pánikolva próbáltam kiutat keresni.

-Mint valami elbaszott videojáték...-morogtam magamban,mikor a falak között megjelent a konyhám képe,majd egy pillanatra elsötétült.Aztán újra visszajött.Minthogyha a kép pislogna.

-Mi folyik itt?-kérdeztem magamtól pánikba esve.

-...Na végre sikerült.Gott segne,de erős a tudatod.-hallottam ugyanazt a hangot,amit már korábban.Végigfutott a hideg a hátamon.

-Ki az Isten vagy te?...És...és mi ez az egész?-futottam oda a kis képhez.

-Marha jó, a saját kölköm nem ismer meg.-nézegette hegekkel tarkított vörös kezét.Vagyis a kép ezt mutatta.

-Az apám meghalt,amikor három éves voltam.Elhagyott minket,hogy a beteges céljainak szentelje az életét.-húztam össze a szemem.Ki nem állhatom apámat.Ha ő nincs,talán egy fokkal könnyebb lenne az életem.

-Ezt a baromságot.Nem is vagyok beteges.-hagyta abba önmaga nézegetését,majd vidáman lépkedve elindult a házamban.

-Az fizikailag lehetetlen,hogy te legyél az apám.Az is fizikailag lehetetlen ami most történik.-bámultam a kis képet karba tett kézzel.

-Mindig is utáltam a fizikát.Az irodalom jobban tetszett.-mondta csak úgy magának,majd benyitott az emeleti fürdőbe.

-Elárulnád végre,hogy mi a szent Jóistent művelsz a testemmel?Jó lenne ha visszakapnám,te meg eltűnnél.Akárki is vagy.-morogtam idegesen.Kezdett nagyon irritálni,hogy ez az alak csak úgy...cserélt velem,ijesztő természetességgel.

-Német már megmondtam,hogy a nevem...-állt meg egész alakos tükröm előtt.-Third Reich.

Elborzadva mértem végig a kis képen keresztül az előttem álló alakot.Fekete nadrágja bőven nagy volt rá,de fekete bakancsa még kivillant alóla.Hosszú,sötét, katonai ruhára hasonlító öltönyt viselt,szürke csatos övvel összefogva.Jobb karján vörös szalag mutatta horogkeresztes jelképét.Vállán szintén egy öv volt átvetve,mint egy kis cserkésznek,aki arra tűzi fel a kitűzőit.Öltönye alatt látszódott fehér pólója,és megviselt nyakkendője.

Elégedetten mosolygott az előtte lévő tükörbe,kimutatva hegyes fogait.Sötétvörös haja kócosan hullott szemébe,sasjelképes sapkája alól.Kíváncsian villogó sárga tekintetétől olyan emlékeim szakadtak fel,amiket már soha nem akartam felidézni.

-Mi a fasz...-suttogtam magam elé pánikolva.-Ez lehetetlen.Képtelenség.Ő...ő halott.Nem állhat itt előttem.

-Dehogynem.-válaszolt gondolataimban feltett kérdéseimre.-És leszel szíves nem szidni tovább?Köszi.

-Oké Germany,oké.Nyugi.Ez csak valami rossz vicc.-ültem le a fejemet rázva.

Gott segne: Isten áldjon