Last Christmas /befejezett/

1. fejezet

- Mr. Tomlinsonnak döntése szerinti választ kell ezzel kapcsolatban nyújtania. Louis, magának szüksége lenne egy kórházi kezelésre. - mondta a velünk szemben álló Doktor úr mire mellettem Harry a kezemet még szorosabban markolta.

- Mégis miért? - kérdeztem. Azt hittem tisztáztam mindenkivel, hogy semmilyen indokkal nem tarthatnak bent a kórházban.

- Mert a vizsgálat azt mutatja hogy súlyosbodott az állapota és kezelésre van szüksége. - kaptuk meg a választ.

- És mit jelent hogy súlyosbodott az állapota?- kérdezte Harry aggodalommal teli hanggal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem jobban érdekel a betegségem, mint Harryt. Minden szabad pillanatában engem pesztrálgat, és ügyel arra, hogy semmilyen erőfeszítést se kelljen telnem. Tulajdonképpen úgy bánik velem, mint egy csecsemővel.

- Azt hogy most már egy nagyon kicsi megerőltetés után is elájulhat. - mondta a doktor. - És ezt kerülnénk el ha bent maradna. - tette hozzá.

- Elnézést, hogy erre kérem, de kimenne pár perce Doktor úr. Szeretnénk megbeszélni ezt a dolgot.- mondtam illedelmesen.

- Természetesen. Szóljanak, ha megszületett a döntés. - mondta, majd megfordulva kisétált az ajtón és óvatosan becsukta azt maga után.

- Mit kell ezen megbeszélni? - nézett vissza rám Harry miután kiment a Doktor.
- Nyilván bejössz az orvosok pedig meggyógyítanak. Ez ilyen egyszerű.

- Szívem. - sóhajtottam lemondóan. - Az orvosok nem tudnak meggyógyítani. Segíteni tudnak, hogy tovább éljek, de egyszer úgyis meghalok. Tudjuk jól, hogy ez a betegség nem gyógyítható. Mi értelme elvenni az idejüket? - néztem a szemébe. A könnyek már azóta a szemében csillogtak mióta beléptünk az kórház fotocellás ajtajain.

- Nem. Ők ajánlották fel, hogy szívesen segítenek. Meg tudnak gyógyítani, tudom. Nincs olyan, hogy gyógyíthatatlan. - mondta és az első könnycsepp már le gördült az arcán és egyenesen a földre csöppent.

- Kérlek most figyelj arra amit mondok. Ha ez lesz életem utolsó karácsonya akkor sokkal szívesebben tölteném veled mint bárki mással. Nem egy kórházban akarok poshadni az ünnepek és a szülinapom alatt. Kérlek Harry. Add meg nekem ezt. Szeretlek, de nem ezt akarom. Téged akarlak csakis téged senki mást. Ha pedig végleg elmegyek, akkor nem azt akarom, hogy orvosok rohangáljanak körbe, hogy megmentsék az életem és, hogy még pár hónapnyi szenvedő időt adjanak. Amikor végleg elhagyom ezt a világot akkor a te karjaid között akarok végleg nyugovóra térni. - fejeztem be. Harry arcát a monológom végére több száz könnycsepp áztatta. A kezeim közé vettem az arcát és a hüvelykujjammal mosolyogva simítottam végig az arcán.

- Louis kérlek maradj bent. Tudom, hogy meg tudnak menteni. Én...nem hagyhatsz itt! Nem teheted ezt meg. Kérlek hallgass rám. Kérlek Louis, kérlek. - hajtotta le sírva a fejét. Mikor legközelebb újra felnézett az arcán már csak pár könnycsepp csillogott.

- Szeretlek. - mondta. Az arca egy fájdalmas vigyorba húzódott. Az a pár csepp könny amit nem tudott volna benntartani elindultak le az arcán. A pulcsim ujjának végével odanyúltam és letöröltem őket vele.

- Én is szeretlek. - mondtam, majd egy szoros ölelésbe fogtam Harryt mielőtt vissza hívtam volna a Doktort.

***********************************************************************************************

- Mond fiam neked teljesen elmentek otthonról? - kiabált velem édesanyám a nappali kellős közepén. Tudták, hogy ma megyünk a kórházba egy kivizsgálásra és azt is, hogy ma dől el, hogy karácsonykor találkozunk.