Last Christmas /befejezett/

8. fejezet

Reggel ismét borzalmas fejfájással keltem, akárcsak két nappal korábban.

Ennek az oka viszont teljesen ismeretlen volt számomra, ugyanis a tegnapi nap egyáltalán nem volt megerőltető. Az igaz, hogy a vásárlás után egy kicsit ki voltam akadva, de az egyáltalán nem volt nagy dolog. Harry már nem volt mellettem, így bizonytalanul keltem ki az ágyból és ügyelve arra, hogy a szédülésem ne uralkodjon el rajtam elindultam a konyhába.

- Jó reggelt! – köszön Harry a legvidámabb hangján mikor leérek a konyhába.

- Neked is. – válaszoltam konkrétan morogva. Valószínűleg Harry észrevette a hangomon, illetve a hangsúlyon, hogy rosszul vagyok, így egyből odasietett hozzám és aggódó fejjel vizsgált meg.

- Louis rosszul vagy? – kérdezi folyamatosan én pedig mindjárt azt érzem, hogy szétrobban fejem. Nem voltam soha az, aki másokon tölti ki a haragját, de most nagyon nem abban a közérzeten voltam, így a legbunkóbb stílusomban szóltam vissza Harrynek. Vagyis inkább köptem felé a szavakat.

- Nem bazdmeg Harry. Kibaszott jól vagyok. Nem látszik? Kicsattanok az erőtől! – kiabáltam Harryvel. Amint ezeket a szavakat kiejtettem a számon azonnal megbántam és a számhoz emelve a kezeimet bocsánat kérően néztem Harryre, aki a lehető legtávolabb állt tőlem és dühösen húzta össze magát.

- Harry én nagyon sajnálom. Nem úgy értettem. – mondtam, majd tettem felé egy óvatos lépést.

- Leszarom mit csinálsz, csak ülj vissza arra a székre, vegyél be egy gyógyszert, vagy tudja a faszom és aludj. Addig se pofázol, vagy ordibálsz velem a nagy semmiért. – utasított el hidegen.

- Harry kérlek. Tudod, hogy nem vagyok soha ilyen. – mondtam kétségbeesetten.

- Nem érdekel milyen vagy általában. Louis csinálj, amit akarsz, csak ne öld meg magad jó? Felmentem a fürdőbe. Ha bevetted a gyógyszert ülj le a kanapéra, ha addig nem jutsz el, akkor inkábba a bárszékre. – sorolta háttal állva nekem az instrukciókat.

- Harry… - kezdtem bele újra, de Harry a kezét felemelve azonnal belém fojtotta a szót.

- Kussolj Louis. Egy egészen kicsi ideig oké? – mondta, majd idegesen trappolt fel a lépcsőn.

Én csak megfagyva álltam ott, majd teljes erőmből húztam ki a gyógyszeres fiókot és idegesen kutattam benne a gyógyszerem után. Amint megtaláltam a dobozt egyből kivettem belőle kettő darabot és egy kortynyi vízzel lehúztam mindkettő gyógyszert.

**********************************************************************************

- Mi a faszt csinálsz? Mondtam, hogy ne nyírd ki magad! – jön le Harry a lépcsőről.

- Azt is mondtad, hogy kussoljak. Tessék azt teszem. Döntsd el mit akarsz ember! – mondtam idegesen és visszafordultam az ablakhoz, majd elkezdtem tovább sikálni. Tulajdonképpen sikerült a legidiótább „visszavágást” kitalálnom. Annyira mérges voltam Harryre, hogy úgy éreztem az a legjobb, ha elkezdek ablakot takarítani. Az egyik stabil széket kihoztam raktárból és előszedtem a takarítószereket is. Már akkor éreztem, hogy jobban szédülök, mikor még csak az előkészületeket végeztem el. Az viszont megadta a végső lökést, hogy még fel is álltam a székre és a hatalmas ablakot elkezdtem törölgetni.

- Most azonnal szállj le onnan. Nem azt akarom, hogy kussolj. Azt akarom, hogy ne halj meg. – mondta Harry idegesen, de egyben aggódó hangon.

- Harry… - szólaltam meg halkan.

- Louis jól vagy?  -lépet azonnal oda hozzám, majd még időben elkapva megmentett attól, hogy a földre essek.

- Louis. Louis! Hahó! – szólongatott Harry, de én nem tudtam válaszolni, mert a világ hirtelen sötétségbe borult én pedig ájultan feküdtem Harry karjaiban.

**********************************************************************************

- Igen. Tudom, hogy mekkora idióta, igen pontosan tisztában vagyok vele. A mentők? Elvileg most már, csak egy perc. Várj itt is vannak már. – hallottam hangfoszlányokat. Az utolsó emlékem az, hogy Harry elkap és minden elsötétül. Tehát elájultam.

- Harry. – szóltam annyira hangosan, hogy Harry meghallja.

- Jay Louis felébredt, most leteszem siessetek. – mondta Harry, majd a telefont lehajítva az asztalra rohant hozzám a kanapéra.

- Louis, minden oké? – kérdezte, majd az arcomat óvatosan megsimítva adott rá pár puszit.

- Mi történt? – kérdeztem értetlenül. Annyival voltam tisztában, hogy elájulta, de a többi mind sötétség. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

- Várj ezt muszáj lesz. – mondta, majd az ajtóhoz ugorva azonnal kinyitotta azt, így a házunkban hirtelen egy ájulásából felébredt szívbeteg férfi, egy idegeskedő Harry és két darab mentős tartózkodott.

**********************************************************************************

- Szóval úgy látszik Mr. Tomlinsonnak sikerült megerőltetnie magát, mint fizikálisan, mint érzelmileg. Így azt tanácsoljuk, hogy a nap hátralévő részében inkább csak pihenjenek. – mondta az egyik mentős.

- Tehát semmi komoly igaz? – kérdezte anya, aki időközben megérkezett Lottieval együtt.

- Nem mondanám ezt, de egy alapos pihenéssel javulhat helyzet. – mondta a mentős anya pedig sírva borult a nyakába.

- Asszonyom, kérem elengedne? Tudom, hogy szeretne köszönetet mondani, de erre semmi szükség. Ez a munkám, ezért fizetnek. – próbálta a mentős levakarni anyát magáról.

- Anya hagyd békén. – szóltam rá, mire azonnal észbe kapott és elengedte a férfit.

- Ne feledje, pihenés. További szép napot. – mondta mielőtt kilépett volna az ajtón.

- Tehát érzelmi stressz. – gondolkozott el Lottie, majd Harryt kezdte el méregetni.

- Lottie! – szóltam rá felemelt hangsúllyal.

- Bocsánat, de ha ő volt az akkor ugye kiherélhetem? – kérdezte ártatlan tekintettel.

- Nem! – szólaltunk meg Harryvel egyszerre.

- Rendben. – forgatta meg a szemeit a húgom. Mielőtt még felvette volna a kedves arckifejezését még egyszer végig mérte Harryt.

- Louis mindem rendben? – kérdezte most Harry mellém guggolva.

- Nem tudom. Szeretnék pihenni. – mondtam fáradtan.

- Persze. Kicsim mi akkor el is megyünk. – kezdett el búcsúzkodni anya. – Harry légyszíves vigyázz rá. – mondta anya Harrynek.

Mielőtt még elmentek mindketten megöleltek minket, majd megígértetve velünk,  hogy este meg mindenképpen felhívjuk őket végre elhagyták a házat.

- Figyelj tudom, hogy én vagyok a hibás. Nem kellett volna úgy kiborulnom. Nyilván máskor soha nem vagy ilyen. Sajnálom. – szólalt meg Harry egy kínosan hosszú csend után.

Nem volt ahhoz szívem, hogy az arcába vágva helyeseljek, ezzel az egyébként igaz állítással.

- Hé nyugodj meg ez nem a te hibád. Rendben? Ne te okold magad ezért. – mondtam, majd egy megcsókoltam Harryt.

Ezek után már csak a kanapén töltöttük a nap hátralévő részét. Csak akkor álltunk fel, ha nagyon  muszáj volt. Egyszer Harry rendelt kaját, mert már mindkettőnk nagyon éhes volt. Egyébként ezen kívül, csak mosdó miatt álltunk fel.

Én viszont nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy akár ma meg is hallhattam volna.