Last Christmas /befejezett/

Epilógus

6 évvel később

"Drága egyetlen szerelmem! Tudom, hogy e levél olvasása közben már fent vigyázok rád. Ezzel a kis levéllel szeretném elmondani, hogy mennyire szeretlek és hogy mennyire köszönök neked mindent. Szeretném, ha tudnád bárhogyan is történt a dolog te nem vagy hibás. Illetve szeretnélek biztosítani, hogy bármi is fog veled történni az életedben én mindig támogatni foglak. A tökéletes esküvődön én fogok a leghangosabban tapsolni, mikor a gyerekeiddel játszol, majd én is nevetni fogok, mikor összeveszel velük én is csalódott leszek, mert ott leszek neked. Tudom, hogy mérges vagy rám, mert elmentem. Én is mérges vagyok, mert nem tudtam maradni, de az, hogy most ezeket a sorokat olvasod azt bizonyítja, hogy hiányzom neked. Te is nekem. Minden nap gondolok rád és fentről csodállak. Ó, el ne felejtsek bocsánatot kérni. Szeretnék bocsánatot kérni, hogy olyan sok évet elvetem az életedből, amit arra pazaroltál el, hogy aggódtál értem. Tudom, hogy okoztam pár ősz hajszálat, hidd el én is magamnak. Igyekeztem ezeket nap, mint nap jóvá tenni, remélem sikerült. Ezzel a kis levéllel és a videóban, ami a pendrive-on van, amit a borítékban találtál szeretném megköszönni. Mindent. Amit tettél értem és amit még tehettél volna. Ha bármikor rossz kedved van, vagy csak egyedül vagy, vagy szimplán valamitől félsz, csak nézz fel az égre és én ott leszek neked és vigyázok rád. Szeret ölel és ezerszer is csókol: Louis William Tomlinson."

A levelet sírva tettem vissza a borítékba a pendrive-val együtt. Nem tudtam szóhoz jutni.

- Harry minden rendben? – kérdezte Daniel.

- Persze. – töröltem le a könnyeimet.

- Megint Louisra gondoltál? – kérdezte kedvesen. Daniellel nem rég ismerkedtem meg. Remek ember és borzalmasan nagy szíve van. A fiúk vettek rá, hogy kezdjek vele beszélgetni.

- Igen. Írt nekem még egy levelet hat éve és azt mondta, csak akkor olvassam el, mikor szükségem van rá. Volt mellette egy videó és most néztem csak meg. – mondtam gyorsan mielőtt még újra rám törne a sírás.

- Értem. Hiányzik igaz? – kérdezte a hátamat simogatva.

- Nagyon. Daniel ő volt a mindenem. – temetem a kezeimbe az arcomat.

Egy kis csend után Daniel ismét megszólal.

- És most ki a mindened? – kérdezte óvatosan.

- Azt hiszem még mindig ő. És örökké ő is lesz az. Tudod ő más volt. Nagyon más. Tökéletes mégis hibás. Egy csoda volt, aki túl hamar távozott. – mondtam. A pulcsim ujjával letöröltem a könnyeimet. Ez Louis pulcsija, amit még akkor karácsonykor kaptam.

- Istenem, de hiányzik. – sóhajtottam.

- Szeretnéd, hogy egyedül hagyjalak? – kérdezte Daniel.

- Igen az jó lenne köszönöm. – mondtam neki. Megvártam míg kisétál az ajtón, majd csak utána kezdtem el ismét sírni.

- Tudom, hogy azt mondtad te válaszolni fogsz mindenre és segítesz majd nekem, de én mégsem hallom a hangod Louis. Hallani akarom a hangod. Kérlek mondj valamit, akármit. – könyörögtem halkan.

Válasz természetesen nem érkezett most sem.

- Szeretlek. – suttogtam a levegőbe. Mint minden nap akár százszor is.

"hogy el tudjak aludni
el kell képzelnem a tested
amint az enyém mögé gömbölyödik
kifli a kiflibe simul
és hallom a lélegzeted hangját
muszáj a nevedet ismételnem
amíg felelsz és
végül beszélgetünk
csak akkor
tudok végül
álomba merülni"

-mintha (rupi kapur:a nap és az ő virágai)

ajánlom a meghallgatását aesthetic helyett :)