Last Christmas /befejezett/

2. fejezet

Reggel egyedül ébredtem a közös ágyunkban. Harry valószínűleg már elment dolgozni, viszont ez a következtetésem egy elég fontos kérdést vont maga után. Mennyi az idő?

Az ágyból kimászva a telefonomat kezdtem keresni, mert az ágy melletti éjjeliszekrényen nem volt, mikor ösztönösen odanyúltam. Először a szekrény lábánál néztem körül, hátha oda sikerült este valahogy a kezemmel levernem. Sehol nem sikerült megtalálnom az ágy körül sem. Sóhajtva felálltam és a hálószobában keresgélést egyszerűen csak feladtam. Álmosan lesétáltam a konyhába, hogy egy müzlit elkészítsek. Leérve még ott találtam a tegnap esti gyertyákat és még az asztal is a szoba közepén volt. Az asztalon pedig a telefonom folyamatosan pityegett. Oda lépve az időt meg sem nézve gyorsan felvettem a telefont Harry - nek.

- Na, végre. Azt hittem már fel sem keltél. – sóhajtott a telefonba. Halottam a hangján, hogy nem éppen azért aggódott miattam, mert sokáig aludtam, de ezt nem akartam felhozni szóval a szokásos stílusomban válaszoltam neki, hogy minden aggodalmát elkergessem.

- Elnézést uram. Legközelebb emlékeztessen, ha lehet, hogy hol van a telefonom, mert minimum 10 percig kutattam utána a földön csúszva.

- Mondtam, hogy valamelyik nap majd felmosok Louis. Nem kellett volna, de azért köszönöm. – mondta és láttam magam előtt, ahogy a szemét lehunyva a szívéhez kapja a kezét.

- Fogd be! – szóltam rá mire a vonal másik végéről, csak szerencsétlen nevetés visszafojtást hallottam. A szememet forgatva leraktam a telefont, ami abban a pillanatban, mikor a zsebembe csúsztattam megcsörrent.

- Befejezted? – kérdeztem, de Harry, csak szemérmetlenül kiröhögött. Ismét leraktam, de ezúttal nem hívtak vissza.

Miután Harry nem hívott vissza végre elindulhattam a konyhába reggelit készíteni. Időközben persze megnéztem az időt is amiért eleve kerestem a telefonom.

- A rohadt életbe! – szitkozódtam mikor megláttam, hogy már fél tizenkettő van. Ma még be akartam menni a munkahelyemre, hogy szóljak kiveszem ezeket a napokat és majd karácsony után megyek vissza dolgozni, de akkor ezt majd holnap kell elintéznem.

A konyhapultra kiraktam egy tányért és a tejes doboz után kutatva a hűtőben elgondolkoztam pár dolgon.

Mi van, ha nem tudok visszamenni dolgozni? Mi van, ha már a karácsonyt sem élem meg? Mi van, ha...

Ilyen kérdések százai száguldoztak a fejemben miközben a tejes dobozt kerestem. Vagyis ez volt a szándék, mert ehelyett, csak a hűtő előtt guggoltam és vártam valamire. A csodára. Hogy vannak csodák, még kigyógyulhatok ebből. Ezek a gyerekes vágyak. Amiket úgysem kaphatok meg. Amiknek úgyis az lesz a vége, hogy majd egyszer elfelejtem őket. És a végén már egyik sem fog igazán számítani.

A szemem ekkor megtalálta a tejes dobozt és mielőtt még a mély gondolataim teljesen belepik az egész fejem, mint egy sűrű köd gyorsan kikaptam onnan a dobozt és a hűtő ajtót úgy vágtam be magam után, mintha ezzel megakadályoznám, hogy a gondolataim elérjenek. Igen ez is egy gyerekes dolog. Mindenesetre, majd mondom Harrynek, hogy kell venni egy új hűtőt.

A müzliért szerencsére nem kellett már erőfeszítéseket tennem, azt simán megtaláltam a szekrényben.

A reggelimet körülbelül kettő perc alatt sikerült elfogyasztanom így a koszos tányért a mosogatógépbe belerakva elindultam fel a hálóba.

A lépcsőn felérve egy nagy barna kartondobozzal találtam szembe magam. Fogamam sincs, hogy kerülte el a figyelmemet mikor lementem a telefonomért. Mindenesetre egyből felismertem a dobozt. Anya karácsonyi vackok doboza. Mikor összeköltöztünk Harryvel ezt mindenképpen oda akarta nekünk adni. Én persze győzködtem Harryt, hogy ne fogadja el, de az istenért is jó szíve van, így ez a túlméretezett doboz is jött velünk. Minden évben előkerült és soha nem használtunk belőle egy darab díszt sem. Mindig csak az általunk vásárolt dolgokat dobáltuk szét a házban.