Last Christmas /befejezett/

10. fejezet

- Louis kelj fel. 24. van. Gyere ajándékozni. – szólongatott Harry. Én a szemeimet alig írtam kinyitni, de Harry kedvéért igyekeztem minden erőmet összeszedni.

- Hány óra? – kérdeztem rekedtes hangon a szemeimet dörzsölve.

- Kilenc miért? – válaszolt Harry.

- Csak úgy. – mondtam.

- Hé, bocsánat a tegnapiért. Tényleg nem voltam jól. Felejtsük el, amiket mondtam jó? – kérdezte Harry.

- Miről is van szó? – kérdeztem vissza azonnal elfogadva a felajánlást.

- Ez a beszéd. – mondta Harry. Miután egy gyors csókot nyomott a számra már el is hagyta a szobát.

Álmosan keltem ki az ágyból, majd egyenesen a fürdőbe indultam. Mikor az ajtóhoz értem hirtelen iszonyatos fejfájás kerített hatalmába. Alig láttam, annyira szédültem, így okosabbnak véltem azt a megoldást, hogy leülök és megvárom míg elmúlik. A kezemmel végig a falat támasztva ereszkedtem le a földre. Amint leértem a gyomrom eszeveszett görcsölésbe kezdett. Amosdó csak kettő lépésre volt, de én nem tudtam felállni, így jobb híján imádkoztam, hogy ne legyen hányingerem.

**********************************************************************************

- Lou. Jézusom jól vagy? – jött fel Harry, majd amint meglátott azonnal odarohant hozzám.

- Harry menjünk le, az ajándékod a gardróban van. Keresd meg és hozd le utánunk. – mondtam, majd a kezemet nyújtottam, hogy Harry fel tudjon szedni.

- Tudsz jönni? – kérdezte aggodalmaskodva.

Én óvatosan tettem pár lépést egyedül, de a harmadik már nem jött össze, mert ott helyben összeestem. Harry egyből elkapott és inkább mennyasszony pózba vitt le a lépcsőn. A kanapéra lefektetve az arcomba belelógó hajtincseket eltűrve nézett felülről rám.

- Figyelj maradj itt és ne mozdulj meg. Sietek nagyon. – nyomott egy puszit a számra, majd el is indult az emeletre.

A szemeim előtt kis csillagok jelentek meg én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Bántam, hogy felküldtem Harryt. Vele akartam lenni. Akármennyiszer úsztam már meg a rosszulléteimet most mégis máshogy éreztem magam. Nem azt mondom, hogy elkönyveltem magamban azt, hogy most fog az életem véget érni, de az esély, amit láttam rá sokkal nagyobb volt, mint máskor.

- Itt vagyok. – érkezett vissza Harry.

Az ajándékot, csak a fa alá rakta, majd már mellettem is ült és engem ápolt.

- Harry lehetne, hogy beszélgetünk? – kérdeztem, majd a kérdésem végén elkapott egy nagyon erős köhögőroham.

- Persze, miről szeretnél beszélni? – kérdezte Harry mosolyogva a fejemet simogatva.

- Rólunk, hogy mi lesz, ha meghalok. – mondtam erőlködve a szavakat.

- Louis felesleges erről beszélni. Messze van még. – mondta Harry fáradtan.

- Tudod jól, hogy nincs messze. – mondtam neki, majd megint rám jött a köhögőroham.

- Inkább nyisd ki az ajándékodat. – mondta Harry, majd gyorsan felállt és odahozta a becsomagolt téglalapot.

- Harry ez felesleges, mert úgyis hamarosan... -kezdtem volna ellenkezni, de Harry nem hagyta.

- Louis csak nyisd már ki. – könyörgött Harry. Én lemondóan kezdtem feltépni a papírt. Amint megláttam az ajándékot a szám egy mosolyba rándult.

- Köszönöm. – hajoltam Harry felé, hogy megcsókoljam. Ő azonnal kapcsolt, így nekem nem kellett annyit erőlködnöm.

- Ugye majd kirakod a falra? – kérdeztem. Az ajándék egyébként egy képkeretbe összeválogatott fotósorozat volt rólunk, a fiukról, emlékekről és a családról.

- Mindenképpen. – bólintott Harry. – Figyelj Louis nem kéne hívni a mentőket? – kérdezte Harry gyorsan témát váltva.

- Nem. Nincs kórház. – mondtam dühösen. – Harry elmondhatok valamit? – kérdeztem tőle.

- Bármit elmondhatsz, amit szeretnél. – mondta.

- Rendben, de ne szakíts félbe kérlek. – kértem tőle, majd miután egy bólintással belegyezett pár köhögés után elkezdtem a mondandómat. – Gondolom tudod mit akarok elmondani. Azt is tudom, hogy nem akarod hallani, de ezt most muszáj elmondanom neked, mert úgy érzem itt az idő. Harry a karácsonyi ajándékod egy levél és egy videó. Én írtam és én vettem fel. Szeretném, ha csak akkor nyitnád ki a levelet mikor nagyon szükséged lesz rám, de én már nem leszek itt. A videóra ugyanez vonatkozik. Illetve beraktam még az egyik pulcsim és a parfümömből egy teli üveggel. Ha hiányzom elég lesz csak átölelned. Azt is tudnod kell, hogy ne számítson én hol, vagy milyen messze leszek én mindig meg foglak hallgatni. – itt meg kellett állnom, mert a köhögés ismét elkapott. Harry ijedt tekintettel nézett rám, de én igyekeztem annyira összeszedni magam, hogy folytatni tudjam, amit elkezdtem. – Bármilyen problémával állsz, majd szemben azt mond el nekem. Válaszolni nem fogok tudni, de meghallgatlak és támogatlak. A másik része a dolognak. Tudom, hogy szeretsz és azt is, hogy nem állsz erre készen, de kérlek Harry lépj túl rajtam. Már, akkor tudtad, hogy ez be fog következni mikor elmondtam mi történt. Tudtad, hogy egyszer meg fogok halni. Te bármelyik pillanatban ott hagyhattál volna, mert téged semmi nem kötelezett arra, hogy hűségesen tarts ki velem a végsőkig. De te feláldoztál az életedből négy hosszú évet arra, hogy engem ápolj. Te ezt megtetted, pedig bármikor ki szállhattál volna. Én azt tettem volna. Én nem vagyok olyan, mint te. Erős, kitartó és hűséges. Köszönöm Harry. De az életem a végéhez közeledik és te még mindig reménykedsz. Kérlek ne. Eleget szenvedtél miattam. Tudom, hogy neked ez nem az volt, de én nem tudnék azzal a tudattal meghalni, hogy ezért nem kérek bocsánatot. Sajnálom. Sajnálom, hogy hajnalba nyúlóan maradtál fent sokszor csak azért, hogy néhány bugyuta orvosi oldalt mazsolázz át. Sajnálom, hogy hajnalba nyúlón fohászkodtál néha, hogy gyógyuljak meg. Sajnálom, hogy néha sok voltam, mert igenis az voltanm. Kihasználtam néhányszor, hogy mennyire odaadóan viselkedsz velem szemben. Sokszor bűntudatom is volt, mert én nem lehettem az, akit te megérdemeltél volna. Én elmegyek te viszont még mindig akarsz, pedig olyat érdemelsz, aki itt marad. És tudom, hogy ez most nagyon nehéz neked, viszont nekem is az. Sokszor szidtam magam azért, mert elcsesztem, mert én tettem ezt magammal. A jövőnket tervezgethetnénk most, de ehelyett kórházakba járunk, gyógyszereket veszünk és szenvedünk. Ez dühít és elszomorít. De én ezzel a gondolattal már megbarátkoztam. Nem azért, mert ezt akartam, hanem azért mert muszáj volt. Harry tedd ezt te is. Hidd el megéri. – fejeztem be. A köhögés ismét kiszakadt a mellkasomból. Harry a könnyeivel nme is foglalkozva nyúlt a fejem alá. Próbált ülő helyzetbe helyezni, nehogy megfulladjak, de én ellenkeztem. Tudtam, hogy egyszer vége lesz és ez az idő most jött el. Nem akartam többet szenvedni. Amióta tudom, hogy meg fogok halni folyamatosan tervezgettem hogyan szeretném. És ez az volt. Harry legyen ott. Teljesen mindegy, hogy hol, de Harry legyen ott. Hadd mondhassam el mennyire szeretem. Hadd öleljem át utoljára. Hadd érintsék az ajkaim az övéit. Hadd búcsúzzak el tőle.

Ahogy Harryre néztem rájöttem mit jelent az, hogy szerelem, otthon, biztonság. Ez mind Harry volt. Most, hogy vagyunk és én nézem ahogy Harry sír, akárcsak a kórházban, mikor eldöntöttem, hogy nem megyek be karácsonyra ki akarok költözni. El akarom dobni a kulcsokat miután bezártam az ajtót. Lehet inkább be sem kellett volna költöznöm. Akkor kevésbé fájna a búcsú.

- Louis ne tedd ezt. – sírt Harry. A száján már nem láttam a hamis mosolyát. A szemeiből eltűnt a csillogás, helyüket a könnyek vették át.

- Ennek így kell lennie Harry. – a hangom erőtlen és rekedt volt. Engem is megrémített.

- Szeretlek. – mondta utoljára. A szám utoljára érintették az ajkait. A kezem utoljára siklott végig puha bőrén. A szemeim utoljára csodálhatták meg minden vonását. A szám utoljára ejthette ki azt, hogy:

- Szeretlek Harry.