La La-land [Taehyung ff.] - Befejezett

Chapter 17

Amint elindultunk a körmeim szinte beleépültek az ülésbe. Mindenem megfeszült, iszonyatosan féltem, mert olyan hangokat adott ki a gép, mint ami mindjárt szétesik. Ráadásul alig emelkedtünk meg, máris meglökött minket valami. Már reggel láttam, hogy ennek nem lesz jó vége, viharos erejű szelet mondtak mára - legalább is ide - de mégis felengedték a repülőt. Akkor nem kell félnem ugye?

- Hé - Taehyung megfogta mindkét kezem, egymásra rakta, és nagy tenyerébe zárta őket. - Ne félj, nem zuhanunk le. Ez nem egy tragédiafilm.

- Akkor mik ezek a hangok?

- Ez egy nagy fémmadár. A fémnek pedig vannak egészen apró alkatrészei is, amik elöregedhettek már. Gondolj bele, az ágy is tud nyikorogni, mégse szakad be alattad. Ugye?

Bólintottam, de nem nyugodtam meg. Ő pedig ezt látván felhajtotta a két ülést elválasztó karfát, és egy határozott mozdulattal az ölébe ültetett. Az utolsó sorban ültünk, így nem láthattak minket, de a halk sikolyom nyilván meghallották az előttünk ülők.

- Ne gondolkodj. Csak nézd a felhőket - mutatott maga mellé, a kis ablakra, ahol a színek összefolytak a vattacukornak látszódó bárányfelhőkben. Ellazítottam a testem, rádőltem a mellkasára, és hagytam magam. Ő pedig hol a karom, hol a fejem simogatta. - Bárcsak tudnám, miért félsz ennyi mindentől.

- Nem akarod - hunytam le a szemem. - Hidd el nekem.

- Ha az kellene, hogy segítsek, nem érdekelne, miért vagy ilyen.

***

Nem néztem utána, ezért meglepődtem, mikor egy óra múlva már a szállodában csekkoltunk be. A nő aláíratott velünk néhány papírt, mielőtt odaadta a kulcsot, a 44-es szobához. Taehyung a vállára kapta a cuccát, és elvette tőlem a bőröndömet, amíg a lifthez értünk. Egészen a szobáig cipelte, nem hagyta, hogy én hozza, noha semmi nehéz nem volt benne.

Amint kinyílt a szoba ajtaja, és mi bementünk, meg kellett tartanom az állam, hogy ne essen le. Tae nem zavartatta magát, lepakolt, kinyitotta a szekrényt, és elkezdett kicsomagolni.

- Siess, ma van a megnyitó. Öltözz át - mondta majd rám sandított - Ugye hoztál ünnephez illő ruhát?

- Hát, mivel nekem nem volt, Rina adott egyet kölcsön, de nem akarom taglalni, milyen fajta ruha az.

- Akkor megfelel - bólintott.

- Bocsi, de én hol fogok aludni? - Taehyung szétnézett a szobában, és a franciaágyra mutatott.

- Ott.

- Oké. És te?

Kérdésemre felnevetett.

- Nina nyugi. Nem én szerveztem így, de tudtam, hogy a földön fogok aludni.

,,Csak annyit kérek tőled, mint legjobb barátod, hogy ha ez a csávó bepróbálkozik nálad, és érzel valamit iránta, ami egy kicsivel több mint szakai kapcsolat, ne állítsd le."

- Tae! - szólítottam meg, amint Rina utolsó mondata felötlött a gondolatomban. Kíváncsi tekintettel felém fordult, én pedig feleszméltem. Basszus hangosan szólítottam meg. Ki kell mondanom. - Nem kell.

- Micsoda?

- A földön aludnod. Amikor nálad voltam, ígértél nekem valamit, és be is tartottad. Aludjunk mindketten az ágyon, elég nagy kettőnknek. Biztos nem fogunk éjszaka összetalálkozni.

- Csakhogy, kedves Nina - kezdett bele. Nagy léptekkel előttem termett, és közrezárt a csípőmnél. - Akkor beteg voltam. Most viszont nincs semmi bajom. Így is áll az ajánlat?