Tervezettek

1. fejezet

Allison Campbell tökéletes mintapéldája volt azoknak a határtalan lehetőségeknek, amelyekre a modern orvostudomány képes volt, már amennyiben kellőképp megfizették. Magas beosztású szülők gyermekeként jött a világra, és a család jelentős vagyonának köszönhetően tetőtől talpig hibátlan volt: finom vonású, teljesen szimmetrikus arcában ragyogó kék szemek ültek könnyed ívű szemöldök alatt, apró, mégis telt ajkai mögött szabályos, porcelánfehér fogak sorakoztak. Ezen túl kecses, nőies alkattal és légies mozgással áldották meg az orvosok. Bár mindkét szülője sötét hajú volt, kérésükre a lánynak mézszőke tincsek keretezték arcát, melyek aztán sima, fénylő fátyolként omlottak le a hátán.

Allison nővére, Alice orvosi pályára készült, a szülők azonban kisebbik lányukat saját követőjüknek szánták a Zóna életét irányító Tanácsban. Jelenleg egyetemi tanulmányainak felénél járt, melynek elvégzése után már előre biztosított hely várta őt a Tanácsnál, még ha egyelőre nem is teljes jogú tagként.

A lány családjával a Zóna leggazdagabb környékén, a fehér körzetként emlegetett negyedben élte kényelmes, luxusban cseppet sem szűkölködő életét. A Zóna közepén található körzetben csupa tehetős család lakott, vezető beosztású szülőkkel és nagyreményű jövő előtt álló csemetéikkel. Mivel a gyerekvállalás drága üzlet volt, így a fehér körzeten kívül nagyon ritka volt a többgyermekes család, de a gazdag negyedben egymást érték a testvérpárok.

Allison jelenleg a Zóna egyetlen egyetemének egyik termében ült, és ragyogó kék szemei, melyek a tervezéskor egy szürke körzet-beli dolgozó kéthavi fizetésébe kerültek, most kifejezéstelen, üveges tekintettel meredtek a bejárat fölé helyezett faliórára. A mutatók hihetetlen lassúsággal kúsztak előre. A lány unottan felsóhajtott, és arcát a tenyerébe temette.

Nem tartozott azok közé, akik az egyetemre csak felesleges rosszként tekintettek, sőt: mióta csak bekerült, szorgalmasan tanult, hogy ha eljön az ideje és beül a Tanácsba, az ne csupán a protekciója miatt történjen. Ez azonban még nem jelentette azt, hogy minden előadását kötelezően élvezte is volna.

Sóhaját hallva az előtte ülő srác hátrafordult felé. Arca jobb oldalán enyhe pír látszott ott, ahol az elmúlt fél órában tenyerével megtámasztotta fejét.

– Jól szórakozol, Al?

Csoporttársa széles vigyora némi erőt öntött a lányba.

– Ó, Rick, ha tudnád, mennyire.

Allison az ujjaiból pisztolyt formázott és úgy tett, mintha fejbe lőné magát. Rick felnevetett. Néhány szemrehányó tekintet fordult feléjük, mire a srác előrefordult, szemét a táblára szegezte.

Ahogy a tekintetek visszatértek a vetítő mellett beszélő alacsony, fémszürke hajú professzorra, Rick újra Allison felé hajolt.

– Jössz este, ugye? – kérdezte halkan. – Roger azt mondja, évek óta nem rendezett akkora bulit, mint amekkora a mai lesz. A szülei valami maratoni tárgyalássorozaton lesznek a Toronyban, szóval előre figyelmeztette a fél utcát, hogy ma este csukott ablaknál aludjanak.

– Ki nem hagynám. De késni fogok, előtte találkozom Devinnel.

– Már megint vele lógsz? Gyanús vagy nekem, te lány. A múltkorit is azért mondtad le, mert vele volt programod. Túlságosan kezdtek összemelegedni, nem gondolod?

Allison elhúzta a száját és a szemét forgatta. Ezt a kört már milliószor lefutották, mégsem unta meg senki, hogy Devinnel cukkolja.

– Akkor fogok járni Devinnel, amikor te a húgoddal. Olyan, mintha a testvérem lenne. Mióta az eszemet tudom, barátok vagyunk...