Tervezettek

11. fejezet

Allison és Dora kiléptek az épületből a délutáni napsütésbe. Ahogy a forgalmas sétálóutcán haladtak, Dora rámosolygott lányára.

– Ugye, nem is volt olyan vészes?

Allison nem válaszolt, csak visszamosolygott.

– Kár volt úgy felkapnod a vizet a fogolycsere miatt. Hidd el, apáddal már levertük rajtuk annak a porát. Egyikük sem köszönte meg utána.

– Ne haragudj, de az ember kissé feszültté válik, ha azokról az eseményekről van szó, melyek kis híján a halálát okozták.

Dora bátorítóan megszorította a lány kezét.

– Al, ne legyél ilyen feszült! Tudom, hogy borzalmas volt odakint, de már vége, túl vagy rajta. Mostantól csak annyi dolgod van, hogy megpróbáld elfelejteni, amilyen gyorsan csak tudod. Mit szólnál hozzá, ha beülnénk a cukrászdába egy fagyikehelyre?

Allison ekkor döbbent rá, hogy anyja sosem fogja igazán megérteni, min ment keresztül.

Gépiesen elmosolyodott.

– A fagyikehely nem hangzik rosszul.

– Na ugye – Dora belekarolt lányába. – Túl fogsz lendülni ezen az egészen, ígérem.

*

Ahogy teltek a napok a Tanáccsal történt megbeszélés óta, Allison egyre kevésbé értette az ott lezajlott eseményeket. Akárhogy próbálta megfejteni a Lloyd egyértelmű hazugságai mögött meghúzódó motivációt, képtelen volt rá, és még ennél is kevésbé értette a kapott tanácsosi kártya szerepét.

A kártyát azóta mindenhová magával vitte, ahogy azt a főtanácsos kérte tőle. Nem tudta megállni, hogy időnként elő ne vegye. Most is az ujjai közt forgatta, noha már fejből fel tudta idézni annak minden egyes négyzetcentiméterét.

– Jaj, rakd már el azt a hülye kártyát! – Kim szemrehányóan nézett rá. – Ha megint egész idő alatt azzal az izével fogsz babrálni, inkább már most hazamegyek!

A fehér körzet parkjában üldögéltek a harsogó zöld, frissen nyírt gyepen, egy kiterített kockás takarón. Nem messze tőlük gyerekek kiabáltak és visítoztak a játszótéren, zsivajukba időnként belevegyült anyjuk aggódó-szigorú hangja. Allison elfordult a játszótér felől. Még mindig nem tudott beszélni Alice-szal.

– Jól van, na – sértődött fintort vágott. – De van valami, ami nem stimmel ezzel a kártyával, és egyszerűen nem tudok rájönni, mi az.

– Megmondjam, mi nem stimmel vele? Az, hogy megkaptad, annak ellenére, hogy még a közelében sem jársz annak, hogy rendes tanácstag lehetnél. Gondolom, anyádék jóban vannak Lloyddal és megkérték, hadd kapjál egy különleges ajándékot hazatérésed alkalmából.

– De hát mindössze három nap telt el, amikor elmentem arra a megbeszélésre, és addigra már kész volt a kártya! Lloyd azt mondta, azért kapom, mert a kinti tapasztalataim hasznosak lehetnek. De mikor odamentem, még semmit nem tudtak az állítólagos tapasztalataimról!

– Hát, nem t'om – Kim vállat vont. – Lehet, hogy ez olyan lekenyerezős ajándék akar lenni, nem?

Allison eltűnődött.

– De mégis miért akarna lekenyerezni engem? Nem vagyok senki. Azt még megérteném, ha valaki a szüleimet próbálná behálózni, de nem akkor, ha Lloydról van szó. Ő áll az egész Zóna élén. Neki senkit nem kell kérnie semmire. Egyszerűen csak utasít és kész.

– Akkor passzolok – Kim hátradőlt a takarón és lehunyta a szemét. – De még mindig azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy a szüleid akartak jó fejek lenni veled.