A Neve nincs világ

4.fejezet

– Lena! Lena kelj fel! Ideje indulni!
Edric óvatosan megrázza a vállam.
– De mégis hová? Még fel se kelt a nap. Csak még egy kicsit! – kérlelem.
Magamra húzom nyűgösen az óriás levelet, amit takarónak használok.
Nagyon fáradt vagyok. Tegnap este nem aludtam rendesen. Nehéz úgy aludni, ha elalvás előtt olyan gondolatok cikáznak a fejedbe, hogy ha felkelsz, megkötözve fogsz egy üst alján főni vagy, hogy az orrodon keresztül kiszívják az agyad. Legalább most kéne egy kicsit aludnom. Nem mintha azért nem keltem volna fel, mert lusta vagyok, csak több alvásra van szükségem, mint a többségnek.
– A nap meg azért nem kelt fel, mert a világ ezen, részén sose szokott – mondja Edric szokásos nyugodt és komor hangján. Nyöszörögve kelek fel és lelkileg felkészítem magam a mai napra. Csak reménykedni merek, hogy ma nem akar valami megölni vagy megenni.
– Amúgy mégis mi a neve ennek a neve nincs világnak? – kérdem, tőle miközben próbálom összekaparászni magam a reggeli nyomorúságból.
– Nem tudom – ad rövid választ.
Mindig ezt csinálja. Az elmúlt napokban akármit kérdeztem tőle, csak tömör mondatokat passzírozott ki magából. De azt is úgy, mintha kis sündisznók tüskéi sértenék a torkát, amikor beszél hozzám. Ha én nem kezdeményeznék beszélgetést, meg se szólalna.
– Hogy, hogy nem tudod? Ez egy világ, csak van neve.
Lerántom magamról a levelet és egy hatalmasat nyújtózom.
– Senki se tudja. Csak úgy élünk benne. Tudod a semmibe. Ezek amúgy is lényegtelen dolgok. Nem lesz más a világ, ha egy nevet adsz neki – mormogja az orra alatt.
A két kisállat Edric táskájában alszanak.
Ők ezt megtehetik. De jó nekik.
– Én akkor is adok neki!
Válaszul csak egy szemforgatást kapok.
– A reggel olyan gonosz. A világ leggonoszabb dolga. – próbálok bájcsevejt kezdeményezni vele.
– Ne siránkozz! Ha segíteni akarsz megtalálni a nekünk való embert, akkor korábban kell kelni, hogy minél hamarabb találjuk meg őt.
– Tudom – mondom unottan és megdörzsölöm álmos szemeim.
Ránézek még egyszer a tábortűzre, hogy teljesen elaludt e. Edric hátára veszi a táskáját és már útnak is eredünk. A fáklya fénye épphogy pislákol. A sötét fák mögé nem is lehet igazán belátni. Lábunk alatt az avar ropog. Sehol egy élőlény. Ez valahol megnyugtat, bár mi van, ha pont lesben vannak és csak a tökéletes pillanatot várják. Edric mellé sétálok és közelebb húzódom hozzá. Mellette nem félek. Mindig tudja, mikor mit kell csinálni. Talpra esett egy ember. Örülök, hogy velem tart. Mondjuk inkább én tartok vele és nem fordított esetben.
– Mesélj magadról valamit – nézek fel rá.
– Inkább nem.
Még csak arra sem méltat, hogy lenézzen rám.
– Ne már! Csak ismerkedni szeretnék.
– Én viszont nem.
– Miért?
– Mit nem értesz azon, hogy nem akarok?
– Én értem, de meg akarlak ismerni. Elvileg együtt mentjük meg a világot.
– Jó akkor mesélj magadról.
Adja be végre a derekát. Ha én kezdem, hátha megtöröm a jeget és ő is szívesebben beszél magáról.
– Rendben. Szóval egy kandallón keresztül kerültem ide a Földről, mint te és nem kell elmondanom, hogy milyen pocsék is az a hely. Ha tehetném, itt élném le az életem, ami nem biztos, hogy sokáig tartana nélküled, már csak a törpés incidensből is kiindulva. Amiért nem mellékesen nagyon hálás vagyok. Imádok olvasni. Otthon szinte csak azt csinálom. A rekordom az 350 oldal egy nap alatt. Sok idő kellett mire megszokta a szemem. Volt olyan, hogy a betűk már fel alá ugráltak annyira fáradt voltam. Pedig pont egy izgalmas résznél jártam. Gondolhatod milyen rossz volt letenni. Nem szeretek iskolába járni. Túl sok ott az ember. Én a könyveimmel szeretnék lenni és a kutyáimmal. Ha egyszer hazajutok tuti meg fogom örökíteni a kettőnk kalandját és majd segíthetsz. Segítesz? – A nyelvem pillanatok alatt megeredt. Általában figyelni szoktam arra, hogy ne beszéljek sokat. Nem akarom elijeszteni senkit azzal, hogy sokat beszélek.
– Tessék? – néz rám értetlenül.
– Te nem is figyeltél rám igaz?
– De még szép, hogy figyeltem. Folytasd csak.
Nem tudom eldönteni, hogy szarkasztikusan mondja-e vagy sem.
– Jó akkor mit mondtam? – kérdezem.
Nem válaszol semmit, csak félre húzza a száját. Még szép, hogy szarkasztikusan mondta. – Nem figyeltél.
– Nem.
– De miért nem?
– Mert nem érdekel.
Nemes egyszerűséggel válaszol, mintha nem félne attól, hogy megsért.
– Csak le akartál rázni igaz?
– Ennyire egyértelmű?
Igen, most már az. Kár lenne vele beszélni. Akárhányszor lépek hozzá előre egy lépést ő visszalök vagy harmincat. Kicsit se enged közel magához. Nem kifejezetten látom értelmét annak, hogy beszélgetést kezdeményezzek.
Nyomorúságos feszült csend telepedik közénk. Az én részemről ez az. Az övéről biztos nem. Arca nyugodt, kipihent és kisimult. Bárcsak én is így érezném magam. A jobb kezem hüvelykujjával tördelem a többit. Az elején reccsenések hangzanak el, de utána már csak a bütykeimet simogatom erősen. Jelenleg a világ leghangosabb dolga a csend.