𝕃𝕚𝕜𝕖 𝕟𝕠𝕓𝕠𝕕𝕪 𝕖𝕝𝕤𝕖-𝔻𝕒𝕟𝕚𝕖𝕝 ℝ𝕚𝕔𝕔𝕚𝕒𝕣𝕕𝕠

𝟏𝟏. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

Manna Bayley szemszöge

A fiúk már mind ott voltak a clubba, amikor mi Daniellel majdnem hogy egyszerre betoppantunk, és számítottam rá hogy ezt nem fogják szó nélkül hagyni. Kicsit izgultam, mert nem tudok olyan könnyedén feloldódni emberek között, főleg úgy, hogy egyedüli lányként vagyok jelen. Igazából már mindenkivel találkoztam, de csak pár szót váltottam velük általában.

A club tömve volt korunkbeli, és nálunk jóval fiatalabb emberekkel. Amint beléptem a bejáraton, mindenki az előttem haladó Danielre szegezte tekintetét, aki egy biztonságiőr segítségével tudott hátra menni a külön elkerített részére a szórakozóhelynek. Számomra ez annyira furcsa. Mármint nem is tudom elképzelni azt, hogy értem valaki ennyire rajongjon, és közös képet kérjenek velem. Kíváncsi lennék rá, hogy milyen érzés lehet, valószínűleg ijesztő de ugyanakkor megtisztelő, felemelő. Bár azt hiszem a társaság, akihez közeledek, tudna erről mesélni.

-Szia Manna! Jól nézel ki! Hol voltál eddig?-jött közelebb hozzám Lando, és azzal a lendülettel át is ölelt. Nagyon jól esett ez az ölelés, de nem tudtam, hogy avassam be őt, hogy lényegében a csapattársával majdnem lefeküdtünk, de hirtelen meggondolta magát, bocsánatot kért, így végül nem történt meg.

-Sziasztok!-öleltem én is szorosan magamhoz a legjobb barátom. -Ja csak apával voltam, de minden rendben van.-hazudtam. Soha nem hazudtam ezelőtt Landonak, és borzasztóan éreztem magam, hogy ezt tettem vele. Nem szeretnék neki hazudni, és nem is fogok, de itt, most, úgyhogy itt ez a társaság, egyszerűn lehetetlen lenne beavatni a történtekbe.

Köszöntem a többieknek is, és igyekeztem mindenkivel beszélgetni, és mindenki felé nyitott lenni. Ez egyértelműen feltűnt Danielnek. Rendesen égetett a nézése egész este. Néha-néha rá lestem, feltűnést elkerülve, de alapvetően próbáltam kivételesen nem rá koncentrálni.

-Na, jöhet a következő kör?-kérdezte izgatottan George, és már el is indult a pulthoz kikérni egy újabb kör tequilát.

-Van valami okunk az ivásra, vagy csak mert miért ne alapon?-kérdeztem a srácokat egy apró mosollyal az arcomon.

-Az mondjuk egy elég nyomós indok, hogy itt vagy Te is velünk! -mondta Charles és mosolygott egyet.

-Egyébként tényleg. Nem gondoltam volna hogy tényleg eljössz egy csapat ökörrel inni.-fejezte ki magát Max, mire felnevettem.

-Azért ennyire nem kell növelni az egomat. -dőltem hátra a kanapén a vodka szódámmal a kezemben.-A végén még elhiszem hogy ennyire elit embernek számítok.-fejeztem be mondatom, amin a fiúk elnevették magukat, Daniel pedig oldalra fordította a fejét, és próbálta takargatni kisfiús mosolyát. Lehet hogy a srácok elől sikerült is, de én kiszúrtam.

-Jó srácok nem bírom tovább tartani, muszáj elszólnom magam!-kezdett bele Lando és édesen vigyorgott.

-Ne Lando még ne!- szólt rá Charles.

Értetlenül néztem a fiúk arcát, egyáltalán nem tudtam, hogy miről beszélnek, és ez picit megijesztett.

-BOLDOG NÉVNAPOT MANNA!-kiáltotta el magát Lando, majd utána a többiek is.

-Boldog névnapot kívánunk!-szólalt meg Carlos, Charles, Daniel, Max és George mély férfi hangja.

Kirázott a hideg, és könnyek lepték el szemeimet egy pillanat alatt. Annyira jól esett, hogy gondoltak rám, annak ellenére hogy ezt a Magyarokon kívül tudtommal senki sem ünnepli. Anya mindig minden ismerősünk névnapját beírta a naptárunkba, és nagyon fontosnak tartotta, hogy az emberek fel legyenek köszöntve nevük napján. Lando tudja, hogy anya magyar volt, és hogy mennyire fontos nekünk ez a mai napig. Végig néztem a fiúkon, és megöleltem mindenkit.