🌹Az enyém leszel!🌹

🌹~21. fejezet~🌹

Emily szemszöge
________________________

Éreztem hogy valaki megérintette a kezem, nem tudom ki lehet az mert az biztos hogy nem Lisa keze mert neki puha és nem kemény az èrintèse.
Érzem hogy összekulcsolta a kezét az enyémel nagyon jó èrzèsek kavarodnak most bennem ès ezt a boldogságot csak is akkor èreztem amikor anyu èlt de még is más valamibe, de mibe?
Próbálom kinyitni a szemem hogy megtudjam hogy ki is az de nem megy ès ez most kurvára nem jó, meg akarom tudni hogy ki van itt velem ès ki miatt vagyok ilyen boldog.
Egyre jobban próbálkozók nem akar sikerülni így kezdem fel adni hogy én valaha ki kerülök ebből a sötètsègből valaha is.
Néztem jobbra - balra de csak sötétséget láttam magam előtt ès az sem ugrik be hogy mi is törtènt velem pár órával ezelőtt vagy is halvány foszlanyok elő jönnek de azon kívül semmi.

Már teljesen össze omlottam ès kezdtem elveszíteni az a maradék kis erőm ami maradt mert nagyon gyengének èreztem magam.
Mi ez a fura hang mint ha valami folyamatosan sipolna ès mèg mást is halok egy fiút aki a nevemet
hajtogatja de ki lehet az ès miért hallom őt?
-Neeee! Em kèrlek nyisd ki a szemed! Nem hagyhatsz itt kèrlek maradj velem! -ezt halodtam egy folytában, maradtok de nem tudom hogy èrdemes e mert nem is tudom hogy ki vagy, vagy az is lehet hogy tudom csak nem akarom hogy tudjam.
Teljesen elveszítetem az erőm ès egyre jobban gyengülök nem akarom ezt mèg èlni akarok, felálltam ès minden erőmet össze szedve mondogatam hogy igen is erős vagy ès ne hagyd hogy más átvegye az önuralmat. Ezt mondogatam ès egyszer csak egy fényesèg megnyílt előttem ès elkezdtem futni a fény felé, már a fénybe voltam ès végre történt valami mert felültem ès egy fehèr szobába találtam magam. Olyan nehéznek èreztem a szemmeimet alig tudtam èbren maradni de nem lehetek gyenge most nem meg kell tudjam ki mondogatta hogy maradjak vele.
Körbe nèztem ès nem làttam senkit sem itt a szobába ez fura pedig minden fèle hangot hallottam na mindegy biztos csak kèpzeltem, ekkor hallottam hogy kinyílott az ajtó ès valaki bejött oda fordultam egy fiú ált az ajtónál de ki lehet ő ès mit akar tőlem.
Ahogy láttam nagyon meglepődöt mert le volt sokkolodva de hirtelen magához tèrt ès ide futót hozzám.
- Em! Te jó isten vègre fel keltèl annyira aggódtam èrted hogy azt hittem... -nem hagytam hogy befejeze mert megijedtem tőle és arèbb húzódtam ès reszketve megkèrdeztem.
-Te ki vagy? -nèztem rá de ő hirtelen meg szólalni sem tudod megint lesokkoltam ès ahogy láttam elkezdett könnyezni vagy edig is könnyezet.
-Èn vagyok az Logen. Em nem ismersz meg? -kèrdezte de èn csak megráztam a fejem de kár volt mert kifutót a szobából, azt hiszem megbántotam. Mèg jobban elkezdtem nèzelődni de nem tudom mit keresek itt ebbe a gyógyszer szagú szobába, egyre kellemetlenül èrzem magam hogy semmit sem tudok hogy mi is törtènt velem.
Hangokat hallottam az ajtó felől így oda fordultam egy magas fèrfi jött be a szobába, elkezdett felèm jönni de èn úgy meg ijedtem hogy a takarót a fejemre húztam.
-Nyugodjon meg kisasszony Dr. Wilson vagyok a fő orvosa, nem fogom bántani csak megnèzem hogy minden rendben van magával. -mondta a doktor, lehúztam a takarot magamról de csak addig hogy kinèzek hogy tènyleg nem e akar bántani de ahogy látam nem, így bártoságot adva magamnak leraktam a takarót a lábaimhoz. -Nagyszerű most felhuzom a poloját hogy pár vizsgálatal megtudjam van e baj vagy sem. -bolintásal jeleztem hogy èrtetem amit mond így elkezdtem fel húzni a pólóm ès meghalgata a lègzèsemet utána bele világitot a szemembe hogy minden okè vagy ilyesmi aztán a fejemen a sebet is megnèzte amit váljunk be kibaszotul fáj. Elhúzódott a Doki ès egy kicsit aggódó fejjel nèzet rám amit nem èretem de szerintem nem is baj mert most úgy sem tudnèk koncetrálni mert most minden úgy össze zavar. -Kisasszony most magának pihenèsre van szüksège, nem kelhet ki az ágybol egy kèt napig mert attól mèg jobban fájhat a feje meg meg is szèdülhet ekkora baleset miatt. - mondta ès èn csak nèztem rá hogy mi van de ő csak elköszönt ès már ment is ki a szobából. Most nem tudtam hogy mit is tegyek teljesen összezavart most mindenki az a fiú is aki ő ismer de èn nem a doki is aki furán nèzet rám de nem tudom hogy mièrt, elegem van hogy nem tudom mi folyik körülötem.
Ajtó nyitodásra kapom fel a fejem ès az a fiú jön be rajta, ahogy láttom teljesen ki van kèszülve mert kíván sírva a szemei ès ahogy láttom pár napja már nem alszik normálisan, elindult felèm ès leült a szèkre ès csak nèzet egy darabig de aztán megszólalt.
-Ha tudnád Em mennyire aggódtam èrted, minden nap itt voltam veled a korházba napokig nem aludtam csak azèrt hogy tudjam hogy mi van veled, erre még benyögi az orvos hogy amnèziád van. Ez most kurvára sokkolt tudod mert így nem tudod ki is vagyok pedig annyira örülnèk ha tudnád ès a karjaimba tarthatnálak de erre fèlsz tőlem ès azt sem tudod hogy ki vagyok. Nem ez nem velünk törtènik meg ez nem lehet. -leborult az ágyra ès elkezdett sírni, nem tudtam hogy mit is tegyek de olyan èrzèsem volt hogy meg kell nyugtasam így a kezemet lassan a fejère tettem ès elkezdtem simogatni a haját, szerintem ez jól eset neki mert kezdet megnyugodni. Fel emelte a fejèt ès a kezemet maga elè emelte ès megpuszilta a kezem, el akartam húzni de nem hagyta hanem mèg egy puszit hintet rá ès utána össze kulcsolta az ujjainkat.
Nèztem rá furán de ő csak letörölte a könnyeit ès rám mosolygott.
-Minnèl hamar vissza kell hozzuk az emlèkeidet Em mert veled nagy terveim vannak ès ez így nem megy ha nem emlèkszel rám. -mondta ès utána oda hajolt az arcomhoz ès hintet rá egy puszit, teljesen piros lett a fejem de ahogy látam neki tetszik mert 1000 wattos mosoly volt az arcán, nem hiszem el miket vált ki belőlem ez a srác kèsz rejtèj számomra.

~Nem tudom mi lesz mèg ebből de remèlem szèp lesz.~