🌹Az enyém leszel!🌹

🌹~1. Fejezet~🌹

"Tudjàtok milyen az érzés amikor azt sem tudod hogy apádnak van egy barátnője akit az életbe nem is láttàl és már be is akarja mutattni?...
Hàt én pont ebbe a helyzetbe vagyok most és nagyon mérges vagyok apára, nem is az zavar hogy megismert egy màsik nőt anyu után, hanem az zavar hogy nekem erről kibaszotul elfelejtet szólni.
Edig mindent megtudtunk beszélni de most, amióta anya elhúnyt azóta apàm teljesen magàba volt fordulva, senkivel sem beszélt szinte még enni sem evett rendesen, a munkàjàba folytotta a fàjdalmait és ez érzéseit.

Nem csak apát viselte meg anya halàla hanem engem is.
Amikor a temetés napja volt nem mertem oda menni a sírhoz, mert tudtam hogy ha oda érek akkor ott teljesen szétcsúszok, ami valósàgos mert belülről szét vagyok esve.

Amúgy Emily Osmond a nevem és egy kis vàrosban élünk apàval, vagy is màr csak éltünk mert ezek szerint vagy mi költözünk vagy ők hozzànk.
Igen többes szàmbe mondtam mert Cellienek van egy fia Logan Dalton.
Lesz egy bàtyám mert ő idősebb nàlam 2 évvel, és egyel feletebb jár ő most végzős amíg én 10.-es vagyok.

Kiderült hogy egy suliba jàrunk amit én tudtam is, kinem ismerné Logan Daltont, ő a focicsapat kapitánya meg ő a legmenő a suliba mások szerint.
Minden làny oda meg vissza van érte, az én kivételemmel, mert én kinem álhatom őt.
Mindenki tudja róla hogy nagy nőcsábàsz, szinte az egész sulin átment màr de azt is halodtam hogy csak egyszer fekszik le egy lànyal többszőr nem.
Magànak való egy sràc aki egy beképzelt majom, aki elhiszi azt hogy mindenkit megkaphat egy északára de ezt benézte, mert engem soha ebbe a szar életben nem fog tudni.

-Kicsim gyere vendégeink vannal! -szólt apa, gondolom megjött Cellie de várjunk csak mi az hogy *vendêgek*, remélem nem hozta magàval a búnkó barom fiàt. *Te jó isten minnek jött ez ide, hàt itt semmi jó nem lesz ezt most megmondom*.
-Megyek! -kiabàltam vissza és elindultam le a nappaliba.
Lefele a lépcsőn menet halodtam a hangokat és akkor màr tudtam hogy nem csak apa meg Cellie van itt, hanem a barom fia is.
Leérve megpillantottam őket és ode mentem apa mellé *olyan nagy kedvel*, na persze én meg a nagy kedv főleg hogy itt van ez a beképzelt holyag, aham tőlem ne vàrja el hogy behodoljak, nem leszek a többi kis kurvàja meg csicskája meg hogy nyalizak neki, biztos nem inkàbb felnyalom a padlót.
Apa mellé àltan és vàrtam hogy mi lesz ebből az egész szitúból.

-Kincsem Celliet màr ismered de a fiát nem, ő itt... -nem tudta befejezni mert közbe vágtam.
-Tudom ki ő nem kell bemutattni, amúgy én Emily vagyok. -mutatkoztan be egy kicsit flegmàn de nem tehetej róla ő is ugyan olyan búnkó holyag mint a többi nagy képű menő gyerek, és rólam tudni kell ki nem àlhatom az ilyen tuskó alakokat.
Apa meg Cellie csak nyitott szàjal néztek rám, Logan meg csak mosolygot de nem nagyon izgatott, mert ugyan olyan flegma arcal néztem rá mint ha egy senki lenne a szemembe, vagy vàrjunk csak az is.
-Hàt jó, akkor szerintem mennyünk enni mert kihül a vacsora. -vissza tértek a sokkból és szerintem is jobban jàrunk ha megyünk mert kezdek kajás lenni.
Beérve az étkezőbe már ültünk is az asztalhoz, már majdnem leültem de apa megálitott ebbe, *Ajjaj most jön az a rész hogy jól leszid, na most leszek csak igazán bajban. Nagyon ügyes vagy Em.
-Em gyere egy kicsit, segits nekem az ételel. -mondta apám de nem azal a nyugot hanglejtésel amivel szokot, hanem azal a szigorú figyelmeztető hangzásal.
Elindultam utàna a konyhàba de kezdtem félni hogy mit is fogok kapni apàtól a flegmàzásom miatt."

~Te jó isten segíts rajtam, ad hogy túl éljem ezt az egészet! ~