🌹Az enyém leszel!🌹

🌹~2. Fejezet~🌹

Elindultam befele de egyszerűen nem nagyon mertem bemenni mert nem tudtam hogy mi is vàr rám ha én oda beteszem a lábam.
Szép lassan keztem lépkedni de még sem volt az olyan lassú mert beértem 1 mp alatt, *Ajjaj hamarosan halot leszek, istenem segits*...
Oda értem apához és megàltam előte, felnéztem rá és vàrtam hogy mit is akar mondani nekem.

-Emily Osmond mi volt ez az előbb! Nem megmondtam neked hogy normàlisan fogad őket, erre te meg elkezdesz flegmázni, te teljesen nem vagy normális drága kislányom! -köpte nekem apa a szavakat elég idegesen de nem nagyon tudtam vele mit kezdeni mert csak nem fogok jó pofizni annyak a holyagnak aki azt képzeli magàról hogy ő itt valaki, hàt kurvàra senki ő itt.
-Lenyugodnàl apa egy kicsit és ne velem órdibálnà azt igazán megköszöném.. Meg igen normàlis vagyok, jah és kurvára elfelejtetél szólni nekem hogy ma ők fognak jönni, jah igaz te már azzal sem foglalkozol hogy mi van velem... Amióta anya nincs köztünk te teljesen elhanyagolsz de nem is baj, edig is tudtam magamra vigyàzni és most is tudok. -mondtam neki egy kicsit indulatosan de nem érdekel tudja csak meg mit éltem át amig ő mással volt elfoglalva és nen az egyetlen lànyával.
Apa csöndbe marat és csak nézet ràm ahogy én is rá de màr nem birtam mert úgy éreztem ha itt maradok akkor eltörik a mécses és akkor itt mindenek vége.
Megfordultam és rohantam ki a konyhàból egyenesen fel a szobámba, nem érdekel hogy lent vannak és vàrnak rànk most kurvára nem érdekel senki és semmi csak is a magàny ami körül vett és vesz is.
Leültem az ágyamra és felhuztam a làbam, na akkor tört ki belőlem a zokogás ami egész nap màr kiakart jönni csak nem akaram kiengedni mert nem szeretem azt ha gyenge vagyok.
Ilyenkor nagyon sebezhető tudok lenni főleg hogy felhoztam anyát is és még ez is rátett egyel de ahogy észre vettem apának nem nagyon számit ez már csak is nekem fontos anyám emléke de nem is baj anya mindig itt lesz velem a szivembe.

Nem birtam abba hagyni a zokogást egyszerűem most minden kijött belőlem és jol is eset csak az nem hogy apa nem is jött utánam igaz most el van foglalva a barátnőjével és annak a fiàval.
Ez az egész helyzet szar ahogy van, nem igaz hogy mindig velem történek a rossz dolgok de mással nem ez nem ér komolyan.
Másnak olyan jo él az anyukája és vele van csak velem nincs és már visszahozni sem tudom sajnos.

Egy halk kopogás zavrta meg a zokogásom és megszolalni sem volt erőm de nem is kellet mert tudtam hogy ki az és már bent is volt az az ilető.
Becsukta az ajtót maga után és leült mellêm én csak szotlanul vàrtam hogy mit is akar...
-Kincsem tudom hogy nem voltam mindig az a példa apa de probàltam az lenni és még mindig az szereték lenni csak olyan nehéz amiotta anyàd nincs velünk teljesen szét vagyok esve és nagyon hiányzik de újra kezdés sem rossz és én ezt szeretném ha egy boldog család lennénk Cellieékel. -mondta a szavakat amit nehezen fogtam fel de sikerült és hirtelen felültem és apának a nyakába borultan és ugy sirtam tovább. Olyan jo volt megint magam mellet tudni olyan mint ha megint visszakaptam volna az apukàmat.
Apa elkezte a hajamat simogatni és nyugtatni akart ami sikerült neki mert már csak szipogtam.
Eltoltam magam tőle és a szemébe néztem és elmosolyogtam ahogy ő is.
-Ne haragudj apa hogy olyan bunko voltan veled de értsd meg hogy nekem is nehéz ez az egész és idő kell amig elfogadom hogy anyàt potoljuk. -mondam gyorsan és megint elkezdet folyni a könnyem de apa letörölte őket.
-Jaj kincsem isten örizen hogy anyut helyetesitse akárki is ő mindig itt lesz a szivembe és ő lesz nekem az igazi de Cellie is aranyos meg szeretem őt és kérlek adj neki egy esélyt jó... -nézet ràm apa könyörögve ami hatot ràm most mert rábolintotam és ő megölelt.
-Köszönöm kincsem te vagy a legjobb... -mondta apám és megfogta a kezem és huzot lefele hogy én is egyek velük.
Leérve mindenki csendbe volt és leültem meléjük, Cellie apa mellett ült igy képtelen voltam Logan mellé ülni de most nem volt mit tenni mert nagyon kajás lettem.
Leültem és már ettem is de hirtelen megakat a toromon a kaja amit halodtam.
-Emily azt ugye tudod hogy ideköltözünk? -kérdezte tőlem én meg fére nyeltem majdnem megfulatam és innom kellet. Rànéztem apàra amikor màr nem fuladoztam.
-Hàt még nem de most már tudom. -mondtam neki és felvettem a kamu mosolyom.
-Nem mondtad neki Jonh? -kérdezte én meg csak nézek rà.
-Hupsz elfelejtetem ne haragudjatok. -mondta egy kicsit szégyelősen de én csak néztem rà azal a *ezt még megbeszéljük* nézésel.
Folytatuk tovàbb a kajàlást és közben halgatam hogy mit is beszêlgeznek de unalmasabbnàl unalmas dolgokról.
Hamarosan befejeztem a vacsorát és màr àltam volna fel hogy mennyek vissza a szobámba de apa megszolitot.
-Em mutasd meg Logannek a szobàjàt és segits neki felvinni a cuccait. -mondta apàm felhúztam a szemöldögök és nagy szemekel nézten rá.
-Ugye most csak viccelsz velem... -mondtan neki de ő csak fapofàval nézet ràm.
-Komolyan beszélek Em... -mondta és màr mutata hogy mennyek segiteni.
Fogtam magam és megfordultam megfogtam annak a majomnak a cuccait és segitetem neki felvinni.
Felértünk és a folyosó végén megàltam egy ajtó előtt és kinyitotam.
-Ez lesz a szobàd remélem elfogatható. -forgatam meg a szemem és màr nagyon idegesitet ez a gyerek.
-Persze cica de majd nem egyedül fogok itt aludni mert ugy is tudom hogy könyörögni foksz hogy had aludj itt. -mondta azal az elégedet mosolyával amit azt hittem hogy letörlök de nem szabad most nem majd egyszer de akkor kopani fog de nagyon csunyàn.
-Bekaphatod te barom... -felmutatam a középső ujjam és màr mentem is el onnan vissza a szobàmba hogy ne lásam azt a seggfejt egy darabig.