Ádám és Béla [Befejezett]

There's no time to be sad.

Másnap reggel

*Giorgio szemszöge*

Mára meg volt beszélve egy próba. Nem akartam lemondani, el kellett mondani a fiúknak is. Nehezen, de kikászálódtam az ágyból. Egy reggeli kávé mellett döntöttem el hogy mibe menjek. Nem volt semmi életkedvem, és ezt tudatni is akartam az emberekkel, ezért egy fekete farmert vettem fel egy fekete garbóval párosítva. A hajamra nem fordítottam nagy figyelmet csak épp megigazítottam hogy ne úgy nézzen ki mint egy madárfészek. Elindultam. Mikor a próba teremhez értem mindenki ott volt kivéve, Barni és... és Peti úgy voltam vele, hogy még nem ér ide Barni elmondom a fiúknak az egészet.

- Miért vagy feketébe?- kérdezte Bálint miközben végigmért amikor megérkeztem

- Fiúk... fiúk el kell mondanom valamit, de... de előtte menjünk be...

A fiúk kikerekedett szemekkel bebattyogtak a próbaterembe, és mindenki helyet foglalt, majd belekezdtem.

- Szóval? Mit szerettél volna mondani?- kérdezi Zsombor

- Azt, hogy... hogy Peti...

- Mi van Petivel? Giorgio mondd már?- mondta egy kicsit feszülten Ati Elkezdtem zokogni.

- Peti... Peti öngyilkos lett

- Mi? Giorgio ugye ez most valami vicc?- kérdezte idegesen Bálint

- Nem sajnos, nem viccelek...

Ezek után csend lett. Minden a négyen sírásba törtünk ki.

Fél óra múlva Barni még sehol nem volt. A fiúkkal elindultunk hozzá, féltünk, hogy történt valami. Valamilyen okból kifolyólag Ati tudta a kapu kódot, ezért be tudunk jutni. Ajtónál álltunk kopogtunk, csengettünk, dörömböltünk, kiabáltunk de nem jött válasz. Ati és Bálint hirtelen ötlettől oldalasan nekimentek az ajtónak, ezzel ki nyílt az ajtó.
Sötétség és alkohol szag áradt ki. Amikor be rohantunk a nappaliba Barni a kanapénak dőlve nézett egy albumot körülötte üvegek hevertek.

/Puszilom a pofikátokat<3/