Don't Cry! [Szünetel]

3.Fejezet

Három napig Emily volt a támaszom. Miért csak volt? Elment, örökre...Helyette maradt egy űr ami nem fog beteljesedni, csak az idő múlásával. A fájdalom édes íze kínoz minden pillanatban. Kiben bízhatok meg? Már magamtól is félek....Érdekes, hogy a ravatalon jövök csak rá mennyit is jelentett nekem. Egy lelki támasz volt azóta amióta megismertem. És most az én hibámból árva maradt egy ártatlan gyermek. Ha a lelkemet nem nyomasztotta eddig semmi, akkor most igen. Lilla az én hibámból vesztette el az édesanyját, akit soha senki nem pótolhat. Elrontottam a gyerek korát, hiszen még csak hat éves lesz. Még fel sem fogja, mi történik körülötte. Nem lesz ott az anyja, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Nekem is mindig hiányzott az a személy, kinek a karjába bújva aludhattam át egy egész éjszakát, ki mindig esti mesét olvasott, ki ha elestem és sírtam mindig megvigasztalt, kinek minden bajomat elmondhattam. Nekem ez kimaradt. Pedig hatalmas szükségem lett volna rá. Fájdalmas, hogy most egy másik ártatlan léleknek is meg kell éreznie ezt a hiányt. Ott álltam a világ összes fájdalmával, és néztem, ahogyan a valaha volt legjobb barátnőmet örök nyugovóra teszik. Körbenéztem. Mindenhol kisírt szemeket láttam. Kivéve egy valakinél. Lilla apjánál. Folyton az óráját nézegette, mint akinek sietnie kellene. Elvileg oda volt Emilyért. Igaz, szinte alig volt otthon az üzleti utak miatt, így Lilla is alig találkozott a saját apjával....A ravatalozó után kimentünk a temetőből és a parkolóban kisebb csoportokat alkotva beszélgettünk.
-Részvétem Szonja néni.
-Köszönöm (K/N) kislányom!-ölelt magához Szonja néni. Ő Emily édesanyja, aki az első pillanattól kezdve kedvelt engem. Amikor gimis voltam mindig abba a kávézóba jártam, így Emilyt már egy jó ideje ismertem. Egyszer úgy döntött, hogy bemutat az édesanyjának, így ismertem meg Szonja nénit. Egy kedves kis néni, aki soha senkit nem bánt. Ő támogatott engem abban, hogy elkezdjem az egyetemet. A férje még Emily születése előtt elhagyta egy fiatalabbik nőért, akivel elköltöztek Amerikába. Még Emilyvel sem volt képes felvenni a kapcsolatot. Sokszor elgondolkoztam azon, hogy én is elmegyek otthonról, de soha nem voltam elég bátor. Most azt sem tudom, hogy hova fogok menni, mert haza biztosan nem megyek. Azok után amit az apám tett velem, képtelen vagyok haza menni, mert kitudja mikor teszi meg újra. Senkinek nem mondtam el eddig, így nem tudott nekem senki sem segíteni. De nagyon nem is akartam, hogy bárki valaha is megtudja. Ha elmondanám akkor mit látnának? Azt, hogy oly annyira gyenge vagyok, hogy még apámmal szemben sem tudom megvédeni saját magam. Nem szeretném azt sem, hogy az egyetemen mindenki erről pletykáljon. Ahhoz képest, hogy ez egy nagyon nagy egyetem, hamar terjednek a hírek. Legyen az rossz vagy akár jó. Ha egy professzornak gyermeke lesz, az is biztos, hogy három perc sem kell és már az egész egyetem erről beszél. Ezért nem szeretek központban lenni. De ezt Mikasa és Petra mindig máshogyan gondolják. Minden egyes alkalommal, ha tehetik keresztbe tesznek nekem. És igen! Huszonegy éves létemre ennyire nyafis vagyok. És ha én így látom? Akkor mások hogyan látnának? Félek, hogy ezt senki sem tudja. Mikasanak és Petranak mindig mindene megvolt. A legújabb ruha, kiegészítők, bútorok. Gazdag család sarjai, kik azt hiszik bármit megtehetnek. Mert nekik semmi sem számít. A szüleik úgyis elviszik a balhét helyettük. Ha ezzel jár gazdag szülőkkel rendelkezni, akkor köszönöm de nem kérek belőle. Inkább leszek szegény, segítőkész és szorgos, mintsem gazdag, öntelt és egoista.
-(K/N) kislányom megkérhetlek valamire?
-Csak nyugodtan.
-Ne költözz ki a lakásából. Kérlek! Te vagy az egyetlen aki minden úgy hagyna.
-De nem az én tulajdonom Szonja néni.
-Emily is így akarná. Sokat mondogatta, ha kellene neked akkor gondolkodás nélkül odaadná.
-Rendben-sóhajtottam fel.
-Köszönöm!
-Nincs mit.
-Most mi lesz Lillaval Szonja néni?-jön oda Ben a munkatársam.
-Fogalmam sincs. Olyan ember kellene neki aki tudja őt ilyen téren kezelni és még meg is bízik abban az emberben. Lilla nagyon élénk egy kislány, így én nem bírnék el vele. Már sajnos nagyon öreg vagyok hozzá.
-Ugyan már Szonja néni! Maga majd kicsattan a fiatalságtól!
-Köszönöm Ben fiam!
-Lehet fura kérdés lesz, de miért nem az apja vigyáz rá?
-Egy üzleti útra csak nem viheti magával.
-Ben én ezt mind értem, de akkor is csak a lányáról van szó!
-Igazság szerint Lilla nem kedveli az apját.
-Oh...Értem-mondtam egy kicsit még is csak meglepetten, mert erről fogalmam sem volt.
-(K/N) ne hagyd, hogy magával vigyen Németországba!-szalad felém, majd öleli át könnyes szemekkel a lábam Lilla.
-Milyen Németországról beszélsz csillagom?-kérdezi Szonja néni riadtan.
-Ki akar vinni Németországba magával Mama. (K/N) ne hagyd, hogy elvigyen! Nem akarok vele menni sehova! Én veled akarok lenni!-szorítja még jobban a lábamat és csak sír és sír. Leguggolok hozzá és szorosan hozzám bújik.
-Lilla gyere! Mindjárt indul a gép.
-Mit képzelsz magadról Marcus? Nem viheted el a kis unokámat.
-Ha megkérhetem ne szóljon bele Szonja néni! Ez az én dolgom. Még is csak a lányom.
-Éppen ez az, hogy a te lányod! Mégis évente jó ha kétszer látott!
-Ez a része nem hinném, hogy rád tartozik. Inkább enged ide hozzám Lilla-t és már itt sem vagyunk.
-Ne enged, hogy elvigyen!-sírja továbbra is a fülembe Lilla.
-Nem viheted ki az országból Emily engedélye nélkül!
-Szonja néni, az imént helyeztük a föld alá Emilyt. Szóval most már nem kell az engedélye.
-Hogy te mekkora tapló vagy!-szorítom magamhoz Lilla-t még jobban.
-Neked ehhez semmi közöd (K/N). Engedd ide a lányomat. Most!
-Nem viszed innen sehova! Lilla velem marad!
-Na ne röhögtess! Egy percet nem bírnál ki mellette, mert egy nagyon élénk lány, amit ki kell verni belőle. Egy lánynak nem ilyennek kell lennie, hanem egy úri kis hölgynek.
-Tessék?-akadtunk ki mind a hárman.
-Egy gyereket nem ütünk meg! Akár milyen élénk!-akadt ki teljesen Ben.
-Mindannyiunknak más a véleménye erről. Én nem fogom hagyni, hogy a lányom miatt rossz hírnevem legyen!
-Megint a karriereddel foglalkozol, ahelyett, hogy a lányod érdekeit néznéd!
-(K/N) mondtam már, hogy ez nem a te dolgod! És egyébként is, lefogjuk késni a gépet! Szóval engedd el a lányomat, Lilla te pedig gyere légy szíves!
-A magángépet hogy lehet lekésni?
-Milyen magángép Ben? Ez tiszta röhej-nevet fel kínjában.
-A hülye is látja! Sport autó, biztonsági őrök, sofőr, személyzet és mellé társul egy hatalmas villa.
-Micsoda?-fehéredik le teljesen Szonja néni.
-Na jól van akkor én itt ezt befejeztem. Majd az ügyvédem intéz mindent. Soha viszont nem látásra!-mondta, majd sarkon fordulva elviharzott mellőlünk.
-Köszönöm (K/N)!-szorított magához még jobban a szipogó Lilla.
-Semmi baj.-csitítgattam, vigasztaltam.
-(K/N)! El tudod vállalni?
-Ez nem kérdés-emelem fel Lilla-t.
-Köszönöm a segítséged!