[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

10. fejezet - Maybe, this was a bad idea

『HYUN-JAE』

Reggel iszonyatos zúgásra a fülemben ébredtem fel. A fejem kis híján szétrobbant, minden látható és nem látható testrészem zsibbadt volt. Nem is tudtam, hogy a testem képes ilyesmire. A szememet majdnem kiégette az ablakon beszűrődő napfény. Ezek szerint elfelejtettem elhúzni a függönyt, mikor hazaértem.

De mikor értem haza? És hogyan?

Oh, már emlékszem. Jungkook kísért haza. Talán kicsit túlságosan felöntöttem a garatra múlt éjjel.

Nem volt erőm kinyitni mindkét szememet, így félig nyitott szemmel nyúltam telefonomért, ami az ágyam mellett hevert hanyagul. Borzasztóan taccsra vághattam magam, hiszen a telefonomra úgy vigyázok, mint a legféltettebb kincsemre, így ha le is teszem, nem ilyen módon szoktam. Felnyitottam, a szemem pedig azonnal kipattant.

Fél kilenc?!

Legalább húsz üzenet és hat hívás várt még rám ezután.

Kyungie🌈☁️:
"Merre vagy?"
"Hol jársz?"
"Mindjárt kezdünk😀"
"Elfelejtetted, hogy ma van a tanulócsoporttal óránk?!😀🔪"
"Girl...💀💀"
"Mit mondjak, miért nem jössz?"
"Már megkezdődött🥲"
"Kérlek, soha többet ne érintkezz alkohollal semmilyen módon 🤡"
"Dobj egy üzit, ha feltámadtál🙂"

Basszus! Teljesen elfelejtettem, hogy ma megint összeülünk a városi könyvtárban tanulni. Ahogy... minden második héten hétvégén. Te jó ég! Miért pont erre a hétvégére kellett esnie?!

Gyorsan lerúgtam magamról a takarót, majd felpattantam az ágyról. Hmm, nem emlékszem, mikor vált szokásommá meztelenül aludni, de tekintve, hogy emlékfoszlányok maradtak meg csak a tegnap estéből, már meg sem lepődöm. Ennél a pontnál már meg sem kérdőjelezem.

Kutakodni kezdtem a földön hagyott ruhák között guggolva, amikor a hátam mögül mocorgásra lettem figyelmes. Kissé oldalra pillantottam, s az én ruháim mellett idegen darabokat fedeztem fel. Meggondolatlanul felső testemmel hátra fordultam.

Jungkook?!

Szó szerint az ájulás kerülgetett a hirtelen sokktól, amit a látványa nyújtott: békésen szunyókált, karja a párna alatt támasztotta a fejét, míg testét csak derekáig takarta a pokrócom.

Mi a fene történt? Csak nem...?

Nyeltem egy nagyot, s visszamásztam a matracra az alvó Jungkook mellé. Két ujjal megragadtam a takaró szélét derekánál, majd feljebb emeltem, ám azonnal el is engedtem, amint belátást nyertem a takaró alá. Remélem, hogy csak szeret meztelenül aludni.

Nem. Szinte biztos vagyok benne, hogy megtörtént. Túl egyértelmű, hisz' minden jel erre utal. Mindketten meztelenül feküdtünk az ágyban, izomlázam van és még a megérzéseim is ezt sugallják.

Legszívesebben felébresztettem volna, de nem voltam abban a helyzetben, hogy ilyeneken agyaljak. A tanulócsoport már megkezdte a tanulást, én meg sehol sem voltam, ráadásul utólag jutott eszembe, hogy délutános vagyok a kávézóban.

Ha ez így önmagában nem lett volna egy pisztoly a fejemhez tartva, akkor az ágyamban alvó fiú határozottan a meghúzott ravasz.