[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

14. fejezet - Rules

『HYUN-JAE』

Másnap Kyunggal úgy ébredünk, mint akik legalább egy éve alvászavarral küzdenek, ráadásul az alvás közben kilélegzett alkohol gyomorforgatóan kavargott a házban. Az első óránkat természetesen a múlt estének köszönhetően kihagytuk, a többin azonban tisztességesen megjelentünk. A nap további része pedig idegesítően rutinszerűen telt, ami nem igazán vall sem rám, sem Kyungra. Mi azok az emberek vagyunk, akikkel mindog történnie kell valaminek. Nálunk sosem alakul semmi terv szerint, de pont ez volt az ékessége a barátságunknak.

Délután szinte remegve indultam útnak, miután Jungkook a saját lakását nevezte ki a megbeszélés legmegfelelőbb helyszínének. Én magam azon emberek táborát erősítem, akik hazai pályán magabiztosabban játszanak, de ha már kihívás elé állított, ám legyen. Kyung persze némi biztatást adott azzal, hogy egészen az épület bejáratáig kísért, majd pár kedves szó után elbúcsúztunk egymástól. Persze, jogos a kérdés, hogy Jisun miért nincs velünk? Hisz a barátunk.

Nos, a helyzet az, hogy több okból sem akarom nagy dobra verni, kivel találkozgatok és, hogy milyen céllal teszem ezt. Olyannyira a lehető legnagyobb titokban szeretném tartani, hogy ha módomban állt volna korábban, Kyungsoot sem a azon be. A rémület és a kétségbeesés azonban úrrá lett rajtam, szóval úgy véltem, hogy ő lehet a kivétel, mintsem a szabály. Na meg, nem árt, ha valaki olyan is tud erről, aki külső szemlélőként tud ítélkezni, bármi is történjék. Ennek ellenére persze, hogy megbízom Jisunban. De egyelőre jobb ezt titokban tartani.

A napokban többször is lejátszódott bennem ennek az egésznek a kimenetele, de Kyung bátorítására - már, ha az ilyesmi cselekedetre való buzdítás egyáltalán helyénvaló - úgy döntöttem, hogy belevágok. Túl sok veszítenivalóm nincs és ezernyi más oka lehet annak, ha egy szép napon tönkremegy a barátságunk Jungkookkal. Nyilván tudom, mire vállalkozok most. Azt is tudom, hogy ha ez kitudódik, a fél világ keresztbe lenyel. Talán. De hisz' ez sem biztos. Azonban, egy ilyen lehetőség nem mindennap adódik egy ember életében. Az, hogy mit bír ki a barátságunk és mit nem, az a jövő zenéje. De elhatároztam valamit.

A jelennek akarok élni.

Lehet felelőtlennek tartani, vagy éretlennek. Ám mindenki nézzen magába: nem élnél te magad is egy ilyen lehetőséggel, ha csak úgy egyszerűen az öledbe hullana? Miért fosztanám meg magamat a boldogságtól? Amennyire bizonytalan voltam az elején, most legalább annyira tisztában vagyok azzal, hogy most, ebben a pillanatban ezt szeretném.

Miután Kyungsoo elment, még vártam pár percet, hisz' így is sokkal korábban érkeztem, mint ahogy azt Jungkookkal megbeszéltük volna. Felnéztem az épületre. Nem sűrűn jártam még itt, talán egy-két alkalommal, amikor Jungkook megvette a lakást. Azonban akkor sem egyedül voltam. Most viszont olyan érzésem volt, mint mikor egy kisgyermeket először visznek óvodába: féltem és megrémültem attól egy pillanatra, hogy el kell engednem anyukám kezét, de tudom, hogy mire belépek az ajtón, valami egészen más, valami egészen jó fogad. Talán el sem fogok tudni majd szakadni.

Végül nyeltem egy nagyot, majd bementem.

Az aula hatalmas volt, sokkal inkább tűnt egy szállodának, mint egy lakóháznak. Nos, ez Seongdong. Az információs pultnál érdeklődtem, hogy hogyan jutok fel, de mint kiderült, Jungkook már szólt előre, hogy érkezem, így mindenféle kellemetlenség nélkül tovább engedtek.

Beszálltam a liftbe, majd megnyomtam annak az emeletnek a gombját, ahová mennem kellett. Habár meglepően magasan van a lakás, mégsem volt sok idő, mire a lift felvitt. Kiléptem, majd abban a pillanatban pittyent a telefonom. Nem akartam ácsorogni sokat a lift előtt, így megindultam a folyosón, miközben előkotortam a telefonomat.