Decsi Sándor nagyot nevetett erre. Úgy villogott a szép fehér fogsora nevetés közben.
- Csikósbojtár! Aztán váltó!
- Lássa: a tisztelt pajtása a Lacza Ferenc, különb gavallér, pedig az csak gulyásbojtár. Az már tudja, hogy mire jó a váltó. Nálam van éppen egy ilyen hosszú papirosa, ha meg akarja látni.
S kikereste a paksamétából, odatartotta a Sándor szeme elé, majd a kezébe is adta.
Tíz forintról szólt a levél.
A bojtár bámulva kérdezi:
- Hát aztán hogy került Pelikán úr ismeretségbe a gulyásbojtárral? 'sz úgy tudom, hogy nem kereskedik tehenekkel.
- Nem az enyém a szerencse, hanem a feleségemé. Tetszik tudni, az asszonyomnak van egy kis ötvösüzlete, amit a maga számlájára folytat: én nem ártom bele magamat. Egy pár hónappal ezelőtt hozzá jön a tisztelt Lacza Ferkó úr, s odahoz egy pár ezüst fülönfüggőt, hogy azt futtassa meg arannyal, de jó erősen.
Mintha a darázs csípte volna meg a Sándort erre a szóra.
- Ezüst függőt?
- Az ám, szép filigránmunka ezüstfüggőt. Tíz forintba lett kialkudva az aranyozás. Meg is kapta, el is vitte. Bizonyosan nem a maga használatára vette. Pénze nem volt, hát azt a váltót hagyta ott érte: Dömötör napkor majd beváltja.
- Ezt a váltót?
A Decsi Sándornak a szemei kimeredtek, az orrcimpái tágultak, olyan vigyori arcot csinált, hogy az ember azt hitte volna, hogy nevet, de a két kezében reszketett a váltó. Vissza sem ereszté, olyan erősen fogta.
- Ha olyan nagyon tetszik magának az a váltó, hát odaadom borravaló fejében - mondá Pelikán uram nagylelkű raptusában.[27]
- De uram! Ez sok borravalónak. Tíz forint.
- Hát magának persze hogy sok pénz a tíz forint. Én sem vagyok olyan tökkelütött fejű, hogy tíz forintjával dobáljam a borravalókat minden lóvásárlásnál, hanem hogy az igazat megmondjam, szeretnék ettől a váltótól valami jó titulus alatt elugrani, mint ahogy az egyszeri csizmadia elugrotta a szőlőjét.
- Valami hamisság volna talán ebben a levélben?
- Nincs biz abban semmiféle hamisság. Inkább nagyon is nagy az igazság. Hát majd én megmagyarázom: tessék ide nézni. Itt, ahol ez a sor áll: T. c. Lacza Ferenc úrnak. Utána következik: "lakása" - azután "fizetendő". Hát ide mind a két helyre azt kellett volna írni, hogy "Debrecenben". Hát a feleségem az ostoba asszony, ahelyett azt írta oda: "Hortobágyon". Hát ez valósággal igaz. A Lacza Ferenc úr a Hortobágyon lakik. S bár legalább a hortobágyi csárdát írta volna oda: azt tudom, hogy hol van, de hogy induljak én el ezzel a váltóval keresni a Hortobágyon a zámi puszta utcát, a numero nem tudom hány gulyás karámot, s kockáztassam, hogy a komondorok a bugyogómat megszabdalják? Jaj, de sok veszekedésem volt nekem emiatt az asszonnyal. Legalább most azt mondhatom neki, hogy száz percent nyereséggel adtam túl a váltón, s nem lesz több ungorkodásunk emiatt. Hát csak fogadja el, tisztelt bojtár úr. Maga meg tudja venni a gulyásbojtár úron a tíz flórest, mert maga nem fél se őtőle, se a kutyájától.
- Köszönöm, uram! Nagyon köszönöm.
A bojtár összehajtotta a váltót, s eltette a dolmánya zsebébe.
A legény ugyan nagy elismeréssel adózik a tíz forint borravalóért - súgá Kádár Mihály uram a számadó csikósnak. - A nagylelkűség megtermi gyümölcsét.
