Pár nap alatt talpra állt a legény.
Az ilyen pusztán nőtt "vascövek" nem sokat gornyadozik, ha túl van a bajon. Irtózik az ágytól. Harmadnap már jelentette a doktornak, hogy ő be akar rukkolni a méneshez, ahol szolgálatban áll.
- Várj csak, fiam, Sándor, még egy cseppet. Egy kis diskurálása van veled valakinek.
Az a valaki a vizsgálóbíró.
Harmadnapra a bejelentett eset után kijött a hivatalnok a jegyzőjével meg egy zsandárral a mátai telepre, megejteni a törvényes vizsgálatot.
A vádlottat, a leányzót már kivallatták: szépen elmondott mindent úgy, ahogy történt, semmit el nem tagadott, mentségére, nem mondott egyebet minthogy a Sándort olyan nagyon szerette, s azt akarta, hogy az is úgy szeresse őtet.
Ezt mind protokollumba[17] vették már, alá is volt írva. Hátra volt a gyilkos méregkeverőnek a szembesítése az áldozatával, ami azonnal foganatba vétetett, amint az jártányi erejét visszakapta.
A csikós ez egész idő alatt elő sem hozta a doktor előtt a leány nevét. Úgy tett, mintha nem is tudna róla, hogy az itt van, hogy az őt ápolta. Amint a legény eszméletét visszanyerte, a leány nem mutatta magát előtte többé.
A szembesítést megelőzőleg a bíró felolvastatá a leány előtt a vallomását, amit az újból megerősített, egy szót sem igazított rajta.
Ekkor aztán elővezették a Decsi Sándort.
A csikósbojtár, amint belépett a szobába, elkezdett szerepet játszani: kicsinált szerepet. Mintha csak a színpadi csikósoktól tanulta volna a hetvenkedést, úgy betyárkodott. Csak úgy félvállról hányta oda a Becirkernek, arra a kérdésére, hogy mi a neve:
- Decsi Sándor az én becsületes nevem! Nem vétettem én senkinek. Nem loptam én semmit, hogy engem zsandárokkal kísérjenek ide! Nem is tartozom én a cibil elé, mert én még a császár katonája vagyok! Ha van valakinek keresete rajtam, állítsanak a regement auditor[18] elé: annak megfelelek.
A bíró hidegvérrel csitítá a legényt.
- Csak csendesen, ifjú ember. Nem terheli önt semmi vád. Csupán felvilágosításokat kívánunk nyerni egy önt érdeklő ügyben, s azt célozza a jelen vizsgálat. Mondja meg ön, mikor volt ön legutóbb a hortobágyi csárda ivószobájában?
- Megmondhatom egész akkurátossággal, mi titkolnivaló rajta! Hanem előbb az a zsandár menjen el innen a hátom mögül, mert ha hozzám talál érni, csiklandós vagyok, úgy nyakon találom teremteni, hogy...
- No, no, no! Csak lassan, ifjú vér. A zsandár nem önt őrzi. Hát mondja csak, mikor volt látogatóban a Klári kisasszonynál, amikor az önnek borral szolgált?
- Hát megmondhatom, ha jól föltekerem az eszemet. Hát legutoljára voltam a hortobágyi csárdában tavaly, Dömötör napján, amikor a juhászokat fogadják, akkor elvittek katonának, azóta tájékára sem voltam.
- Sándor! - kiálta közbe a leány.
- Hát Sándor vagyok. Annak kereszteltek.
A bíró kérdezé:
- Hát ezelőtt három nappal nem volt ön a hortobágyi csárdában, amikor a csaplárosleány önnek a bort adta, melybe a mandragora volt keverve, amitől ön olyan nagybeteg lett?
- Én nem voltam a hortobágyi csárdában, s nem láttam a Klári kisasszonyt... van fél esztendeje, nemhogy a borából ittam volna.
- Sándor! Te hazudsz? Énértem? - kiálta fel a leány.
