Perzselő tűz

2.fejezet

Amint az ajtóhoz értünk Camilo készségesen kinyitotta azt, majd előre engedett. Igazi úriember. Esküszöm néha már talán túl tökéletesnek tűnik, de nem mintha éreznék valamit iránta ugyan már! Hiszen még csak ma ismertem meg....Nem lehetek annyira reménytelen, hogy azonnal beleszeretek. Butaság, csak összekeveri a dili fejem a kedvességet és a szerelmet, bizonyosan így van. Nagyon meglepődtem a szoba berendezésén. Tágas volt, mégis úgy éreztem mintha valami súly nehezedett volna a vállamra a zsúfoltság miatt. Meglepő, mivel nagyrészt tükrök voltak a falakra hébe-hóba felakasztva. Őszintén nem így képzeltem el, bár a sárga szín, amely az egész helyiségben dominál teljesen rá vall. A szoba jobb oldalában volt egy egyszemélyes ágy, felette pár polc, mellette komódok és szekrények. Bal oldalt egy íróasztal, könyvespolcok és egy kanapé foglalt helyet. 

- Nagyon szép a szobád. - Próbáltam valamivel megtörni a kettőnk közt kialakult már-már idegesítő csöndet. - De....Hogyhogy mindenhol tükrök vannak? - Kérdeztem. Persze, hogy kíváncsi vagyok.

- Biztosan tudod már, hogy a családunkban Mirabel-en kívül mindenkinek van valamilyen ereje. Az enyém az alakváltás. Bárkivé át tudok változni, akkor amikor szeretnék, korlátlanul. Pont ezt jelentik a tükrök...De hiába nézek beléjük...Valahogy sose azt látom bennük, amit szeretnék. Vicces egy olyan képességgel élni, ami rámutat mások mennyivel jobbak tudnak lenni nálad. - Mondta keserűséggel a hangjában, mire szinte gondolkodás nélkül magamhoz öleltem.

- De mi van, ha azt mondom, hogyha tovább nézed magad a tükörben rájössz, hogy pont az, aki te vagy, csakis te valakinek rendkívül fontos...? Senki sem lehet tökéletes Camilo...Ezen felesleges keseregnünk. Vannak hibáink, de emellett ott van rengeteg dolog, ami miatt mások feltekintenek ránk. Csak meg kell találnunk ezeket. Te nagyon kedves, törődő és jó fej vagy. Ne hagyd, hogy azért, mert láttad mások milyenek ezt az értéket elveszítsd. - Szorítottam felsőjét. Még szerencse, hogy hátulról öleltem meg, mert így legalább nem látja milyen vörös az egész fejem. Ezt, ha akarná konkrétan felfoghatná egy enyhe vallomásnak is. 

- Köszönöm Anne.... - Simított végig óvatosan az őt ölelő kezeimen. Annyira meleg az érintése. - Igazad van. De tudod igazán megfogadhatnád a saját tanácsaidat. Hallottam, hogy amikor csak lehetett elbújtál és magadat hibáztattad azért, ami a szüleiddel történt. Viszont tudom, hogy nem te tetted... - Fordult velem szembe.

- Ebben most nincs igazad... - Néztem mélyen a szemeibe érzelmektől mentes tekintettel. - Tényleg az én hibám volt. Talán ideje elmondanom még most, hogyha szeretnéd akkor meggondolhatod, hogy kivel akarod megosztani az otthonod... - Leültünk a kanapéra. - 2 évvel ezelőtt történt. Sokszor jártam az erdőbe. Az ott élő állatoknak vittem takarmányt a szélsőségesebb időkben vagy szabadjára engedtem a korábban sérült apróságokat, akiket otthon gondoztam. Egy nap valami azt súgta, hogy menjek a keleti folyóhoz, így hát elindultam. Aztán mikor odaértem egy hatalmas pillangóraj repült körbe, amik gyönyörű sárga fényt bocsájtottak ki. Sose láttam még hasonlót. A következő pillanatban pedig hirtelen minden elsötétült. Mire magamhoz tértem csurom vizesen feküdtem a parton és észre kellett vennem, hogy már a nap is rég lement. Hazáig rohantam, mert tudtam, hogy már otthon kellene lennem. Miután beléptem a casita-nkba édesapám nekem esett és leszidott. Sejtettem, hogy ez lesz, de aznap eltiltott mindentől és mindenkitől. Hihetetlenül rosszul éreztem magam és az sem segített, hogy végig kiabált. Hirtelen elszakadt nálam a cérna. Életemben először visszakiabáltam, a kezemben pedig bizsergést éreztem. Azonnal lángcsóvák hagyták el a tenyerem, a házunk pedig lángra kapott. Én még ki tudtam menekülni.....de olyan gyorsan terjedt a tűz.... - Itt már potyogni kezdtek a könnyeim. - Segítségért kiabáltam, vízért rohantam, de már késő volt. Mire a falusiak odaértek az otthonom porig égett....Benne a családommal....Mert aznap kaptam egy képességet, amit képtelen voltam irányítani. Érted már? Érted miért néznek rám úgy az utcán? Érted már miért nem lehetek közel senkihez? Egy gyilkos vagyok...Egy igazi két lábon járó szörnyeteg. - Zokogtam egyre csak magam elé bámulva, amikor megéreztem magam körül az ő kezeit. Mellkasára húzta a fejem és nyugtatásképp a hajam kezdte simogatni. 

Jó ötlet volt, hiszen így hamar abba tudtam hagyni a sírást, viszont a sebeim, amiket olyan nehezen sikerült begyógyítanom, mind felszakadtak. Mégis annyira jó érzés volt megnyílni valakinek olyan hosszú idő után először. A legjobban viszont az esett, hogy egyszer sem vágott a szavamba. Figyelmesen végighallgatott.

- Sajnálom, ami veled történt, de még mindig úgy gondolom, hogy nem a te hibád. Hiszen nem tudhattad, hogy képességet kaptál, ahogy azt sem mi is az pontosan. Nem volt melletted olyan, aki segíthetett volna. - Nézett le rám, mivel még mindig a mellkasán pihent a fejem. - De ez mától megváltozik. Megígérem neked, hogy mától nem leszel többé egyedül. - Mosolygott kedvesen. Annyira édes ilyenkor...

- Köszönöm Camilo... - Mondtam halkan és mire reagálhatott volna elaludtam az engem ölelő karok között, mely abban a pillanatban a világ legbiztonságosabb helyének tűnt. 

Camilo szemszöge:

A történetét hallgatva rá kellett jönnöm, hogy mióta árva lett, Anne a szeretet és a törődés legkisebb szikráját se tapasztalta. Ez engem is elszomorított. Félt, hogy bántani fog másokat, ezért inkább minden nap egyedül volt. Erősnek akarja mutatni magát, hogy senki ne aggódjon érte mégis, most itt a karjaimban olyan törékenynek tűnik. Mintha a legóvatosabb érintés is darabjai törné. Pillanatról pillanatra úgy érzem, hogy meg akarom védeni mindentől és mindenkitől. Látni, ahogy őszintén mosolyog, hallani, mikor önfeledten kacag anélkül, hogy a bú bámikor is beárnyékolná az életét. El fogom érni ezeket, vagy ne legyen a nevem Camilo Madrigal. Másnap hétvége volt így egyikünk sem óhajtozott korán felébredni. Anne még mindig rajtam aludt és a bámulásába belefeledkezve én magam is sikeresen bealudtam hajnal környékén. Reggel egy ajtó nyitódást hallottam, de mire teljesen felébredtem, realizálnom kellett, hogy azt be is zárta maga után valaki. Muszáj leszek felkelteni szegénykémet mielőtt a következő ember, aki belép az ajtómón félreérti a helyzetet.

- Anne...Álomszuszék, ébresztő. - Söpörtem ki barna hajzuhatagát az arcából, mire csak egy kisebb morgást kaptam válaszul. Nehéz eset, ha az ébredésről van szó úgy látom. Ezen muszáj voltam felkacagni és mivel még mindig a mellkasomat használta párnának, az ő feje is rázkódni kezdett. Erre persze egyből magához tért. - Jó reggelt hét alvó. 

- C....Camilo...? - Pirult el egyből, amint felmérte hol is feküdt egész este pontosan. - S....Sa....Sajnálom. Biztos kényelmetlen volt, így lenned több okból is és tuti nehéz is voltam...Kérlek ne haragudj. - Halmozott el bocsánat kérések hadával. 

- Igazán semmi gond. Örülök, hogy sikerült kipihenned magad és, hogy már jobban vagy. - Vigyorogtam rá bíztatóan. Az már csak maradjon az én titkom, hogy egész este a bámulásával voltam elfoglalva. Csak a gondolat, hogy milyen édesen alszik, pillangók millióit ébreszti fel a hasamban. Annyira boldog vagyok....Talán ez az az érzés, amit annyian szerelemnek hívnak?