Perzselő tűz

10.fejezet

Anne szemszöge:

Felnéztem a kéz tulajdonosára és rá kellett jönnöm, hogy aki jelenleg a nyakamat szorítja nem más, mint Camilo...Egyre jobban csalódom benne. Hát tényleg olyan, akárcsak a többiek. Annyira fáj....Kezdem tényleg úgy érezni, hogy minden, amit eddig csinált egy színjáték volt és, hogy soha nem érzett irántam az ég adta világon semmit. Emiatt szinte felforr bennem a vérem...

- Eressz el... - Suttogtam idegesen, míg megvető pillantást vetettem az előttem állóra.

- És mi lesz, ha nem Tubicám? Mit tudsz tenni? - Kacagott. Undorító, ahogy beszél...

- Jobban járnál....Mert nem tudom tovább magamban tartani....Te kényszerítettél rá... - Néztem rá dacosan.

- Te mégis mi a francról beszélsz? - Szorított jobban a nyakamra értetlenül, miközben az arcán legördült egy izzadságcsepp. Ideges.

- Erről... - Amint ezt kimondtam a testem élő lángcsóvává vált, s ezzel Camilo kezét is megégettem, mire egyből elengedett és sebéhez kapott. - Én szóltam, hogy eressz...Nem szabad játszani a tűzzel....Megtanulhattad volna már....

Lábaink alatt megannyi repedés indult útnak, melyek központja az a hely volt, ahol én álltam. Ha már szörny vagyok mindenki szemében, adjuk meg a módját nem. Meg sem lepődöm már őszintén...Akárhová teszem, a lábam mindent elrontok. Érzem, ahogy a lángok végig perzselik a bőröm. A házból jajveszékelést hallok, nem sokkal később pedig Abuela fut ki hozzánk Mirabel-lel maga mellett.

- Anne! Anne le kell nyugodnod! A gyertya ezt nem bírja! Mindenki képessége haldoklik! Kérlek... - Néztek rám ijedten. - Tudom, mit érzel, de kérlek! Ha újra elveszítjük, a gyertyát lehet ezúttal már nem lesz lehetőségünk életre kelteni a lángját.

- Sajnálom Mira....Már...Nem tudom megállítani.... - Könnyezett a szemem. 

Az istálló mögöttem szintén lángra kapott, míg a ház falai felé terjedtek a repedések. Nem akarok nagyobb pusztítást végezni. Hallottam Luz de Sol fájdalmas nyerítését. Azonnal a boxa elé rohantam, de csak annyit láttam, hogy már nem tud lábra állni....A füst teljesen belepte a saját helyét....Rám nézett, majd lecsukta a szemeit...Örökre. 

- NEEE! LUZ DE SOL! Nem....Nem halhatsz meg.... - Összerogytam. Megöltem őt....Igaza volt Miguelnek...Már aznap meg kellett volna talán halnom. Megütötte valami a háttérben a fülemet. Egy nagyon gyenge nyerítésnek tűnt. Sokkal gyermetegebb, mint Luz-é volt...Odasétáltam és egy csikó állt velem szemben. Egy az egyben, mintha Luz állt volna előttem. Hirtelen a lángok kialudtak, én pedig az ölembe kapva a csikót kiszaladtam az omladozó istállóból, amit már szinte felemésztett a tűz. Kint leraktam az apróságot és beszaladtam a casita-ba. Az ajtók fényei pislákoltak, az emberek fejvesztve menekültek vagy épp próbálták menteni a menthetőt. Felnéztem az ablakba, ahol a gyertya szokott csücsülni...Alig égett. Megpróbáltam felmászni hozzá. Mikor sikerült, igyekeztem életben tartani azt a piciny elenyésző lángot, ami még pislákolt a kanócón. A repedések megálltak. Már kezdtem örülni, de ez sem tarthatott sokáig. Camilo megjelent előttem az ablakban és a gyertyát kikapva a kezemből nemes egyszerűséggel meglökött. A tetőcserepei kicsúsztak a lábam alól, én pedig lezuhantam....Próbáltam felállni, de nem tudtam. Felnéztem a még mindig az ablakban álló fiúra, aki elfújta a gyertya lángját. Casita erre rögtön reagált. A falak megremegtek ismételten, majd elkezdtek roskadozni. Láttam, hogy mindenki kirohan és csak mi ketten maradunk bent. Ismét ránéztem....Bár a látásom már homályosodott. Összezavarodott fejjel nézett vissza rám.

- Anne!!! - Leugrott és hozzám sietett. - Minden rendben lesz.... - A szemeit ellepték a kövér könnycseppek, melyek barázdákat hagyva maguk után estek le arcáról. - Kérlek, ne aludj el...

- Hagyj..... - El akartam tolni magamtól, de képtelen voltam rá. Egyszerűen nem tudtam megmozdítani a kezem. - Vigyázz.... - Figyelmeztettem a ránk boruló falakra, de nem mozdult, csak jobban magához szorított. Előttem pedig minden elsötétedett.

Camilo szemszöge: 

Sikerült visszakapnom a testem irányítását....De azt nem tudtam megakadályozni, hogy bántsa őt...Hogy hagyhattam így kicsúszni a kezemből a dolgokat? A karjaimban mozdulatlanul feküdt továbbra is a szerelmem. Carlos majdnem megölte őt...Én pedig tehetetlenül néztem. Haragszom magamra és tudom, hogy ő rám. Teljesen érthető módon. Még időben szólt, hogy közelednek felénk a falak, de nem tudtam elugrani....Helyette felé kerekedtem és a testemmel védtem. Ám fájdalmat nem éreztem. Casita utolsó erejével, mint annak idején Mirabel-t, minket is megvédett. 

- Camilo jól vagytok?! - Jelent meg előttünk anyám, mint egy élő hurrikán. - Nem sérültetek meg? - Kezébe vette az arcomat és vizslatni kezdett.

- Én nem, de Anne..... - Sírva fakadtam. - Esküszöm nem én tettem....Carlos....Carlos tette ezt vele....Meg akarta ölni....És majdnem sikerrel járt...Nem tud mozogni. Segíts rajta..... - Zokogtam, ami tudom kicsit sem illik egy férfihoz, de pont leszarom. 

- Julieta, Felix! Gyertek gyorsan! - Kiabálta el magát. - Valószínűleg megsérült a gerince...Camilo elmondása szerint nem tud megmozdulni, úgyhogy óvatosan ki kell vinnünk a romokból. - Sose láttam még ilyen összeszedettnek. Pedig Tia az idősebb mégis, most ő viselkedik úgy, mint egy született vezető. Furcsa. Mire észbe kaptam az előbbi gondolatmenetemből, apa már ki is vitte az én egyetlen kincsemet az udvarra. Ott legalább nem minden egy kész romhalmaz. Úgy éreztem jobb, ha most hagyom őket, hiába sajog a szívem, s szeretnék tudni mindenről....Nem tudnék racionálisan viselkedni. Elindultam körbe a romokon, amikor az istállóhoz értem...Vagyis a maradványaihoz...José idegesen számolgatta a kimenekített jószágokat, így gondoltam megzavarom pár kérdéssel.

- José...Mindegyik állat jól van? - Kerestem a szememmel a lovamat.

- Sajnos sokuk megsérült....És bocsáss meg, hogy ezt kell mondanom, de... - Nem tudott rám nézni...Miért?

- Mi történt José? Ne köntörfalazz....Megijesztesz... - Néztem rá kétségbeesetten.

- Luz de Sol....Elpusztult....Anne próbálta kimenteni, de mire odaért már túl késő volt....Viszont a kiscsikót sikerült kihozni a lángok közül. Luz de Sol hagyatékát.... - Hozta oda hozzám az említett kicsit, akihez leggugolva ismét zokogásban törtem ki.

Luz de Sol több volt nekem, mint egy sima ló. Ő a társam volt...Az első és egyetlen igazi barátom...És most elveszítettem...Véglegesen...Még akkor kaptam, amikor sikeresen lezajlott az adományozás....Apa és anya adták nekem még egy hónapos korában. Sok időt töltöttem azzal, hogy tanítottam és szoktattam az emberekhez. Eleinte rettenetesen vad volt....Ebben hasonlítanak Anne-vel...Pontosabban hasonlítottak. Minden olyan egyszerűen kicsúszott a kezemből...Carlos jól mondta, hogy káoszt fog hozni a családba. Egy veszélyes őrült...A legnagyobb probléma, hogy csak én tudom őt megállítani, de ötletem sincs mit is tehetnék. Arra kaptam fel a fejem, hogy a kiscsikó lökdösni kezd. Hagytam, hogy elvezessen oda, ahová menni szeretne, amikoris Anne mellett kötöttünk ki és ő lefeküdt a még mindig eszméletlen állapotban lévő lány mellé. Igaza van....Most kellene a leginkább támogatnom és mellette lennem nekem is, ahelyett hogy elbóklászom sírni....Luz de Sol elment, de itt hagyott valamit a csikóján kívül, ami még sokáig eszembe fogja juttatni őt....Az emléinket....És annak az emlékét is, hogy ott volt velem életem legszebb napján....Amikor Anne és én végre mivé váltunk.