Perzselő tűz

5.fejezet

Reggel, mikor kinyitottam a szemeimet csak annyit éreztem, hogy két apró, vékony kar szorítja magához egész testem. Kómás állapotomhoz hívem nem tudtam hová tenni a dolgot, aztán persze leesett, hogy az egyetlen szépségem még az igazak álmát alussza rajtam. Egyszerűen túl édes ilyenkor. Ha alszik az arca kisimul és a bánat legkisebb árnyéka sem vetül rá. Elkezdtem az arcát cirógatni szinte öntudatlanul, de szerencsémre nem ébredt fel rá. Majd egy óvatos és halovány puszit nyomtam a homlokára.

- Bár az én szememmel látnád magad mi amor.... - Óvatosan kiszálltam az alvó lány mellől, s elindultam a fürdő irányába, hogy letusolhassak és elintézzem a reggeli teendőimet. Hozzá kell tennem, hogy érett tinédzserként rohadt nehéz a szeretett lány mellett aludni csak mondom!

Miután levettem a pizsamám, beálltam a zuhany alá. Most nem volt kedvem megtölteni a kádat és így gyorsabban tudok végezni mindennel, hogy aztán visszamehessek hozzá....Elővettem a liliom illatú tusfürdőmet, igen tudom nem túl pasis, de pont nem érdekel, ha annyira szeretem az illatát! Bekentem vele egész testem, majd a sampont is levéve a kispolcról hajamat kezdtem rendbe szedni. Jól kell kinéznem ma....Ha végre el szeretném neki mondani, mit is érzek iránta. Istenem csak sikerüljön....Felfrissülve léptem ki a zuhanyrózsa alól és megláttam a mosdókagyló szélén magányosan ücsörgő borotva pengét, ki szinte farkaszemet nézett velem...

- Ezúttal nem! Nem fogom megtenni, hiába próbálsz rávenni! Felesleges. - Tettem be az egyik fiókba. - Nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam többször.... - Belenéztem a tükörbe, hogy fogat moshassak, de nem magamat láttam, hanem egy sötét ismeretlen arc nézett vissza rám.

- Biztos vagy benne Camilo? - Kérdezte karcos hangon. - Honnan veszed, hogy valaha is tudna az a lány szeretni egy olyan embert, mint te? Aki soha nem lesz jó semmiben, ha nem veszi fel mások alakját?

- Hallgass! Nem érdekel mit mondasz! Nem félek már tőled! - Néztem rá mérgesen. - Érzem, hogy nem fog meghátrálni, ha tudja számíthat rám! Én hiszek benne! Most pedig tűnj el! - Bevertem a tükröt az öklömmel, majd a szilánkokban ismét magamat láttam.

Ezért utálom a képességem és a szobámat. Hála a tükröknek ő mindig megtalál...És sose hagy békén. Buta gondolatokkal áraszt el....Ezért is vagyok én is mentálisan selejt....Az adományomnak hála néha úgy érzem egyre jobban elveszítem magam, de igyekszem valahogy kitartani. Most már van célom....Nem fogom többé elővenni azt a pengét. Körbenéztem a fürdőben és rá kellett jönnöm, hogy olyan idióta voltam, hogy nem hoztam váltás ruhát....Basszus...Remélem Anne még alszik. Gyorsan a derekamra tekertem egy törölközőt és kimentem a szekrényemhez, miután megbizonyosodtam arról, hogy az említett személy még mindig alszik. Kiszedtem a keresett ruhadarabokat, majd mikor a fürdő felé igyekeztem volna, mocorgást és nyöszörgést hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy Anne felébredt ergo pár pillanat és magához tér teljesen, amiből meg az következik, hogy meglát félmeztelenül és csak még kellemetlenebb lesz minden. Mint egy puskagolyó, amit épp kilőttek olyan sebességgel rontottam be a fürdőbe. Amilyen gyorsan tudtam felöltöztem és mentem is ki kedvesemhez.

- Felébredtél álomszuszék? - Leültem mellé az ágyra és a homlokára tettem a kezem. - Szerencsére már nincs lázad. Julieta tényleg gyorsan rendbe tudott szedni. Ettől függetlenül kérlek pihenj és ma ne hagyd el a szobát. Még a végén ismét eltűnsz nekem. Majd estére kiviszlek levegőzni, viszont addig élvezd a pihenést. - Mosolyogtam lágyan és ismét az arcát simogattam. Ami viszont nagyon meglepett, hogy úgy bújt a tenyerembe, mint egy apró kiscica, aki kérleli a gazdáját további simogatásra.

- Rendben....Bár nem igazán emlékszem sok mindenre...Addig maradtak meg a dolgok, hogy Antonio megtalált...Utána már szinte minden kiesett. - Sóhajtott egy nagyot.