Kételyből szerelem

12. Fejezet

Hange:

Egy érzéketlen tajparaszt, hogy lehet ilyet csinálni? Eljátszadozol a másikkal, majd utána beijedsz és megfutamodsz? Én nem ilyen embernek lettem a barátja, ehhez én nem adom a nevemet. Sőt, ott hagyja az amúgy jelenleg életképtelen Erent egy pult tetején. Esküszöm megverem, nagyon jó érvet kell találnia, hogy ne tegyem meg.

- Levi! Nyitsd ki az ajtót! - Mondtam, miközben az ajtót püföltem.

- Jól van na. De nem kell szétütni. - Engedett be berzenkedve.

- Akkor mesélj. - Álltam meg előtte.

- Miről? - Értetlenkedett, mire pofon vágtam. Még az én tenyerem is égett.

- Áú! Ezt meg miért kaptam? - Leültettem az ágyára és járkálni kezdtem fel-alá.

- Azért, mert idióta vagy. Már megbocsáss, de otthagytad Erent. Aki emlékeztetlek, nem tud járni! De nem is ez a lényeg. - Néztem szemrehányóan ismét.

- Hanem, mi a lényeg? - Kérdezte unottan.

- Hogy megijedt. Ő nem csinált semmi rosszat, te mégis otthagytad egy szó nélkül. - Mondtam, mire elfeküdt az ágyán.

- Tudom, de beijedtem...

- Akkor hozdd helyre. - Ültem le én is az ágyára.

- De hogyan? - Kérdezte értetlenkedve. - Nekem ez még új. Sosem voltam fiúval és amikor hozzám ért fura volt. Nem volt rossz, csak fura és berezeltem. - Mesélte hanyatt fekve az ágyon.

- Ha újra megtörténne, megint elfutnál? - Kérdeztem én is mellé dőlve.

- Nem tudom, reméltem, hogy segítesz ebben. - Nevette el magát kínosan.

De mi vagyok én valami pszihológus, hogy én dumálok vele az érzéseiről? De szegény Eren még el is sírta magát, emiatt a seggfej miatt. De ami legjobban dühít, hogy nem is érzi, hogy mit csinál. Ez nem csak róla szól, hanem kettejükről, mind a kettejüknek vannak érzéseik.

- Föld hívja Hanget! - Kalimpált Levi a szemem előtt.

- Bocs, csak elgondolkoztam valamin.

- Szóval mit csináljak? - Kérdezte szenvedve.

- Mondd el neki, hogy mit érzel. - Tanácsoltam, mire csak fejet rázott.

- Akkor gyengének fog látni. - Siránkozott tovább. Kezd idegesítő lenni.

- Miből gondolod, hogy ő erősnek akar látni? Olyannak, aki csak eltiporja az embereket? - Elgondolkodott és felült az ágyán.

- De nagyon megbántottam...

- Tudom, de ő ezt máshogy hiszi. - Mondtam, mire felcsillantak a szemei.

- Hogy hiszi? - Kérdezte, mint egy kisgyerek a cukorboltban.

- Azt nem mondhatom meg, kérdezd meg tőle. - Utasítottam és felálltam az ágyról. - De én most megyek le hozzá dumálni, addig gondold át, hogy mit fogsz mondani.

- Oké, köszi. Ismét...

Szóval az idióta, eszement, vadbarom lerendezve. Már csak egy törékeny nádszál vígasztalása van hátra. Jó mondjuk még mindig egy fiúról beszélünk, aki lelkileg sokkal erősebb, mint Levi, de attól függetlenül nádszál.

- Szia, megjöttem. - Léptem be a nappaliba.

- Ciao Bella! - Nézett rám perverz mosollyal.

- Úgy látom túlléptél ezen a seggfejen. - Mondtam nevetve és leültem a kanapé másik végébe.

- Ahha, most már új vizekre evezek. - Mutatott a távolba, halál komolyan.

- Értem kapitány, de arra nincs víz. - Válaszoltam én is komolyan, de a végeredmény csak hangos nevetés volt.

- Tudtál beszélni vele? - Kérdezte némileg megkomolyodva.

- Igen, de még káosz van a fejében, amit helyre kell raknia. Adj időt neki és rendbejön. - Válaszoltam lágyabban, mire megkönnyebbült.

- Köszönöm, de segítenél feljutni az emeletre? - Kérdezte keserű mosollyal.

- Persze.

Lassan kibicegtünk a lépcső aljáig, ahol ismét elénk tárult az akadály. Magasak a lépcsők és sok van belőlük, Eren pedig alig tud talpon maradni, segítséggel is. Úgyhogy már csak egy opció maradt. Össze kell szednem minden erőmet és fel kell vinnem. Eren mégsem annyira fiús, tulajdonképpen egész lányos az alkata és könnyű is. Szerintem simán menni fog.

- Hange, mit csinálsz!? - Kérdezte ijedten, mikor felvettem a hátamra.

- Segítek felmenni, te csak kapaszkodj. - Mondtam és szép lassan elindultam fölfelé.

A lépcsők mégsem voltak akkorák és nem is volt annyira sok. Tudtam, hogy egyszer még megtérül az a rengeteg edzés. Egész hamar felértünk és nem is haltam meg annyira. Erennek pedig többet kéne ennie, mert már irreálisan könnyű, majd mondom Levinak.

- Köszönöm Hange. - Mondta mosolyogva.

- Nagyon szívesen. Viszont nekem mennem kell, behívott a főnököm. - Adtam egy puszit neki.

- Rendben, légy jó és vigyázz magadra. - Puszilt vissza, én pedig elhagytam a szobát. Még bekopogtam Levihoz és jelentettem neki, hogy Eren fent van, majd menjen be hozzá.

Levi:

De mit mondjak Erennek? Bocsi, hogy berezeltem, legközelebb nem fordul elő. Ez annyira gázul hangzik, szinte már fájdalmasan. Vagy esetleg, sajnálom, hogy megbántottalak, de ez van. Ez már tényleg fájdalmas. De lehet az is, hogy sajnálom Eren, gyenge vagyok. És egy hattyú halálát előadok.

- Idióta. - Feküdtem el újra az ágyamon.

Hogy lehetek ennyire hülye? Eren nélkülem nem tud semmit sem csinálni, még mosdóba sem tud eljutni. Ha ezt elszúrom, akkor neki nem lesz segítsége, amiből hatalmas baj lesz. Úgyhogy ezt meg kell csinálnom, miatta és nem miattam.

- Szia... - Köszöntem neki a szobája ajtajában.

- Szia... - Fordult felém és lerakta a telefonját.

- Tudunk beszélni? - Kérdeztem, mire megütögette az ágy másik felét.

- Mondjad csak. - Bíztatott, mikor leültem vele szemben.

- Először is sajnálom. Másodszor pedig kérlek bocsáss meg nekem. Harmadszor csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon elszúrtam. Megbántottalak, de nem akartalak, csak nagyon berezeltem. Még sosem volt velem ilyen, még soha nem éreztem ilyet és ez megrémíszt. - Hadartam le az egészet és vártam a válaszát.

- Túl messzire mentem... - Válaszolta és közelebb jött hozzám. Felemelte kezét, mire én automatikusan becsuktam a szemem.

De nem ütött meg. Csak arcomhoz érintette kezét és megcsókolt. Nem használtuk a nyelveinket, csak ajkaink játszottak egymással. Derekára fogtam és közelebb húztam magamhoz. Ölembe ült és kezeit átvetette vállam fölött. Nem ellenkezett, ha akartam volna helyben leteperhettem volna. De nem szúrom el mégegyszer.

- Szóval mi a válaszod? - Kérdeztem reménykedve.

- Felejtsük el az egészet. - Mosolygott rám, amitől teljesen elolvadtam.

- Köszönöm... - Öleltem szorosabban magamhoz.

- Neee! Még megfojtasz. - Nevetett, de eszem ágában sincs elengedni.

- Boldog halál, nem igaz? - Kérdeztem, mire egy puszit lehelt ajkaimra.

- Szeretlek... - Súgta fülembe, amitől egész gerincemen végig futott a borzongás.

- Én jobban szeretlek... - Súgtam vissza és ismét megcsókoltam.