part 1.

209 9 0
                                    

Egyesült Királyság
London

Egy teljesen unalmas hétfői reggel. Amikor már a 6. Ébresztőmet nyomom ki. Hát igen nem kellett volna, úgye volna hajnali fél 4ig sorozatot nézni.

Szóval nagy nehezen rá veszem magam és ki kelek az ágyamból és gyorsan elkezdek össze készülödni mert már lassan 7:30ami egyett jelent azzal hogy jön a busz ami el visz a sulihoz. De ha nem érem el azt a buszt akkor olyan színten megszívhatom mert persze hogy a kémiát kell be tenni első órába rá adásul egy olyan tanárral akit legszívesebben a Marsra is elküldenék, hogy nyugodtan élhessem lelki világom.

Fel kapom a táskám és futok is a konyha velé hogy legalább a tizóraimat be tudjam rakni.

7:30-pont akkor értem ki a busz megállóhoz amikor érkezett a busz. Na tök profi vagyok! Persze múlt héten az volt hogy zúhogott az eső és olyan színten rohantam a busz megálló felé hogy pofára estem. De erről ne nagyon beszéljünk!

Kemény 20perc buszozás után be is érek a suliba. Be megyek a kémia terembe és le vágom magam drága látos Roseline barátosném mellé.

Na!-szólt Roseline amikor olyan erősen le vágodtam mellé- olyan vagy mint akiket most hoztak vissza a Jehova tanúi-mondja rám nézve.

Ennél is kaptam már szebb bókókat!-mondom neki vissza fa arcal.

Gyorsan fel is pattanok a helyemről mert hallom hogy drága kémia tanárunk lép be a terembe.

Jó reggelt diákok!-szólalmeg kecsegtetően bájos hangján kémia néni.

Ma a szerves vegyületeket fogjuk venni és szerdán le feleltetek belőle valakit!-mondja a szokásos dumát.

Tanárnő szerdán nem is lesz óránk!-mondja Harry zavarodottan.

Hát lesz mivel a rajzotok elfog maradni-feleli bájos mosollyal. Oh hogy domnám meg fagyasztott borsóval ezt a némbert. De vajon fájni fog neki?
Nem baj próba cseresznye.

Kémia óra után következett az irodalom. Valahogy mindig fura volt nekem hogy néhány irodalom tanár úgy beszél egy-egy versről mint ha az ővé lett volna. Komolyan mondom itt egy példa: a fákról is hullanak már a levelek.
Irodalom tanár: ez az öregedésről szól ahogy probálja megértetni velünk , hogy ő már érzi a halált.
Én momentán azt érzem hogy ősz van.
De kinek mi.

Nagy nehezen ez a suli nap is elment.

Csaje!-mondja Rosaline.-Láttad amit én láttam?-kérdi. Mondjuk azt se tudom hogy ez a lány miről beszél egyfolytában.

Nem.-mondom fura arcal várva hogy elmondja hogy mit látott.

Harry.-mondja ki a fiú nevét akit a legjobb fiú barátomnak tekintek.

Ömm aha?-mondom.

Ahogy rád nézz. Ahhh olyan cukik lennétek!-mondja az álomvilágából.

Kelj fel mély álmodból!! Mi csak barátok vagyunk semmi több!-szólalok meg.

Oké, oké, csak el gondolkoztam mi lenne ha...te... meg.. hát... úgye...ő... ti.. együtt. Vagy valami?!-mondja számonkérő hangon.

Nope.-válaszolom egyszerűen.

Egy probát megért.-szólal meg beletörődő hangnemen.

Ó aprobó-jut eszébe valami.- A bátyád még szingli?

WALY!-szólók rá.

Oké!-teszi fel a kezét megadóan.

Diana!-szól nekem a folyósó túlsó oldaláról Harry.

Menj a kis hercegedhez!-mondja sunyi mosollyal Rose. Erre csak megforgadtam szemeimet és indultam is a srác felé.

Igen?-kérdezem hogy mit szeretne.

Arra gondoltam hogy úgye itt lesz autós verseny , úgye formula1 és 2 és tudom hogy a kocsikért oda vagy ezèrt lenne e kedved velem tartani?-kérdi tőlem.

Persze, mikor lesz?-teszem fel a kerdést.

Pénteken-válaszól.

Oké elmegyek!-mondom neki mosollyal az arcomon. Mindig ki akartam menni egy ilyen fajta versenyre csak egyedül nem nagyon mertem.

Rendben, majd péntek délután eléd megyek!-köszön el tőlem miközben megölel és elmegy.

Jézus ez a srác tudja mitől dögnik a légy.-mondja Rosaline.

Én vagyok a légy úgye?-kérdem tőle

Aha. De gyere menjünk haza!-mondja és már megyünk is ki a bejáraton.
__________
2022.01.31.

Szó tévesztésekért hibákért ellnézést kérek! Na eddig milyen a sori?

Marcus ArmstrongHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin