I'm Here {Kenma x reader}

×20×

//Reader//

Egy kérdés cikázott a fejemben. Miért? Miért velem, velünk történik mindez? Miért? Hogy?! Felpattantam, majd futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Kenmához mentem, aki Kuroohoz ment. Mostmár mindegy volt minden. Ki akartam nyírni Varment. 

//Kenma//

-Kenma... -mondta az apuka. -Hát, te?

-Bemehetnék? -motyogtam.

-Gyere. Szárítkozz meg. -mondta, majd elment a konyhába.

-Kuroo.. Beszélnünk kell... -néztem legjobb barátom szemeibe.

~~~

Egy pokrócba bugyolálva, teát szorongatva a kezeimben, ültem a kanapén Kuroo mellett.

-Nos... Miről is akartál beszélni? -kérdezte megtörve a kínos csendet.

-Nagyon.. Tudod... Nagyon sokat segítettél. Kedvellek... -suttogtam el az utolsó szót. [Név] berontott az ajtón, majd kétségbe esett, kisírt szemei egyből feltűntek.

-Hol van? -hangja remegett és rekedt volt a sírástól. Talán akkor jöhetett rá, min is mentünk keresztül?

-Kicsoda? -kérdezte Kuroo.

-Varmen. Megölöm. Nem érdekel, ha nem tudom, akkor is megpróbálom.

-Van egy ötletem... -mondta Kuroo, majd felállt és elindult ki. Gyorsan kibugyoláltam magam a pokrócból és elindultunk a sínek végén álló rét felé.

~~~

-Történt valami, chibi-chan? -kérdezte legjobb barátom [Név]-től.

-Egy. Ne hívj chibi-channak, csak azért megyek veled, mert csak te tudod merre lehet. Kettő. Apám meghalt. -ennyit mondott, majd lehajtotta a fejét.

-Mi...?-suttogtam.

-Oratsu és az én bunkeremnél voltam, mikor anyám felhívott. Mostmár nincs miért élnem. Anyám egy másik országban gyászol, én itt rohadok a nyakomon egy démonnal. -vont vállat, majd megállt és rámnézett. -Ha meghalnék, a bőröndöd a kanapé mellett találod. -visszafordult. Megfogtam a kezét és hátra fordítottam.

-[Név], ne mondj ilyeneket. Nem. Fogsz. Meghalni. Világos? -néztem mélyen a szemeibe. Elmosolyodott, majd egy puszit lehelt az arcomra. Még mindig kedveltem, nagyon is.

-Köszönöm, Kenma. Megcsináljuk.

-Együtt. -jelentette ki Kuroo is. Mindhárman elmosolyodtunk, majd tovább mentünk. Az eső nagyjából elállt és kitisztult az ég. A lemenő nap gyönyörű volt arról a helyről. A rétre érve, megláttunk egy házat kicsit távolabb.

-Valaki járt már ott? -kérdeztem.

-Ott idéztem meg Varment. Már senki sem él benne. Eredetileg a vasúthoz tartozó váró terem volt, mellette a bakterházzal. Hajléktalanok sincsenek itt. -mondta Kuroo.

-Akkor... Oda kell mennünk? -nézett rá [Név], mire Kuroo csak bólintott.

-Akármi történjék is, ne adjuk fel a reményt. -mondtam.

-Tizenhárman kezdtük a harcot, és nyolcan vonulunk ki győztesként. Megcsináljuk. Legyőzzük Varment. -hangsúlyozta az utolsó mondatot a lány, majd elindultunk.

A házhoz érve, hangokat kezdtünk el hallani. Vihogást. Aztán megint eleredt az eső.

-Hihi~ Itt vagyok. Itt vagyok hihi~ -hallottuk mindenhonnan.

-Hey, gyere elő. Én vagyok az. -kiabálta Kuroo.

-Üdvözletem, gyermekek hihi~ -a szörny megfogta a vállam. Hátra fordultam és kapkodni kezdtem a levegőt.

-Lemondom a szövetségünket. -jelentette ki a legjobb barátom.

-Naah, az nem megy olyan könnyen ám. Előbb megkell ölnöm a lányt, vagy téged. -a lény szembe állt Kurooval.

-Akkor ölj meg.

-Nem. Engem ölj meg. -lépett Kuroo elé [Név].

-Hát jó. -a szörny egy pillantás alatt cselekedett volna, de időben kapcsoltam és [Név] elé léptem. Az alkaromat eltörte. Iszonyatosan fájt. A földre estem és a kezemet szorítottam.

-Kenma! -kiabálták egyszerre legjobb barátaim és leguggoltak mellém.

-Kenma, miért kellett elém ugranod? Jézusom.. Minden rendben lesz. -mondta kétségbe esetten az általam kedvelt lány.

-[Név], vigyázz! -kiabálta Kuroo, de késő volt. Varmen átszúrta a lány gyomrát. [Név] a lyukhoz emelte a kezét, a sebre nézett, majd rám. A lényből egy hosszú csáp nyúlt ki, ami [Név] tüdejét is átszúrta. Szájából ömleni kezdett a vér. Fekete volt. Lehet azért, mert benne is volt egy démon? Könnyek görbültek le az arcán, majd felém kezdett dőlni. Elkaptam és ölembe emelve hátra fordítottam.

-[Név]! [Név]... Nem! Ez nem történhet meg. Bírd ki.. Kérlek.. - elsírtam magam. -Nem halhatsz meg...

-Kenma... Mindennél jobban szerettelek. Neked köszönhetően sokban változtam és találtam embereket, akik elfogadtak Oratsun kívül. Győzd le helyettem is. Egyszer még találkozunk. Ha nem is itt, egy másik életben. Nagyon várom azt az időt. Élj teljes életet. Még találkozunk Kuroo Tetsurou és Kozume Kenma... -azzal örökre távozott. Nem hittem el. Keserves sírásba kezdtem.

-[Név]... -simítottam végig arcán. -[Név]! -üvöltöttem, majd keserves sírásba kezdtem. Miért nem élhetett boldog életet... Miért? Miért kellett ennek megtörténnie?

-Most pedig Kuroo Tetsurou következik. -jelentette ki a szörny.

Átszúrta Kuroo tüdejét is. Sokkosan ültem [Név] holtestével a karjaim között és minden emlékem leforgott a szemem előtt mindkettőjükkel. [Név] testét nagy nehezen kiemeltem az ölemből, majd egy utolsó pillantás vetve rá, Kuroohoz igyekeztem. Az eltört karom nem is érdekelt, csak barátomat akartam megérinteni.

-Kuroo... Kérlek.. Ne add fel... -az eső és a könnyeim összefolyva Kuroo arcán folytak tovább. A vérében fuldokolva szólalt meg.

-Kenma.. Sosem felejtelek... Te se felejts el egyikünket se. Fuss. Varmen... Téged is... Megfog ölni, ha nem mész a területéről... Fuss.. Minden erőddel.. -nézett rám, minden erejét bevetve, hogy még életben maradhasson.

-Nem hagylak itt.. Együtt megyünk ki..

-Kenma... Gyorsan...

Varmen rám is lecsapott. Iszonyatos fájdalom szúrt a mellkasomba. Alig bírtam lélegezni. Éreztem, hogy a légző nyílásomat is ellepi a vérem. Elterültem Kuroo mellett háttal, ahogy ő is és [Név] is volt.

-K-Kuroo...

-Szeretlek.. Kenma... -egy utolsó sóhajt hallottam még Kuroo szájából, ami annyit jelentett, hogy eltávozott ebből a világból.

-Én is Szeretlek Kuroo Tetsurou.. És... Téged is.. [Teljes név]... -éreztem, hogy a szívem és a szerveim leállnak. A szemeim lecsukódtak és még tudatomnál voltam, mint mikor az ember félig ájul csak el. Az elmúlt hónapok a találkozástól kezdve az utolsó szavakig mind eszembe jutottak és leforogtak a szemeim előtt. Éreztem, hogy örökké a sötétségbe veszek. Átadtam magam az ürességnek. [Teljes név], Kuroo Tetsurou, Yuki, Oratsu Okaiwa, Haiba Lev, Yaku Morisuke és Yamamoto Taketora. Hamarosan találkozunk...

//Inuoka//

-És ez volt az ő történetük. Nem tudtam őket megmenteni... Minden napot levezettek. Minden nap írtak egy feljegyzést arról, hogy mi történt velük. Az utolsó napjukról nem tudnék, ha nem láttam volna a saját szemeimmel. Az, hogy ma itt lehetek és elmesélhetem ezt nektek, annak köszönhető, hogy elfutottam. Egy perc néma csend mindannyiukért. -az egész röplabda csapat sírásban tört ki. Elmeséltem nekik, hiszen tudniuk kell a történetet. -Most, hogy mind tudunk róla, mi következünk. Bármikor eljöhet értünk...

Vége.

Kezdés 2021.03.27.
Befejezés 2022.03.27.

A köszönet nyílvánításban mindent leírok, de nem hiszem, hogy mindenki elolvasná ezért lenne egy fontos kérdésem.
Legyen folytatás Inuokáékkal?
Tudom, nem fő karakterek és már Reader sincs, de szívesen folytatom, ha valaki szívesen olvasná.