I'm Here {Kenma x reader}

× 11 ×

Most kicsit más a zene, mint ami általában és nem igazán fog annyira passzolni a részhez, de aki meghallgatja annak remélem tetszik, mert szerintem a The Neighbourhoodot egy rohadt jó együttes ^^

// Reader //

Kuroo megállt az erdő szélén és lerakta Kenmát. Voltunk olyan hülyék és utána futottunk.

-Ha már itt vagyunk... Bemehetnénk kicsit sétálni... -mondta a kapitány. Kenmával szerintem ugyanarra gondolhattunk, mivel egymásra néztünk.

-Nekem haza kéne mennem. -vakartam meg kínosan a tarkóm.

-Ugyan, csendes lány. Tudom, hogy nincsenek otthon a szüleid. Senki se fog lecseszni, ha kicsit sétálunk~... -vigyorodott el önelégülten.

-De haza szeretnék érni és aludni. -fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. Erre nevetésre lettem figyelmes.

-Olyan vagy mint Kenma. - nevetett a fekete hajú.

-Mi? -néztám rá értetlenkedve.

-Ő is mindig így néz ki, ha elveszem a nintendoját vagy a telefonját.

-Nem is... -Kenma is felvette azt a pózt amit én. A másik két fiú nevetésbe kezdtek.

-Ez nem vicces... -durcáztunk tovább.

~~~

Már a sűrűben sétáltunk. Feltört bennem az ami tegnap volt. Nem éreztem biztonságban magam, de felkészültem. Vajon Kuroo miért rángatott minket az erdőbe?

Az álmomban is az erdőben voltunk. Kuroo szúrta le Levet, de az a lény is ott volt... Nem értem. Akkor a sínek felé kéne mennünk. Gondolataimból az szakított ki, hogy észrevettem, hogy már rég nem azon az ösvényen megyünk, mint eddig.

Megböktem a már mellettem sétáló Kenmát. Lassan fordult felém, majd kérdőn nézett rám.

-Mikor tértünk le az ösvényről? - suttogtam a fiúnak.

-Már vagy öt perce... - suttogta vissza. Kicsit távolabb megpillantottam valamit kilógni az avarból. Hiába volt tavasz közepe, az erdőben mindig voltak falevelek a földön elszáradva és frissen is.

Amint közelebb értünk megláttam a... Síneket...

-Mi... A... Fasz... - csúszott ki a számon kicsit hangosabban a kelleténél.

-Csendes lány~ szépen beszélj! - fordult hátra Tetsurou.

-[Név]-chan. Történt valami? -kérdezte Lev mellém sétálva.

-Nem... Semmi.. -motyogtam, közben újra megböktem Kenmát. A fiú aki eddig a talajt bámulta, szintén a távolba meredt, majd mikor megláttam azt amit én kikerekedtek a szemei. Meséltem neki a sínekről... Arról, amit ott láttam és a kazettákról meg az újságról.

-Izé... Kuroo... Hova megyünk? Arra egy temető van ugye tudod? -nézett rá a pudingcica. A kapitány egy éles tekintettel hátrafordult és megállt.

-Tudom.. -mondta, majd vissza fordult.

-Azt hiszem én inkább hazamegyek... -morogtam, azzal sarkon fordultam és indultam visszafele. Azonban nem akartam egyedűl lenni. Az emlékek miatt nem...

-Én is megyek... -sétált mellém Kenma és indultunk hazafele háttal a másik kettőnek.

-Komolyan ilyen beszarik vagytok? -visszafordulva megláttam Tetsurou önelégült mosolyát.

-Fogd be... -morogtam egy sóhajtás kíséretében.

-Jujujjj. Csendes lány bedurvult. Nagyon félek. -beszélt gúnyosan. Szóltam volna vissza de valaki félbeszakított.