Üdv a pokolban! (Newt)

XII.

Egyszerűen csak álltam ott, és gyönyörködtem.  Egy szót sem bírtam kimondani.  Az arca minden szegletét szemügyre vettem. Látszott, hogy megedzette az itt lét, a  sok harc. De mégis ámulatba ejtő a sötét barna, félhosszú haja, barna szemei, amik alatt karikák húzódtak. Bal arcán, apróbb hegek jelezték, hogy nem lehet könnyű az élete. Talán velem egykorú, de ezt nehéz megmondani. Nagyon szé...

-Mondom a nevem, Scarlett! – erős hanglejtése zökkentett ki csodálatomból.- Jól vagy?- fürkésző volt a tekintete.

-Ja, igen. Jól. Csak elgondolkodtam.- majd viszonoztam a kézfogást. Kicsit érdesebb volt a bőre, mégis viszonylag nőies.

-Ha észhez tértél, kérlek gyere. Mutatok pár érdekes dolgot. – biggyesztett egyet  ajkain.

De nem mozdultam. Előjöttek a gondolatok, ahogy bánt velem, ahogy beszélt, minden. Közben szemem a csuklóimra meresztettem, ahogy a kötél nyomot hagyott rajta. Ráadásul a fejem is lüktetett még...

-Tudom mire gondolsz, Newt.  A helyedben én is ilyen bizalmatlan lennék, főleg azok után,  ahogy viselkedtem veled. Nem kellett volna elraboljalak és elcibálni idáig . Viszont értsd meg, muszáj volt. Magadtól jöttél volna, ha odaállítok eléd? Nem, ugye? Sajnálom.... Oké?

Igaza van. Tuti, hogy magamtól nem jöttem volna. A három év alatt megtanultam nem bízni senkiben.  Főleg olyanban nem, aki ilyen hacukában áll elém. Egy próbát mégis megér, meghallgatom mi ez az egész.

-Jól van.-tettem karba a kezem, mutatva, hogy annyira még nem a szívem csücske –  Lássuk . Remélem megérte ez az egész hercehurca!

Mintha szégyenében forgatta volna szemeit. Azokat szép barna szemeit.... Nem! Koncentrálj! Mi van velem?

Kétszeri rántással kinyitotta a rozzant vagon ajtaját, ami írtó nagyot nyikorgott. Mintha legyengült volna, ez érdekessé vált számomra.  Felmászott, majd én is követtem.

Komolyan, mindenre számítottam, csak erre nem, amint lámpát kapcsolt. Meglepődtem, hogy van egyáltalán áram, de megláttam egy generátort a sarokban. Így már értem.

Ezen túl jutva, jobban szétnéztem.  A falakon régi papírok lógtak, rajtuk feljegyzések, újságcikkek, fényképek.  Dugig mindenhol. Középen egy monitor csücsült, egy lepukkant asztalon.  Arrébb a sarokban egy ágy, ami úgy néz ki mintha éppen akkor kelt volna ki belőle... Itt lakna? Na ne! És nem mellesleg elég fanatikusnak tűnik.

-Kérsz inni? Gondolom igen. – előbugázott egy fém bögrét és a hatalmas ballont felemelve öntötte ki....víz, istenem. Már el is felejtettem mennyire szomjas vagyok. Konkrétan vadállat módjára téptem ki a kezéből a szebb napokat is látott bögrét...

- Kérhetek még? – épphogy lenyeltem az utolsó kortyot és nyújtottam vissza a poharat. Akkor láttam meg, hogy totál remeg a kezem. És ezt ő is észrevette, nyilván.

- Van ennivaló is...- nem hagytam befejezni mondatát a kaja szó hallatán. Rohadt éhes voltam és biztos ezért is remegek.

- Igen, kérek! Köszönöm!

-Hozok még vizet, meg ételt is, leülünk és elmagyarázok mindent. – kicsit beljebb ment a vagonban, úgy sejtem ott lehet a kaja.

Közben míg vártam, gondoltam szétnézek. Olvasgatni kezdtem a papírokat, a sorba rakott könyvek oldalán található feliratokat. Sok minden számomra kínaiul volt, de azért találtam érdekes dolgokat.

Az egyik polcról leemeltem egy vastag könyvszerű paksamétát, aminek a gerincére ez volt írva: Szigorúan titkos.

Ahogy olvasgattam, lapozgattam, teljesen elszörnyülködtem. És még csak pár oldalt nyálaztam át. Vizsgálatok folyamatai, eredmények, fotók...rengeteg név.  Borzalmas.

-Pont azzal akartam kezdeni....-annyira elméláztam, hogy egy picit megrezzentem, majd lerakta a kaját és még vizet az asztalra.

Persze, a könyvet nem eresztve faltam az ételt. Két rágás között igyekeztem mondatokat formálni, ami elég nehézkesen sikerült.

-Ennyi gyerek? Ilyen sokan? És mik ezek sok név mellett? A „Z” mit jelöl? - szó szerint kiakadtam.

Sóhajtott egy nagyot és helyet foglalt az egyik széknek nevezett tákolmányon. Könyökével térdére támaszkodva  beszédre nyitotta a száját. Látszott, hogy habozik egy kicsit, mert valami nem jót kérdeztem.

-Nos a „Z”.....mint zéró, azt jelenti...halott.

Elment az étvágyam. Az utolsó falatot még lenyelve, félretoltam az ételt. Orbitális düh suhant végig bennem! Azt hittem csupán kísérletek, azt nem gondoltam, hogy bele is halnak! Hogy...megölik őket! Gyerekek az istenért! Jézusom! A barátaim...a húgom!  Őrülten átakartam  nézni , de jobbnak láttam rákérdezni...

-Mennyire friss ez a lista?- hiába nem akartam, de tudnom kellett. Muszáj tudnom!

-Tegnapi...hetente frissül. Körülbelül 15 évet ölel át, amióta megjelent a vírus...Értem, miért kérdezted. Hogy a húgod és a barátaid neve mellett ott van-e a jelzés. – ködössé vált Scarlett tekintete.

Belül reszkettem, sőt minden testrészemben és most először imádkoztam is.

-És? -félve, remegve vártam a választ.

-Megnyugodhatsz. Nincs a nevük mellett a betű. Az Útvesztő projekt egy másik aktában van. Vagyis másik négy ilyenben. Ez a laboratóriumban maradtak listája. És itt a bökkenő még....te egy listán sem vagy. Ez furcsa...

Hatalmas kő esett le a szívemről.  Két dolog viszont megütötte a fülem. Sehol nem vagyok feltüntetve? És négy akta az Útvesztőről?

-Hogy érted? Négy akta? -szinte belevájtam szemeimet Scarlett arcába. Nem értettem semmit.

-Azt, hogy ennyi Útvesztő van. Benne összesen körülbelül 200 tinédzserrel. És nem vagy az adatbázisban. Benne vagyok a VESZETT szervereiben, de semmi nincs rólad.

Könyökömmel az asztalon támaszkodva a tenyerembe temettem az arcom. Ilyen nincs. Rohadék banda. Ez most sok. Nagyon sok. Nem az érdekelt elsősorban, hogy sehol nem vagyok nyilvántartva, hanem az a sok gyerek...és a barátaim. Kavarogtak a gondolatok a fejemben, de hogy kitisztuljon inkább eltereltem a szót ő rá. Honnan tud ennyi mindent ez a lány?

-És te ki vagy? Hogy férsz bele ebbe az egészbe? - hátra dőltem a széken. - Ismersz engem, nem is kicsit. Pedig állításod szerint, olyan mintha nem is léteznék. Úgy vélem az lenne a fair , ha én is megismernélek. Annyit látok, hogy speciális ruhát viselsz, amitől bikaerős vagy. Ilyen technológiája csak a VESZETT-nek van! Vagy tévedek!?

Összekulcsolta az két kezét és az ujjaival játszadozott.

-Nem. Nem tévedsz. – ajkait összeszorítva, újabb hatalmas lélegzetet vett, ezúttal az orrán keresztül. – Én is....közéjük...tartoztam. Jól tudtam, hogy helytelenül cselekszek.-itt már a padlót bámulta. - Hálát adok, hogy megismertem Thomas-t. És hogy tudomást szereztem ő általa a Jobb Karról. Nélküle most már csak egy  dróton rángatott tömeggyilkos lennék.

Sziasztok!
Nos újra itt vagyok! ☺️
Tudom,sokat késtem. Túl sokat...
Azt nem ígérem, hogy gyakran lesznek részek, de folytatom a történetet.
Jó olvasást kívánok! ❤️