Üdv a pokolban! (Newt)

II.

-Azt hittem a barátunk vagy! - sziszegtem fogaim között az előttem álló fiúnak, miközben a karomba döfte a tűt,elég lesújtó tekintettel nézett vissza rám. - Áruló. - böktem még oda neki, majd a mellettem álló Alby elé lépett és neki is egy injekciót adott be. Ő nem szólt semmit, csak dühösen méregette Tommy-t. 

Én forrtam a dühtől, amikor megláttam belépni Teresa-val, ugyanolyan egyenruhában, mint a többi laborost. Szívem szerint leköptem volna mindkettőt. Nem ellenkeztem, mert akkor büntetést kapok, keményen. Minho is kapott, azóta nagyon furcsa, meghunyászkodott. Rá sem ismerni. Nem akarok ilyen lenni. 

-Sajnálom, én… - a hátulról jövő hang nem hagyta befejezni Thomas mondanivalóját, de mikor megfordult nekünk háttal, mintha habozott volna, majd gyorsan visszaugrott elém, már-már zavartan közel és csak ennyit súgott: - "Meg kell szöknöd. " . - és távozott a fehér ruhás ribanccal, Ava Paige-el. 

A kezem ökölben maradt, míg vissza nem kísértek a hálómba,ami hófehér volt, egy ágy, egy kis asztal, amin tankönyvek, üres papírok, tollak voltak. Ez lett volna a nagy berendezés. Külön helyiségben egy kis fürdőszoba. Gyűlöltem. Minden porcikámmal. 

Ahogy betessékeltek, már hallatszott a zár hangja, ami egy plittyenésből állt. Ritkán csinálták  ezt, most különösen zavart, hogy rám zárták azt a tetves ajtót. 

Ez megy 7 éves korom óta. Az ide kerülés körülményére nem nagyon emlékszem. Viszont a külvilágot azóta nem láttam. Szomorú.

Mert ugyan ki nem mehetünk, mert vírus van és bla-bla-bla… Mikor nyitva maradt, a fiúkkal sokat szöktünk ki éjjelente, hogy bandázzunk a titkos helyünkön. Viszont mindig tettem egy kitérőt a másik szárnyba, ahol a lányok voltak. A kishúgomat látogattam meg,aki 2 évvel fiatalabb nálam. Mindig azt mondtam neki, ne féljen, egyszer elmegyünk innen. Elviszem magammal! 

Leültem az ágyam szélére, természetesen úgy, hogy a kamera ne lássa azt, amikor szétnyitom a tenyerem. 

Egy kártya pihent benne, amit Tommy gyorsan odacsúsztatott nekem, mikor közel jött és egy ugyanilyen kicsire hajtogatott papírdarab. Ezt viszont már a fürdőben olvastam el. 

"Newt! Tudom, haragszol rám, ugyanúgy, mint a többiek. Nem jó kedvemből csinálom, hidd el. Ez az injekció, amit beadtam, csak a kezdet. Holnap lesz egy műtét, ami arról szól, hogy törölni fogják a memóriádat, se Minho-ra se Alby-ra nem fogsz emlékezni, ahogy ők sem rád. Csak az Alkotók által kapott nevedre. Egész eddigi életed elvész az elmédből. A húgod is. Ezután egy helyre fogtok menni, vagyis felküldünk, ott fogtok ébredni. "

Na itt álljunk meg! Mi van? Elveszik az eddigi életem? A szüleim arcát? A húgomat sem ismerem fel? Csak ezt a nyomorult nevet tarthatom meg? Nem. Hazudik….Most higgyek neki? 

" A neve, Útvesztő. Ez egy teszt. Ide kell küldenünk téged, 4 másik fiúval.

Nem kell, hogy így legyen! Változtathatunk  ezen! Ha mindenkit nem is, de téged megmenthetlek. 
A kártya minden ajtót nyit, a tiédet is. Este 9:00-kor van őrségváltás. 10 perced van, hogy eljuss a keleti blokk pincéjébe. Ott várlak. Kérlek, higgy nekem. " 

"Ez hülye". Gondoltam magamban. Most mit csináljak? Tényleg meg akar szöktetni?De miért? Hogyan? 

8:30. Fel-alá járkálok a szobámban a tarkómat vakarva, és gondolkodom. Jót szórakozhatnak a kamera túloldalán.
"Útvesztő? Emlékek nélkül? De mi lesz Lizzy-vel?Hogy köszönök el? Igazat írt?" 

8.55. Hallom, ahogy a katonák motyognak, gondolom már ezt az 5 percet alig bírják ki, hogy mehessenek. Eddig nem figyeltem őket, mert jobbára aludtam. Ilyen trappolást levágni, csoda, hogy nem ébredten fel soha….