A hibrid és a kém

18.

- nem is tudtam, hogy van neki tesója

- mostmár tudod. Neked mi a neved fehérkém?- elsöpört egy hajszálat az arcomból.

-Lara vagyok

- gyönyörű név egy gyönörű lánynak

- hagyd abba még zavarba hozol- halványan elmosolyodtam. Felemeltem a fejem és belebámultam zöld íriszeibe...

- végre látlak mosolyogni

- mostanában egyre kevesebbet mosolyogtam

- mi ennek az oka? A tesóm csinált valamit?

- igen is meg nem is...de nagy részben nem az ő hibája

- mi történt?

-hosszú sztori...

- nekem van időm és szívesen meghallgatom- leült mellém a fűbe. Ami nem rám jellemző az volt, hogy megnyíltam neki. Senkinek nem nyílok meg ennyi idő alatt, de neki sikerült ezt elérnie. Olyan hatással van rám mint Nat...neki is megnyíltam. Csak mondtam és mondtam neki, hogy mi történt ő meg csak hallgatott. Ez kellett nekem, hogy szavakba öntve el tudjam mondani valakinek, hogy mi a baj. Mikor befejeztem felé fordultam és csak néztem rá.

- őszintén nem tudom kire legyek jobban mérges Steve-re vagy a tesómra, aki hagyott téged elmenni. Értem én hogy elvesztek az emlékei, de igazán  küzdhetett volna érted. De az elmondásaid alapján szerintem nem szereti őt...

- nem tudom Yelena...de abban biztos vagyok, hogy a boldogsága útjába nem állok, még ha fáj is de el kell engednem.

- tényleg szeretted őt...bárcsak látná, hogy mennyit törődsz vele  még így is,hogy Steve van mellette. Viszot, ha nem látja azt, hogy mennyit szenvedsz miatta akkor vagy nagyon hülye vagy pedig nagyon vak.- óvatosan átkarolt. Akaratom ellenére a nyakába borultam és átkaroltam a derekát. Lassan elkezdte símogatni a hajam majd a hátam.

-te ennél jobbat érdemelsz....-még egy kicsit így maradtunk, majd visszamentünk a bázisra. 

- készen állsz rá, hogy úra találkozzatok?

- igen. Köszönöm, hogy mellettem vagy Lara- egy bíztató mosolyt küldtem felé. Kézenfogva léptük át a küszöböt, ahol majdnem mindenki ott volt. A zene már nem szólt a többiek csak felelsz vagy merszeztek.

-Lara mégis eljöttél?

- Bruce hol van Nat?

- itt voltak az előbb de egy pár perce mentek fel

- köszi

- kivel jöttél?

- ő Yelena. Nat tesója- mindenkinek bemutatkozott Yelena, majd az emeletre mentünk. A szobám előtt hangokat hallottunk..., mintha valaki sikítozna. Gyorsan kinyitottam az ajtómat, ahol Steve és Nat ömm nos élvezték egymás társaságát. AZ ÉN ágyamban.

- khm ez az én szobám

- mi a fasz...Lara nem tudtál volna kopogni?

- ti dugtok az én szobámban, nehogy már nekem kelljen kopogni.

- ez volt a legközelebbi szoba.....

- mellettem van Nat szobája- kezdett fel menni az agyvizem. Yelena valahogy megérezhette , mert kezét a hátamra tette. Gyorsan egymásra kapkodták a ruháikat.

- nem is tudtam, hogy életben vagy

- élek még de ezek után szerintem hallmazállapotot fogok változtatni. - én csak álltam ott és néztem Natot...a nyaka tele volt szívás foltokkal. Éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel...még ezt is látnom kellett...nem elég még neki? már így is kicseszett velem eleget de neki rá kell tennie egy lapáttal. Steve látta rajtam, hogy mégjobban megtörtem. De ő még ennél is tovább húzta.

- ne aggódj kicsi vámpír majd az esküvőre talán majd elhívunk mosogatónőnek. Szánalmas vagy, hogy azt hitted, hogy kellesz neki fogd fel...egy selejt vagy nem szeret itt senki.

- Steve elég- harsányan rászólt Nat-már indultam volna, hogy kiverjem belőle a lelket de a fájdalom erősebb volt egy részről másrészt Yelena magához szorított ahogy csak tudott.

- nem éri meg Lara...több vagy ennél...-lassan megnyugtatott. Nat ezt persze látta...tekintetében megbánást, szánalmat meg még egy dolgot láttam...féltékenységet. De nem érdekel...nem kell a szánalma már túl késő....amint felhúzták a ruháikat kifele indultak de Yelena megszólalt.

- remélem előtte megmostad-belőlem meg úgy kitört a kacagás, hogy majdnem elestem. 

- mennyire bolond vagy 

-megéri bolondnak lennem ahhoz , hogy lássalak téged mosolyogni