Én és az Ő zűrős élete (Azahriah/Paul street ff)

12-Igen,leállt a szívem

Amikor kimásztam Ati öléből,csöngettek.

-Nyitom-álltam fel,és indultam az ajtó felé,amikor Ati felállt,utánam szaladt,nekilökött a falnak,és megcsókolt.

-Nem.Együtt nyitjuk-mondta,majd megfogta a kezem,és beengedte a lenti ajtón a vendéget.

-Ki jött?-néztem Atira

-Nem tudom kincsem,de szerintem Desh-mondta,mire én megszorítottam a kezét

-Ne félj.-nézett rám.Láttam rajta hogy felzaklattam ezzel a mozdulatommal

Hallottuk a lépteket a lépcsőn,de nem tudtuk felismerni hogy ki is volt az.Odaért,és bekopogott.Itt már tudtam hogy nem Desh az,mert Desh soha nem kopog.Amint felér,ír Atinak hgy engedje be.

-Ati,ez nem Desh-néztem rá

-Ati rámnézett,megfogta a kilincset,és kinyitotta az ajtót.Kinéztem,és olyat láttam,amit soha nem felejtek el.Egy símaszkos ember állt az ajtóban,kezében egy üveg piával,és full márkás ruhákban.

-Cső tesó,mizu?-jött be az idegen az ajtón,majd megölelte Atit.Ránéztem,ő pedig értetlen tekintettel állt,és engem nézett.

-Szia,ismerünk?-tolta el magától Ati

-Tesó,nem ismersz meg?-húzta le magáról a zölg maszkot.

-Manuu,tesóó,mi járatban itt?-világosodott meg Ati

Amikor megláttam hogy Manuel előttem áll,és a barátommal pacsizgat,lefagytam.Elkezdett velem forogni a világ,elfehéredett minden körülöttem,elkezdtem egyre szaporábban venni a levegőt,és felkészültem arra,hogy meghalok.Nem csak képletesen,éreztem ahogy gyengülök.A következő képkocka ahogy összeesek,Ati pedig felém szalad,és megpróbál elkapni.Sikertelenül.Akár csak egy homokkal teli zsák,úgy érkeztem a földre.Innen már semmire nem emlékszem.Ati elmondása szerint voltak kihagyások a szívverésemben,majd elkezdtem rángani,a szemem pedig tágra nyitottam.Azt mondogattam hogy "jól vagyok,hagyjon békén.Hagyjon meghalni."Bevitt a szobába,lefektetett az ágyra,beküldte hozzám Manuelt,annak érdekében hogy beszéljen hozzám,tartson magamnál,még akkor is ha nem voltam olyan állapotban.A rángásom ekkor már eltűnt,a szemeim viszont még mindig abban az állapotban voltak.Ati kihívta a mentőket,itt pedig már teljesen feladtam a harcot.A szívverésem gyengült,és elkezdtek lecsukódni a szemeim.Ati szerint Manuel kiabált neki,és Ati,még a mentőkkel telefonálva rohant be a szobába,egy vérnyomás mérővel.Rámtették a gépet,az pedig elkezdte szroítani a csuklóm.Erre már emlékszem,hogy egy gyenge zsibbadást éreztem az ujjaimban,és a csuklómon egy minimális szorítást.Kiérkeztek a mentők,feljöttek Ati lakására,és elkezdtek újraéleszteni.Igen,leállt a szívem.Megszűnt minden,majd egy hófehér liftben utaztam.Nyugtató zongora szólt a lift rádiójában,és felvitt a 100-ik emeletre.Kiszálltam,és ott volt a nővérem.Ki voltak sírva a szemei,és csak annyit mondott,"jó volt látni.Atit és Lizát is én küldtem neked,nagyon vigyázz rájuk,szeretlek."Meg akartam ölelni,de Hanna,mintha csak porból lett volna,elporladt.Visszaestem a liftbe,az pedig zuhanni kezdett velem,megállt a 0-ik szinten,és elsötétedett minden.Sikeres volt az újraélesztés.Felébredtem,kinyitottam a szemem,és szétnéztem.Egy idegen helyen voltam.Egy szürke szobában,vérnyomásmérővel a csuklómon.Két mentős állt fölöttem,mellettem pedig két idegen srác.Az egyik egy igazán helyes,göndör,barna hajú srác,ő sírt,a másik pedig egy rövid,hamvas szőke hajú fiú.A göndör fiú látta hogy nézelődök,egyből elkezdett felém jönni,és hozzám beszélt.

-Anna,szerelmem.Jól vagy?Minden oké?-Mondta,majd meg akart csókolni,de én eltoltam,hiszen nem is ismerem,mi a faszt akar tőlem?-Mi a baj?-kérdezte,szemei pedig könnybe lábadtak.Ismerős volt ez a tekintet,de nem értettem miért.

-Ne haragudj,ti kik vagytok?Gondolom Anna az én vagyok,de te,és a másik fiú?-kérdeztem,a mentősök arcán pedig csalódottságot láttam

-Uraim,beszélhetnénk?-Állt fel az egyik mentős

-Persze,menjünk-indult ki a két fiatal srác,a kb 50-es éveiben járó férfival

-Hol vagyok?-kérdeztem a másik férfit

-A barátja lakásán.Nemsoká beszállítjuk magát a kórházba,amint a kollége megbeszélte Attilával a dolgait.

-a micsodám lakásán?Nekem van barátom?És mégis mióta?És ki?És mi a fasz?Miért kell bevinni?Mi történt velem?-pattantam fel az ágyról,és hadartam el izgatottságom okát

-Hölgyem,epilepsziás rohama volt.A barátja,Attila hívott minket.Megállt a szíve,mi pedig újraélesztettük.-mondta a mentős

-Mi?Epilepsziám van?Beteg vagyok?Gyógyítható?-ijedtem meg

-Ezt még sajnos nem tudjuk.Van,akinél ez egyszeri alkalom.Olyan is van,aki így éli le az életét.Biztos dolgokat csak a vizsgálat után mondhatunk.Az viszont 90%,hogy sérült a memóriája.Szerencsére a hosszútávú memóriája még egészséges,hiszen amiket gyermek korában tanult,mint pl a beszéd,vagy az egyenruhák felismerése,ezek megmaradtak az emlékezetében.-mondta el a férfi.

Visszajött a másik mentős,oldalán pedig a göndör hajú srác.Ránézett,és mikor elkaptam a tekintetét,láttam,hogy sír.

-Hol a másik fiú?-kérdeztem már megnyugodva

-Hazament-válaszolt szomorúan a göndör.

-Hogy hívnak?-kérdeztem a fiútól

-Baukó Attila-válaszolt

-hm,kedves Attila.Közelebb jönnél?-hívtam magamhoz.Odasétált hozzám,és leült az ágy szélére.Jeleztem neki,hogy hajoljon közelebb,ő pedig megtette.

-Ki szeretnék próbálni valamit.Nem lesz baj igaz?-súgtam,mikor már pár centi volt az arcunk közt.A fiú megrázta a fejét,ezzel jelezve hogy nem baj.Megfogtam az arcát,magamhoz húztam,és megcsókoltam.Csodálatos volt.

-Mostmár mindenre emlékszem-súgtam mosolyogva,mikor elhúzódott.