Sophie: Hazbin Hotel Fanfiction

4

- Haver, nem menő - nézett rám mérgesen.
- Mindegy az, hogy most mi menő, és mi nem. Csak gyere velem - mondtam, majd behúztam egy sötét szobába.
- Oké, miért is vagyok itt? És miért csaptad le a telefon beszélgetésem a főnökömmel?
- Shh - csitítottam. - Azért vagy itt mert beszélgetni szeretnék veled. Alastorról - suttogtam.
- Ohh értem - suttogott ő is. - És mit akarsz róla beszélni?
- Nos... Lehet, hogy egy icike picikét szeretem...? - nyújtottam el a végét.
- TUDTAM! - ordított fel.
- Angel! - szóltam rá, miután lenyugtattam.
- Jól van - nevetett. - És mit akarsz tenni? Elmondod neki?
- Megvesztél, gyerek? Ha elmondom neki, nemhogy kinyír de fel is darabol, és megesz - suttogtam kétségbeesetten.
- Ne aggódj, Alastor nem tenne ilyet. Max ha bepánikolna - nyugtatott meg. Hát nem sikerült.
- Kösz - sóhajtottam. - Mindegy valahogyan kibírom. Na menjünk, még a végén észreveszik, hogy eltüntem - mentünk ki a szobából.

Lementem a lépcsőn, Angelt pedig elhagytam valahol. Visszamentem Husk mellé.

- Hol voltál? - kérdezte Husk.
- Angelnél - vontam meg a vállam, mire Husk ismét a lehető legtávolabb ment.

Unalmas volt ott állni, és csak nézni ki a fejemből. Találtam néhány lapot, amire tudtam rajzolni. Legalább el foglaltam magam. A hotelt rajzoltam le, amin mindenki rajta volt, még Michael is. Amint befejeztem a rajzot, összehajtottam a lapot, és zsebre tettem.

- És veled mi újság? Hogy vagy? - fordultam Husk felé.
- Nem rád tartozik - mondta a cicus mérgesen.
- Miért vagy mindig ilyen ideges? - kérdeztem.
- Nem ismétlem önmagam - ivott az italából.
- Értem, részeg vagy - sóhajtottam.
- Dehogy is vagyok az - emelte feljebb a hangját.

Valaki mentsen meg. Viszont valahogy még ki kell húznom kilencig...

-----------------------------------------------------------

Végre levehettem azt a rémes ruhát, és mehettem aludni. Vagyis először a ruhák. Nagy nehezen megtaláltam Alastort, hiszen vacsora után ismét elment a könyvtárba.

- Hé, Alastor - kezdtem el mosolyogni kínosan. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom.
- Á, jó estét Kedvesem - húzta szélesebbre a vigyorát, amint meglátott engem. - Miben állhatok szolgálatodra?
- Nos, tudod most érkeztem a pokolba, és nagyon semmim nincs. Arra gondoltam te talán tudnál egy kisebb ruha halommal ellátni - vigyorogtam kínosan. Nagyon cringe volt.
- Hát persze - állt fel, és becsukta a könyvét.

Elindult a szobám felé, és én pedig követtem. Ahhoz képest, hogy sétált, gyors volt. Nagyon gyors. Miután látta, hogy alig tudom utolérni, lassított léptein. Odaértünk a szobámhoz. Kinyitotta az ajtót, és a ruhásszekrényemhez ment. Csettintett egyet, majd egy csomó ruhát varázsolt oda. Volt ott régi módi, és az újkorból valók is. Voltak ünnepi és egyszerűbb ruhák is.

- Köszönöm. Igazából már hamarabb is megkértelek volna, csak tudod, egy picit rágörcsöltem - hajtottam le a fejem.
- Semmi baj Kedvesem. Jobb később, mint soha - kezdett el nevetni.
- Mindegy. Mindenesetre köszönöm a ruhákat - mosolyogtam rá őszintén.
- Bármikor Kedvesem, bármikor.

Ilyenkor beütött egy kis némaság. Nem értettem miért nem megy ki a szobámból. Mit szeretne még? Amúgy ha nem lenne Fő Démon, biztos megölelném. Honnan tudom, hogy Fő Démon? Vaggie.

- Figyelsz rám, Kedvesem? - fogta meg a vállamat Alastor.
- Nem, bocsi mit is mondtál?
- Csak azt kérdeztem, hogy szereted e a könyveket? - engedett el.
- Végül is, elvagyok velük. Legalább lenne mit olvasnom a munkába - vontam meg a vállam.
- Tökéletes! Holnap reggelre a könyvtárban hagyok pár könyvet ami szerintem érdekelni fog téged, Drágám - mosolygott, és elindult kifelé.
- Oké, és mégegyszer köszönöm - mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót.

Nem csak ruháim vannak, de könyveim is.

(1. Nap a hotelben)