Megfékezhetetlen

| 8 |

• Nolan •

- Na, mi a terved Vesper megtalálására? - csapódott mellém a nyüzsgő folyosón Marcus.

Negyedik óra után voltunk, ami egyet jelentett az ebédszünettel. Ma kifejezetten könnyen indult a napom, többet tudtam aludni pár óránál és még a kedvem is egész jó volt. Talán kezd érvénybe lépni az a klisés idézet, miszerint nem szeretsz ki valakiből, csak megtanulsz nélküle élni. Ezeket a sorokat is reggel olvastam az instán egy lány sztorijában, most csak hirtelen bevillant.

- Körbe kéne kérdezni, valaki biztos ismeri - néztem szét a zsibongó tömegben, miközben a menza felé tartottunk. Szemeim megakadtak egy lányon, aki pár másik lány társaságában nevetgélt, így felé irányítottam lépteimet.

- Sziasztok lányok! Ha megbocsátotok, most elrabolnám Josephinet pár pillanatra - idéztem pár jelentőségteljes pillantást az említett lány felé. A vörös egyből megértette szándékomat, ezért egy 'a menzán találkozunk' kijelentés után levált a csapattól és elindult egy kevésbé forgalmas helyre, én pedig szótlanul követtem őt. Összenéztem Marcussal, aki egy bólintás kíséretében a menza felé mutogatott, aztán eltűnt a szemem elől.

- Mit szeretnél Nolan? - nyitott be egy használaton kívüli osztályterembe, majd miután megbizonyosodott arról, hogy csak ketten vagyunk, felpattant a tanári asztalra és várakozva nézett rám.

A lány egy nagyon jó barát szerepét tölti be az életemben. Bármikor számíthatok rá, ahogy ő is rám. Ugyan mindenki furcsának tartja a kapcsolatunkat, mert egyesek szerint nincs fiú-lány barátság, viszont mi még az elején tisztáztuk, hogy sosem leszünk többek egymásnak egy barátnál. Talán ez az egész azért működik ilyen jól, mert ritkán beszélünk.

- Ismersz egy Vesper nevű lányt? Lila szemei vannak - kérdeztem tőle mindenféle kertelés nélkül, miközben nekidőltem a falnak a tábla mellett keresztbe tett karokkal.

- Az osztálytársam. Miért kérdezed? - vonta fel szemöldökét kérdő tekintettel. Ez aztán a váratlan fordulat.

- Tegnap beszélgettem vele, csak aztán becsengettek és elviharzott - ismertettem a történteket döbbenten.

- Elég különös lány, olyan magának való típus. Ha jól tudom szingli. Egyébként egész szimpatikus - piszkálta a körmeit, miközben keresztbe tette lábait. Azzal, hogy a tanári asztalon ül, egymagasak vagyunk.

- Köszönöm Josie, Marcus nevében is - mosolyodtam el hálásan.

- Szóra sem érdemes. Marcusnak mi köze hozzá? - kapta fel a fejét értetlenül.

- Vele szeretne táncolni a szalagavatón, így gondoltam segítek neki.

- És neked van már párod? - kérdezte óvatosan.

Pontosan tisztában van vele, hogy mi történt Liával, épp ezért fordultam hozzá segítségért most is, mert mindenről tud, ami a suliban történik. Félreértés ne essék, nem szokott pletykálni, csak minden, de tényleg minden eljut hozzá a népszerűségéből adódóan.

- Én nem táncolok - vontam vállat amolyan 'ez van' stílusban.

- Ohh - nyögte döbbenten. - Pedig azt hittem, hogy te, mint sztár hoki csapatkapitány biztos részt veszel rajta. Jelentkező is akadna bőven, még erőlködnöd se kéne a pártalálásban.

- Egy olyan botlábúnak, mint én, a tánc nem való, szóval ezt passzolom. Neked van már párod?

- Nem szeretnék elhamarkodottan dönteni. Még csak szeptember eleje van, október végéig bőven ráérek választani. Végülis ez az egyetlen szalagavatóm, tehát számomra tökéletesnek kell lennie - pattant le az asztalról és elém sétált. Előhúzta kék pulcsija zsebéből a telefonját, amin megnézte az időt. 11:55, vagyis tíz perce tart az ebédszünet.