Megfékezhetetlen

| 19 |

• Magnolia/Effy •

- Magasabbra emeld a lábadat a forgásnál, Elizabeth! - hallottam meg Mrs. Hepburn hangját a pálya széléről.

Feszülten fújtam ki a levegőt.

Már vagy egy órája megállás nélkül korcsolyáztam. A mai egy elég intenzív edzés volt, mivel sok alkalmat ki kellett hagynom a csuklóm miatt. Mrs. Hepburn szerint versenyezhetek decemberben, mert tudja, hogy képes vagyok rá. Elmondása alapján a legtehetségesebb tanítványai között az én nevem is szerepel, ennek ellenére nem szeretné, ha elbíznám magam, mert mindig vannak nálam jobbak. Ezzel nem lesz gond, a műkorcsolya manapság stresszlevezető szerepet töltött be az életemben.

Újra megcsináltam a forgást, most magasabbra emelt lábbal. Miközben tovább korcsolyáztam, Adele hangjára figyeltem, ami hangosan szűrődött ki a hangszórókból. Az üres csarnok falairól visszaverődtek a Skyfall sorai. A zenét én választottam, még a szezon elején. A sors fintora, hogy a szöveg illik a mostani helyzetünkre.

- Jól van, elég lesz mára!

Eleresztettem egy megkönnyebbült sóhajt.

Mrs. Hepburn elé siklottam, aki felém nyújtotta az élvédőimet. Ráhúztam őket a korcsolyáim élére és kiléptem a pályáról.

- Szépen haladsz. Van még min csiszolni, de jó esélyeid vannak decemberre.

- Köszönöm, Mrs. Hepburn.

A kulacsomhoz léptem és beleittam a hűvös vízbe. Az izmaim kellemesen zsibbadtak a fáradtságtól. Hogy ez mennyire hiányzott!

Összeszedtem a cuccaimat és az öltözőbe tipegtem. Maya és a többi lány, aki itt szokott edzeni, már a korcsolyáikat húzták. Mosolyogva köszöntem nekik, amit viszonoztak, majd kettesben hagytak a szőke lánnyal.

- Milyen volt az edzés? - érdeklődött, miközben a tükörhöz lépett és megpróbálta összeszedni a rakoncátlan fürtjeit.

- Kellemes - válaszoltam, miközben leültem az egyik padra és a korcsolyám fűzőjét kezdtem kibogozni.

- Az jó.

Immár két hét telt el halloween óta. Mayával sikeresen kibékültünk, szóval minden visszakerült a régi kerékvágásba. Vagyis majdnem minden.

Axel gyanúsan csendben van egy ideje. Nem próbálkozik semmivel, kerüli a társaságom, kivéve a múlt hét csütörtöki keringő próbán, amikor viszont kénytelen velem táncolni. Akkor is olyan volt, mint egy szellem, csak testben volt jelen, fejben teljesen máshol járt. Ha rálépett a lábamra, akkor mormogott az orra alatt egy 'ne haragudj'-ot, de ezen kívül semmilyen kommunikáció nem volt közöttünk. Félreértés ne essék, ennek én csak örülni tudok, viszont aggaszt, hogy miért ilyen. Nem húzódna a háttérbe, ha nem tervezne valamit. Aggódom Nolanért.

- Maya... - nyeltem egy nagyot. - Neked is feltűnt, hogy Axel milyen furán viselkedik mostanában?

- Mire gondolsz? - nézett rám a tükörből. Összekontyolta a haját a feje tetején, majd leült velem szemben.

- Olyan, mintha árnyéka lenne önmagának.

- Nem tudom, lehet nincs jó kedve - hajtotta le a fejét és a korcsolyájával kezdett bíbelődni.

- Rossz előérzetem van vele kapcsolatban - húztam át a fejemen a felsőmet. A hűvös levegő miatt libabőrös lett a sportmelltartóval fedett felsőtestem.

- Jogosan. Axeltől jobb félni, mint megijedni.

Bólintottam. Ez nem szimpla paranoia.

Belebújtam a fekete, kapucnis pulcsimba, majd lerángattam magamról a cicanadrágot és farmert húztam helyette. Felvettem a cipőimet, majd pakolni kezdtem a sporttáskámba, amikor rezgett a telefonom.