Megfékezhetetlen

| 17 |

• Magnolia/Effy •

Imádtam gyönyörködni benne. Annyira vonzó férfi volt, hogy még női szemmel is féltékeny voltam. Az apró részletek együttesen nyújtottak valami még szemet gyönyörködtetőbb látványt. A hosszú szempillái kicsi árnyékot vetettek kisimult arcára. A göndör, sötétbarna haja kócos volt (nagyrészt miattam), halvány rózsaszín ajkai kissé elnyíltak egymástól, ahogy aludt. A nyakában ott lógott az ezüst jégkorcsolya medál. Izmos karja indaként fonódott a derekamra. A tökéletes orrán piciny szeplők ültek.

Nem bírtam magammal, muszáj volt megsimítanom a pöttyöket. Elmosolyodott, de szemeit nem nyitotta ki. Cirógatni kezdte meztelen csípőmet a takaró alatt.

- Jó reggelt! - pusziltam meg orra hegyét.

- Jó reggelt, szerelmem - szólalt meg a reggeli, rekedtes hangján, amit úgy imádtam, miközben kinyitotta a szemeit.

Elpirultam, amikor megrohamoztak a tegnap este emlékei. Újra egymáséi lettünk, ettől pedig hihetetlenül boldog voltam, szinte szárnyaltam.

- Mikor indulsz vissza? - kérdezte halkan. Abban reménykedett, hogy maradok.

- Nem tudom. Nem akarlak itt hagyni - fúrtam az arcomat a mellkasába.

Most, hogy Maya jóvoltából megtudta a titkot, vagyis hogy bedrogozva, önvédelemből megölt egy embert és erről videó készült, amit megvágtak, még inkább nem akartam magára hagyni. Ne egyedül birkózzon meg ezzel, ráadásul én is nyakig benne vagyok. Beszélnünk kellett erről.

- Én sem akarom, hogy elmenj. Nem tudsz még itt maradni egy kicsit? Szünet van - győzködött, miközben a fülem mögé tűrt egy hajtincset.

- Anyának azt mondtam, hogy Mayánál vagyok és ma megyek haza - sóhajtottam.

- Mondhatnád, hogy Mayának szüksége van rád és meghosszabbítod az ott léted - húzott a mellkasára. Ettől a mozdulattól lecsúszott a hátamról a takaró. Kirázott a hideg, amit ő is megérzett, ezért visszahúzta rám az anyagot.

- Megpróbálhatom, de nem ígérek semmit. Most viszont szeretném élvezni a reggelt a társaságodban - emeltem fel a fejem a mellkasáról, hogy megcsókoljam.

A derekamon pihenő keze lejjebb csúszott a fenekemre, amibe nem volt rest belemarkolni.

- Nolan - ejtettem ki a nevét félig rosszallóan, félig sóhajtva ajkaitól pár milliméterre.

- Csak élvezem a reggelt a társaságodban - mentegetőzött ártatlanul. Megforgattam a szemeimet.

- Essünk túl rajta, felhívom anyát - húzódtam el tőle és felültem az ágyban. Semmi sem fedte a testem. Két év együttlét után nem voltam szégyenlős Nolan előtt. Meg aztán, ahogy rám nézett, attól tényleg gyönyörűnek éreztem magam.

- Még mindig nem értem, hogy mivel érdemeltelek ki - motyogta ábrándozva, miközben leplezetlenül szuggerálta a testem minden egyes centiméterét. - A legszebb nő vagy, akit valaha láttam.

Fülig ért a szám a szavaitól. Imádtam a bókjait, amik sokat segítettek az önbizalmam növelésében.

Felkaptam magamra a tegnap nekem adott pólóját és a bugyimat, majd a kistáskámat kezdtem keresni. A padlón találtam meg nem messze az ajtótól. Magamhoz véve megkerestem benne a telefonomat. Kikerestem anya számát és az ágy szélére ülve tárcsáztam.

- Szia kicsim! Minden rendben? - szólt bele a telefonba. Fáradt volt a hangja.

- Szia anya! Igen, minden rendben van. Milyen volt az éjszaka?