Pengeéles Élet

2. rész

Megvan, hogy milyen ez víz felszínén lebegni? Pontosan ezt érzem és tompa hangokat hallok. Azt hiszem Alexé.

- Öt éve nem tudom belőle kiszedni sehogy. Az elején még, amikor nálunk lakott rengeteg rémálma volt, de soha nem beszélt róla. Aztán elköltözött és még inkább magába fordult.

- A főorvossal beszéltél már erről? – szerintem ez Nick hangja lehet.

- Így is rá van szállva szinte az egész kórház karácsony óta. Két ünnep között az aula közepén csukott össze. Kiszáradt és kimerült volt. Nem evett és nem ivott. Kétlem, hogy ha Mr. Edwards-al beszélnék erről az Kate-nek jobb lenne. Én csak is az Ő érdekeit szeretném nézni.

- Régóta barátok vagyunk Alex, tudom, hogy vannak tabuk az életedbe. Nem is akarom tudni, hogy Kate miért ilyen zárkózott ahogy mondtad, de én ajánlok neki terápiát. Ültesd le egyszer az otthonában vagy valahol, de beszélgess vele csak erről kettesben.

- Hiányzott már ez Nick! Akitől tudok tanácsot kérni. – csapást hallottam, gondolom lepacsiztak.

Éreztem, hogy van már annyi erőm, így kinyitottam a szeme, de csak a fehér plafont láttam. Oldalra néztem, szerencsére csak Alex irodájának kanapéján voltam elfektetve. Viszont most tényleg nehezemre esett felülni vagy egyáltalán megmozdítani a testemet.

- Mennyi az idő? – kérdeztem rekedtesen. Alig ismerni a hangomra.

- Először is igyál – ad a kezembe egy pohár vizet – Nemsokára vége a munkaidőnknek. – Ja igen egy munkaidőben vagyunk mióta összeestem.

- Jobban vagy? – hallottam meg a másik mély hangot is.

- Igen, persze. – próbáltam mosolyogni a másik férfira is.

- El ne hidd neki ilyenkor. – vág közbe Alex mérges kifejezéssel.

- Még mindig itt vagyok, de el is mehetek. – motyogtam közbe.

- Arról szó sem lehet. Maradsz a helyeden. – közölte, mint egy kutyával.

- Nem vagyok egy kutya, akinek parancsolsz. Felnőtt vagyok el tudom dönteni mit akarok. – álltam fel majd lassan kisétáltam az irodájából.

Rettentő dühös lettem rá. Ezt nem nagyon lehet megérteni, de kicsi koromtól kezdve rosszabbal bántak, mint egy kutyával. Mármint mondhatni luxusban éltem, ami igaz, csakhogy parancsoltak nekem és minden úgy volt mert a hírnévnek nem árthatok... Sosem bírtam, ha parancsolnak nekem, de mióta elszöktem onnan azóta még jobban utálom. Szabad akarok lenni.

- Hé, Kate! Nem is láttalak délután, minden oké? – lépett az öltözőben mellém Lucy.

- Persze, megyek hazafelé. – mosolyogtam miközben támaszkodtam. Szédültem az nem kérdés, de tudom, hogy nem szabad magamat gyengének mutatni. – Alex kint vár rám, ha akarsz vele beszélni. Délelőtt említetted.

- Sietek akkor, köszi. – lépett le.

Gyorsan összekaptam magamat majd erőt véve magamon, bele néztem a tükörbe. Borzalmas a látvány, de ez van. Remélem Lucy végzett Alex-el mert igazán haza szeretnék már jutni. Kell egy kis nyugalom...

- Indulhatunk? – léptem oda a két férfi elé.

- Persze. – karolt át Alex. Megszoktam tőle, hogy a vállamon van a keze, ha kicsit összeomlok, de nem igazán szeretem, csak elviselem, hogy emiatt se kérdezgessen. – Hozzám megyünk, Isa csinált finom vacsorát. Jössz velünk Nick?

- Ha nem zavarok. – ránt vállat az említett.

- Te sosem, - néz a barátjára – ahogy te sem Kate. – mosolyog ezúttal rám.