Zamora

16. fejezet

Chase vett egy mély levegőt és láttam, ahogy remegni kezd.

- Hé! Jól vagy? – néztem rá aggódva.

- Ez egy fontos meccs. Nem akarom eltolni. – mondta idegesen.

- Nem fogod eltolni. Ügyesek lesztek! – érintettem meg a vállát. – Tuti nyerni fogtok. Ne add fel már az elején. – mosolyogtam rá.

- Köszönöm! – érintette meg a vállán pihenő kezemet. – Megnyugtat a jelenléted. Nagy szükségem volt most arra, hogy itt legyél. – mosolygott elpirulva, nekem pedig a szívem egyre hangosabban vert. Teljesen más volt ez a Chase, mint akit eddig ismertem.

- Már megint olyanokat mondasz, amik miatt furán érzem magam. – kaptam el róla a tekintetem és elindultam a tornaterem felé, de pár lépés után megálltam, mikor éreztem, ahogy megfogja a kezem.

Hátrafordultam, mire ő hirtelen elém került. Annyira megijedtem, hogy hátraléptem és nekiütközött a hátam a szertár ajtónak. Chase mélyen a szemembe nézve odalépett hozzám és nekitámaszkodott az ajtónak, ami váratlanul kinyílt, mi pedig bezuhantunk a szertárba. A hátam nekinyomódott a fémvázas szekrénynek, a kezeimmel pedig Chase mezébe kapaszkodtam. A teste teljesen betakart, ahogy megtámasztotta magát a fejem mellett. Éreztem a testéből áradó forróságot. Szemei vadul cikáztak a szemem és a szám között.

- Pár perc múlva kezdődik a meccs. – suttogtam és féltem, hogy meghallja szívem hangos dobogását.

- Pár perc sok mindenre elég. – halkult el és közeledni kezdett.

- Chase menned kell. Nem késhetsz el a meccsről. – tettem rá a kezem a mellkasára, majd a tekintetem megállapodott a száján.

- Most fontosabb dolgot kell megtennem, mint a meccs.

Jobb kezét elvette a szekrényről, végigsimította az arcom, majd a derekamra helyezte és finoman magához húzott. Éreztem a tenyerén keresztül teste pulzálását. Szívverése felgyorsult, és egyre nehezebben vette a levegőt. Az arcunk vészesen közeledett egymáshoz, majd mikor már csak pár centire volt a szánk, benedvesítette ajkait a nyelvével. Nyelvének pillanatnyi látványától éreztem, ahogy a vágy elhatalmasodik rajtam és le kellett nyelnem a számban felgyülemlett nyálat. A látásom elhomályosodott és lecsuktam a szemeimet, ám ekkor hirtelen kicsapódott a szertár ajtó és egy mély, szigorú hang hozott vissza a valóságba.

- Smith! Pattanj a pályára Fiam! A csaj megvár, a meccs nem! – kapta el az edző Chase nyakát és kivonszolta a szertárból. 

Az ajtó résnyire nyitva maradt, én pedig hirtelen egyedül találtam magam. Lerogytam a földre és a szám elé kaptam a kezem. A szívem még mindig hevesen vert és éreztem a csalódottságot, mert ismét nem történt semmi. Hagytam volna, hogy megcsókoljon? Igen. Visszacsókoltam volna? Nem tudom. Erre a kérdésre kerestem a választ és már kezdett megfogalmazódni bennem, hogy mit is érzek Chase iránt, de még mindig tiltakoztam ez ellen. Hisz amerre járok, csak vért és hullákat hagyok magam után. Kiképeztek. Bérgyilkos vagyok. Ezen már nem tudok változtatni.

Erőt vettem magamon, felálltam a földről és elindultam a lelátó felé. Megkerestem Sophie-t és együtt néztük a srácok bemelegítő köreit. Chase-el sokszor összetalálkozott a tekintetünk, így az arcom végig vörösben pompázott, de ahogy láttam, ő sem volt ezzel másképp. 10 perc elteltével elkezdődött a meccs. A srácok az első félidőben rengeteg pontot szedtek össze, de eléggé elfáradtak. A meccs során a pom-pom lányok szurkolásától volt hangos a pálya széle, de az ő harcuk csak a szünetben kezdődött el. A hagyományoknak megfelelően a nagyszünetben egy úgynevezett verseny alakult ki a szurkoló csapatok között, így ha nem is nyerünk a meccsen, de még lehet esélyünk az országos pom-pom versenyre bejutni. Viszont a látottak alapján valami nem volt rendben a csapatunkkal. A másik csapat koreográfiáját nézve megpillantottuk Lolát, ahogy integet nekünk, hogy gyorsan siessünk le hozzájuk.