𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮 𝐎𝐧𝐞𝐒𝐡𝐨𝐭𝐬 || 𝙷𝚞𝚗𝚐𝚊𝚛𝚒𝚊𝚗

𝐊𝐞𝐧𝐦𝐚 × 𝐫𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫 ☞︎︎︎ 𝐸𝑔𝑦 𝑧𝑢̄𝑟𝑜̈𝑠 𝑛𝑎𝑝 𝑢𝑡𝑎́𝑛...

||𝑯𝒆𝒍𝒚𝒆𝒔𝒊̄𝒓𝒂́𝒔𝒊 𝒉𝒊𝒃𝒂́𝒆́𝒓𝒕 𝒆𝒍𝒐̃𝒓𝒆 𝒆𝒍𝒏𝒆́𝒛𝒆́𝒔𝒕 𝒌𝒆́𝒓𝒆𝒌

Kuroo... Mit is mondd neked ez a név? Kitalálom... A bátyámat...

Igen igen, A "híres" Kuroo Tetsurou húga lennék, (Y/N) Tetsurou, akin konkrétan átnéznek az emberek. Vagy ha nem is mindig, 100%-ból 99,9% biztos. Utálom, hogy nap- mint nap kétezer lány odajön hozzám, hogy;
-"(Y/N) tudod mennyire szeretlek, te vagy a legjobb barátnőm, odaadnád Tetsurou-nak ezt a levelet és megadnád a telefonszámát"? -ilyenkor legszívesebben leugranék a hatodikról, mellesleg... Nem is ismerem őket! És a már kisujjamból kirázandó válasz pedig hogy-
-Persze, persze -és elmegyek. Esküszöm egyszer felakasztom magam és akkor nem lesz kihez odamenni segítségért...

Egyébként, csak hogy tájékoztassalak jelenlegi helyzetemről, éppen töri óra kellős közepén ülök, mikor megszólalt a tűzriasztó. Először nem tudtam elképzelni mi lehet, szóval nagyon jól figyeltem a tanárra, a biztonság kedvéért. Mondta, hogy siessünk ki az udvarra, nehogy valakinek baja essen. Mielőtt ezt megtettem volna, gyorsan zsebre dugtam az eddig padomban lévő nintendom, csak hogy tuti ne történjen bármi olyan, ami károssá teheti az én kincsem. Igen, nintendo. Gondolom most is eszedbe jutott valaki, aki történetesen a bátyám és az én legjobb barátom is, Kenma. Már elég régóta szoros barátságot kötünk egymással, de nekem kicsit többet jelent a fiú, mint egy sima "barát".

Már kiértünk az udvarra és vártuk, hogy történjen valami. Csak hamar megjöttek a tűzoltók, hogy minél előbb kisegítsék helyzetünket. Már vagy fél órája kint vártunk, szóval úgy döntöttem előveszem a nintendom, hogy addig is elfoglalkoztassam magam. Eléggé belemerültem a játszásba és arra lettem figyelmes, hogy az osztályom befele indul. Gyors léptekkel haladtam utánuk, hogy időben beérjem őket. Bent tájékoztattak minket, hogy nem volt semmiféle tűz, csupán valaki szórakozott a riasztóval, egyben a tűzoltósággal is. Nem nagyon érdekelt mi is történt pontosan, ezért inkább félrevonultam. Utam a tetőhöz vezetett, ahol egy ismerős alakkal találtam szembe magam.

Csak egy helyben álltam és csodálkozva figyeltem, mit keres a fiú a tetőn.
-Oh, hello (Név)-chan! -üdvözölt kedvesen Kenma.
-H-hello Kenma-san! -köszöntem vissza. Lassan legjobb barátom mellé sétáltam, de én nem maradtam állva, én leültem a tető szélére. Kenma csak nézett, aztán ő is követte példámat.
-Tiszta őrület volt ez a nap -szólaltam meg kis idő múlva.
-Igen -reagált ennyivel a fiú. Ezután már nem beszéltünk. Újra elővettem a nintendom és játszani kezdtem vele. Mikor már nagyban játszottam, észrevettem, hogy Kenma most nem nyomkodja az ő kütyüjét, hanem csak néz lefelé. Ekkor rákérdeztem-
-Te hogy-hogy nem játszol? -tettem fel e kérdést, amivel elértem, hogy a fiú rám nézzen.
-A teremben hagytam -válaszolta unottan. Ekkor én is eltettem a nintendo-m, nehogy rosszul érezze magát e miatt [?].

Megint csöndben ültünk. De nem zavart. A lágy szellő, ami fújdogált, a madarak csicsergése és a lemenőbe készülő nap is gyönyörű volt. És milyen romantikus. Gondoltam magamban, közben egy picit elmosolyodtam. Észre sem vettem, hogy a fiú közelebb ült hozzám és engem kémlelt tekintetével. Mikor ezt realizáltam, az összes vér az arcomba szökött és gyorsan elfordítottam a fejem egy másik irányba.
-Aranyos vagy... amikor zavarba jössz -szólt kedvesen Kenma, s arcom végre felé fordítottam. Ekkor észrevettem egy kis mosolyt ajkán. Én is küldtem felé (szóismétlés sry) egy apró mosolyt és megköszöntem aranyos gesztusát.
-Köszönöm Kenma-san! -tettem amit előbb említettem.
-Nem kell a "san" -szólt nyugodtan- elég csak simán a Kenma. -szögezte le a fiú.
-Rendben, Kenma -mondtam egy még nagyobb mosoly kíséretében.
-Tetszel nekem -vallotta be hirtelen barátom, mire lesokkoltam.
-T-tessék? -kérdeztem vissza.
-S-semmi semmi... -válaszolt rögtön, teljesen elszégyelve magát. Ekkor egy szoros ölelésbe vontam, nehogy megforduljon a fejében, hogy nem viszonzom. Hosszú percekig ölelkeztünk és nem szóltunk semmit. Csak élveztük a pillanatot. A csendet végül én törtem meg.
-Én is szeretlek! -mondtam a fiúnak. Erre csak még jobban hozzám bújt, ha lehet így mondani és megint csak élveztük egymás társaságát, ölelkezve. Összességében még sem volt olyan rossz ez a nap...