𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮 𝐎𝐧𝐞𝐒𝐡𝐨𝐭𝐬 || 𝙷𝚞𝚗𝚐𝚊𝚛𝚒𝚊𝚗

𝑵𝒊𝒔𝒉𝒊𝒏𝒐𝒚𝒂 × 𝒓𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓 ☞︎︎︎ 𝐼𝑠𝑚𝑒𝑟𝑜̃𝑠?

||𝑯𝒆𝒍𝒚𝒆𝒔𝒊̄𝒓𝒂́𝒔𝒊 𝒉𝒊𝒃𝒂́𝒆́𝒓𝒕 𝒆𝒍𝒐̃𝒓𝒆 𝒆𝒍𝒏𝒆́𝒛𝒆́𝒔𝒕 𝒌𝒆́𝒓𝒆𝒌

-Nishinoya! -kiáltottam a fiú után, aki eszeveszettül rohangált az egész iskolán át, oda meg vissza megállás nélkül. Hogy miért tette ezt, azt pontosan nem tudom, de lehet, nem is szeretném tudni. Mindig belekeveredik valami hülyeségbe, amiből aztán én húzom ki. Kénytelen voltam én is futkorászni a fiú után, ugyanis volt egy fontos mondanivalóm számára. Hiába a legjobb barátom, én túlságosan is szeretem ahhoz. És ha most az egyszer, életemben először elhatároztam magamban, hogy elhívom őt fagyizni a hétvégen, akkor meg kell tennem, mielőtt elszáll a bátorságom.

Lehet, hogy többet és jobban kellene tesiznem ezek után, mivel nekem már bőven elég volt a három lépcsősoron keresztül tartó rohangálás. Meg is álltam egy pillanatra, hogy kifújjam magam egy kicsit. Ameddig próbáltam energiát gyűjteni magamban, addig helyettem Nishinoya kereste most a társaságot, nem pedig én. Örültem, hogy nem kell tovább folytatni a kergetőzést és végre elmondhatom neki, amit eredetileg szerettem volna.

Mikor sikerült visszaszereznem azt, amit én energiának hívok, kiegyenesedtem és a fiú felé fordultam.
-Neharagudj (Név)-chan, hogy úgy elrohantam! Csak egy fontos dolgot kellett elintéznem! -mosolygott kínosan Noya-san.
-Semmi gond! -mondtam halkan. Ekkor egy furcsa csend keletkezett be. Nem az a jó fajta, hanem a kínos. Mivel eredetileg én kerestem őt, ezért úgy gondoltam, majd én megtöröm a csendet.
-Ano, Noya-san... -kezdtem kissé félve- Van valami programod hétvégére? -kérdeztem zavartan.
-O, program? Hát az van! -mosolygott büszkén. Egy cseppet elszomorodtam, hogy így ugrott az egész, amit elterveztem, de biztos voltam benne, hogy megvannak a maga okai.
-Éppen azt intéztem most! -mondta boldogan. Ezzel igen kíváncsivá tett.
-Igen? És mit intéztél Noya? -vontam kérdőre.
-Egy randit! -lelkesedett még jobban. Ekkor eltört bennem valami. Ez az egy mondat játszódott le folyamatosan a fejemben; ,,Egy randit". Na de kivel? -gondolkoztam magamban. Majd megszakadtam a rengeteg érzéstől, ami bennem keringett, de úgy gondoltam illene mondani erre valamit.
-H-hát, gratulálok Nishinoya! -válaszoltam gombóccal a torkomban- N-nekem most m-mennem kell, majd még találkozunk. -mondtam utólag. Válaszra sem várva elfutottam. Hogy miért? Mert összetörtem... Szerencsém volt, hogy az utolsó órámat tudhattam magam mögé és rohanhattam haza, kisírni magamat. Mert... összetörtem...

Ez volt 4 éve. Azóta legjobb barátok vagyunk Nishinoyával, ő még mindig adja a csábos formáját és randizgat lányokkal. S köztük egyik sem én vagyok. 4 éve egyszer sem tekintett rám máshogy, mint egy legjobb barát, egyszer sem. Viszont a karma nála is rendesen hozza a formát. 4 év alatt 8 barátnője volt, de egyikkel sem tudott túl hosszú kapcsolatokat folytatni. Most van a 9. barátnőjével egy randin. Én ilyenkor otthon vagyok és a mobilomat nyomkodom arra várva, hogy egyszer betoppan és nagy mesélésekbe kezd. Úgy, ahogyan szokta. Nekem azóta sem volt barátom, ha pedig valaki közeledni próbált, azt ignoráltam. Mert csakis rá vártam. Az egyetlen olyan emberre, akit szeretek, de ő mégis mást szeret. Kegyetlen a sors, mi?

A YouTubeon nézegettem a szokásos gamelős videókat, amik nekem is segíthetnek egy-egy játékomban, amikor drága Nishinoya barátunk lépett be az ajtón. Ám nem megszokott formában. Zokogva toppant be a nappalimba, csurom vizesen, mivel kint esett az eső. Azonnal odaszaladtam hozzá, a kanapéhoz vezettem ott pedig leültettem, majd hoztam neki egy törölközőt és egy takarót, amit maga köré tekerhet.

Szorosan a fiú mellé bújtam és próbáltam vígasztalni. Hosszú perceken keresztül csak sírt, s addig én őt ölelgettem. Megfájdult a szívem, ha meghallottam keserves zokogását és könnyeit éreztem a pulóveremen. Nem akartam faggatni szegényt a történtekről, úgysem mondta volna el addig, ameddig meg nem nyugszik egy kicsit.