Álomból valóság

1. fejezet

Sokszor elgondolkodom a miérteken. Csinos, fiatal lány vagyok, aki egy nagyon jómódú családból származik és aki nagyon sikeres a szakmájában. 26 évesen egy divatcég tulajdonosa lettem. Büszke vagyok a szakmámban elért sikereimre, viszont a szerelmi életem romokban hever. Túl vagyok néhány szakításon, amik után mindig a munkámba temetkeztem. Talán így próbáltam felejteni, már magam sem tudom. Sokszor úgy éreztem, hogy a pasik csak kihasználnak, mert általam ők is figyelmet kaptak a médiában. Most viszont a felejtés egy másik módját választottam. Mindig egy homokos tengerparti nyaralásról álmodoztam, de valahogy állandóan a munkám helyeztem előtérbe, ezáltal elhanyagoltam a magánéletemet, de ez most másképp lesz. Itt az ideje, hogy ebből az álomból most valóság legyen. Úgy érzem egy darabig most nem szeretnék új párkapcsolatba bonyolódni, de ki tudja, bármi megtörténhet egy nyaralás alatt is. Az első lépés lesz a legnehezebb, és amit nem ugorhatok át, az pedig ennek a tőlem szokatlan ötletnek a beadagolása a szüleimnek. Már hallom édesanyám szavait, aki minden erejével az itthon maradás mellett kampányol, s ebben édesapám is támogatja, ugyanakkor bízom abban is, hogy ott legbelül ők is helyesnek tartják a felejtésnek ezt a módját, és támogatják az utazást. Miután egyeztettem a cégem dolgozóival az elkövetkezendő két hétre tervezett feladatokat távollétem alatt, elköszöntem tőlük, majd kocsiba ültem és elindultam hazafelé. A szüleim már nagyon vártak, mert időközben jeleztem, hogy fontos dologról szeretnék beszélni velük. Szerencsére az a fajta ember vagyok, aki azonnal a lényegre tér, éppen ezért ahogy haza értem, köszöntöttem a szüleimet, majd bele is kezdtem.

- Anya, Apa, elutazom két hétre! Pihenésre vágyom. Terveim szerint először Párizsba utazom, ahol egy villámlátogatást teszek a nagyinál, majd onnan megyek tovább Thaiföldre.

Síri csend lett, percekig egy hang sem hagyta el senki száját, és megmondom őszintén nem erre számítottam. Azt gondoltam, hogy azonnal lebeszélnek erről az útról,de nem így történt. Néhány perc múlva Édesapám törte meg a csendet.

- Nézd gyermekem, ha te ezt szeretnéd, és ahogy látom, te már el is döntötted, hogy mész, nincs miért lebeszéljünk róla. Azt szeretnénk édesanyáddal, ami neked a legjobb, így áldásunkat adjuk erre az útra. Mi is látjuk a legutóbbi szakítás nyomait rajtad, hogy mennyire megviselt, még ha te nem is beszélsz róla. Érezd jól magad, pihenj sokat, telefonon pedig majd tartjuk a kapcsolatot. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy mi vigyünk ki a reptérre.

Úgy meglepődtem a szüleim reakcióján, hogy elkezdtem azon kattogni, hogy biztosan hazajöttem?
Valóban a szüleimmel beszélek? Vajon felfogták, amit mondtam? Ezért villámgyorsan felszaladtam a szobámba és szó szerint mindent bedobáltam a bőröndömbe és közben azon járt az agyam, hogy nehogy meggondolják magukat, így a lefelé vezető sprint is igen fürgére sikerült. Megálltam a lépcső alján, ahol anyukám várt és akinek az arckifejezése nem volt túl biztató, közben pedig a víz levert vagy százszor, hogy lehet eddig tartott az öröm, sprintelhetek vissza és ugyanazzal a lendülettel, ahogy bepakoltam már pakolhatok is ki, de nem ez történt.

- Kislányom, Apád már kint vár a kocsiban, induljunk, ne várakoztassuk!

Édesanyám észrevette a meglepődöttség jeleit az arcomon, de nem szólt semmit, csak mosolygott. Beültünk a kocsiba, elindultunk a reptérre, amihez szerencsére viszonylag közel laktunk, de nem csak ezért volt jó, hanem azért is, mert így kevesebb idő jutott arra, hogy esetleg meggondolják magukat. Talán ilyen csendben még sosem ültem az autóban. A reptérre érve elköszöntem a szüleimtől, majd ahogy beértem hallottam a hangosbemondóban, hogy hányas terminálból indul a gépem. Becsekkoltam és elindultam a gép irányába, ahogy odaértem és szálltam volna be, hirtelen elém ugrott egy pasi. Ezt a temperamentumomnak köszönhetően nem tudtam szó nélkül hagyni így úgy leteremtettem, hogy azt gondoltam ezek után be sem fog szállni, de nem ez történt, mert még neki állt feljebb.

Mi van kis anyám? Ne aggódj, van hely bőven, ha mégsem, jössz a következővel!

- Pont maga mondja nekem, mikor ön ugrott elém? Talán elnézést vagy valami, de látszik, hogy nem tanult jó modort!

Ezután még mondta a magáét, de mivel már így is eléggé felbosszantott, inkább egy szót sem szóltam, meg már elég nagy figyelmet kaptunk a többi beszállásra várakozótól. Beszálltam és elfoglaltam a helyemet. Gyomrom a torkomban volt, és olyan furcsa érzés kerített a hatalmába. Nem tudtam hova tenni, nem értettem ezt az érzést. Lehet az a bunkó pasi idegesített így fel és ezért ez az érzés, vagy csak a repülés miatt? De hát nem most repülök először. Na mindegy, pihenni indulok, az agyalást pedig kis időre felfüggesztem. Alig félóra telt el a felszállás óta, amikor is egy kedves utaskísérő jött oda hozzám egy papírral a kezében.

- Ne haragudjon a zavarásért Kisasszony, de ezt a levelet önnek küldik.

Még mielőtt rákérdeztem volna, hogy kitől, a hölgy már el is tűnt. Kinyitom a félbehajtott papírt, amin ez a szöveg állt.

„Bocs a kis anyámért és a tolakodásért, nem vagyok ilyen bunkó, de azt gondoltam ezzel a dumával és viselkedéssel azonnal belopom magam a szívedbe. Elindultam hozzád, mert úgy érzem az a hely melletted nekem van fenntartva és most biztosan azt szeretnéd, ha ott ülnék."

Hát ez a pasi úgy látom nem csak bunkó, de még beképzelt is és tényleg felém tart. Most mit csináljak? Nem akarok megint a figyelem középpontjába kerülni. Ekkor jött az isteni szikra, nekem mosdóba kell mennem azonnal és így biztosan visszafordul, mert látja, hogy nem vagyok vevő a dumájára. Hihetetlen, hogy milyen ravasz vagyok, imádom a csodás ötleteimet. Felpattantam és elindultam,majd odaérve magamra zártam az ajtót, nehogy ide is utánam jöjjön. Én csak egy nyugodt utazást akartam, erre rám szabadítottak egy beképzelt bunkót. Néhány perc után visszaindultam holt nyugodtan a helyemre, abban bízva, hogy ő is visszatért a sajátjára. Erre mit látok? Ott ül az enyém mellett és nekem integet. Éppen az előbb dicsértem meg magam a csodás ötletem miatt, erre most semmi használható nem jut az eszembe, vagyis le kell ülnöm mellé. Ennyit a nyugodt utazásról. Pont oda értem, amikor egy kisebb légörvénybe kerültünk, melynek hatására nekem pont az ölébe kellett landolnom. Nem elég, hogy itt kötöttem ki, de még a hangosbemondó is ellenem beszélt.

-Kedves utasaink! Egy kisebb légőrvénybe kerültünk, így arra kérjük önöket, hogy egy kis ideig senki ne álljon fel, és ne hagyja el a helyét!

Gondoltam mi jöhet még ezek után? Az égiek talán összefogtak ellenem? Ő viszont láthatóan nagyon örült az imént hallottaknak, és bevallom, nekem is kedvemre való volt ez a helyzet. De miket beszélek? Kizárt, hogy nekem ez a pasi bejön. Esélye sincs.Akkor meg miért érzem ilyen jól magam az ölében? Ennek nem lesz jó vége, minél előbb ki kell másznom ebből a cseppet sem kellemetlen helyzetből, mert ha még sokáig itt maradok az ölében, túl kellemessé fog válni a dolog.

~To be continued~