Freedom - Hungarian James Maslow Fanfiction

Chapter 5

Egyszerűen fogalmam sincs, mi van velem. Nem is tetszik! Mégis egész nap csak arra vártam, hogy együtt lehessünk suli után. Barátnőim ma is egész nap faggattak, hogy mit csináltunk tegnap, hogy mit fogunk csinálni ma, és persze, hogy miért lógok ennyit egy SRÁCCAL.

- Lenyugodnátok? Nincs köztünk semmi. Barátok vagyunk. Ő is mondta. B A R Á T O K – Mondtam felháborodottan.

- Got friendzoned. – Mosolygott Nati elégedetten

- Nembaj Lizi, majd legközelebb. – tette hozzá Sam a vállamat veregetve. Ezután a mondat után egyszerűen teljesen meguntam, hogy ezt hallgassam, szóval fogtam magam és egyszerűen elmentem. Kimentem egy kicsit sétálni a folyosóra, elmélyedni a gondolataimban és megszabadulni Natiéktól. Nem igazán figyeltem merre, csak mentem, egészen addig, amíg neki nem mentem valakinek.

- Jaj, ne haragudj, nem láttalak! – Mondtam miközben felnéztem. Kendall volt az. – Kendall?!

- uhh, bocsi, nem figyeltem merre megyek. – Majd ő is realizálta. – Liz! Mit csinálsz te itt egyedül? Általában mindig a barátnőiddel vagy mindenhol. – Nézett rám.

- Igen, csak állandóan cseszegetnek ezzel a James témával, és már nem bírtam őket, úgyhogy otthagytam őket és kijöttem kicsit elgondolkodni mindenen. Veled mizu?

- Semmi különös, egyszerűen csak meguntam mindent és kijöttem kicsit. – Mosolygott. – Jamesnek is, be nem áll a szája. Ma már ott voltam, hogy leragasztom neki. – Nevetett. – Hiba volt megkérdezni milyen volt a tegnap, azóta csak azt hallgatom, hogy Liz ez, meg Liz az, és hogy mennyire élvezte. – Ezen még ő is elmosolyodott.

A szünet hátralevő idejében még beszélgettünk, aztán el is indultunk vissza az osztálytermekbe.

|James szemszöge|

Kendall kiment szünetre, szerintem megunta, hogy egész nap csak Lizről pofáztam neki. Izgultam kicsit az ebéd miatt, bár nem igazán tudnám elmondani miért. Csak úgy. Izgultam, mert nekem Liz más. Nem úgy nézek rá, például ahogy Kendall néz rá. Mármint, oké, ő is egy barátja, pont úgy, mint én, de akkor is ő más. Persze csak nekem. És nem, nem tetszik meg semmi, de örülnék, ha ez egy hosszú távú barátság lenne, mert vele megérné. Lehet vele normálisan beszélni, nem vesz mindent rögtön szerelemnek, és odavagyok a stílusáért is.

Éppen ezen és hasonló lényegtelen dolgokon gondolkoztam, amikor Kendall újra előkerült és leült mellém.

- Találkoztam Lizzel a folyosón. – Mondta nyugodtan.

- Nem keresett engem? – Kérdeztem nevetve.

- Nem, csak véletlenül nekem jött, aztán ott maradtunk kicsit együtt beszélgetni.

- Aham... – válaszoltam, nem túl meggyőződött hangon. Kendall pedig már kezdte volna a szokásos 'ne legyél már féltékeny' szövegét, de szerencsémre bejött a tanár.

|Szemszög vége|

Lassan és nehezen, de túléltem az összes órámat, és végre mehettünk ebédelni. James elé mentem, majd amikor ő is végzett el is indultunk. Gyorsan megrendeltük mit is szeretnénk, majd megkaptuk az ételt, és kérdeztem is volna, hogy akkor hol esszük meg, de James beelőzött.

- Nézd, oké, tudom, lehet ez kicsit korai... talán? De nem messze lakok innét, ha gondolod, elmehetünk hozzám. – Mosolygott kedvesen.

- Rendben, tőlem mehetünk! – Mondtam határozottan, majd elindultunk.

Nagyjából tíz perc séta volt mire odaértünk. Már a ház látványa is lélegzetelállító volt, de amikor bementem, szóhoz se jutottam. Modern volt belülről is, akárcsak kívülről.

A kaputól egyenes út vezetett a bejárati ajtóhoz. Utána rögtön egy előszoba, ami egyben egy folyosó is volt, amin végig haladva eljutottunk a nappalihoz és a konyhához, ami szinte egy helyiség volt. Balra egy gyönyörű fehér fénylő lépcső volt, attól balra pedig még két csukott ajtó, amikre nem derült fény, hogy mit rejtenek.

Amint beértünk James lazán le is dobta a táskáját a nappaliba egy szekrény mellé, én pedig szintén odaraktam az enyémet. Bementünk a konyhába, ahol középen volt az asztal, a fal mellett pedig a konyhabútorok, szekrények, főzőlap stb. James az egyik fenti szekrényből elővett két tányért, amiket le is rakott az asztalra, majd elővettük a hamburgereket és neki is álltunk enni.

Csendben el is fogyasztottuk az egészet szinte pillanatok alatt, mintha hetek óta nem ettünk volna. James már végzett, én viszont még mindig a krumplit rágcsáltam.

- És... huh, oké, megint elsőre rögtön belemegyek minden mély dologba, de ha szabad kérdeznem, te... jártál-e vagy jársz most valakivel? – Szegezte nekem a kérdést James, aminek hallatán kishíján félrenyeltem az italomat.

- Jaa, hát az úgy volt, hogy... nem. – A végére még el is nevettem magam. – Miért?

- Ja, csak érdekelt – Mondta.

- Neked? Volt már barátnőd? – Kérdeztem egy elégedett mosollyal az arcomon.

- Hát nemigazán.. volt, amikor már úgy-ahogy alakultak a dolgok, de sosem jött össze. – Ekkor egy nyávogást hallottam, amire mindketten felkaptuk a fejünket, majd egy fekete-fehér kismacska vánszorgott oda hozzánk. – Liz, ő itt Nyx, a drága kismacskám, és egyben egy kis előleg jövőmből. – Nevetett James.

- Cicaaaaa! – kiáltottam fel, majd rohantam is oda a macskához, aki későn vette észre, hogy futni kéne, így sikeresen elkaptam és odavittem magunkhoz. – Nem is tudtam, hogy van sziszád! – Mosolyogtam, miközben Nyx puha bundáját simogattam, James pedig csak csendben nézett minket.

Megettem a maradék krumplimat, majd felmentünk James szobájába, ami elképesztően jól nézett ki! Világosszürke volt, amit egy kék led fény szalag világított meg. Ahogy beléptünk, rögtön szembe volt egy franciaágy, a szoba attól jobba lévő sarka ablak volt, balra pedig kicsit 'lejtett' a tető és tetőablak volt, alatta pedig egy íróasztal. Az ággyal szemben a falon egy hatalmas tv-t láttam.

Beljebb mentünk és le is ültünk az ágyra, majd James bekapcsolta a tv-t és elkezdtünk zenét hallgatni, miközben nagyban beszélgettünk az élet nagy-nagy dolgairól. Az idő megint túl gyorsan telt, de mégis olyan nyugodt volt minden. Ahogy a délutáni napsugarak besütöttek, mi pedig csak ott ültünk és beszélgettünk, ketten. Akárhányszor a szemébe néztem mindig elkapott egy fura érzés, és csak szorosan meg akartam ölelni olyankor, mégse mertem semmit csinálni, csak elnéztem az ablak felé, és elképzeltem a pillanatot, amikor majd egy ilyen naplementében galoppozhatunk el egy hatalmas mezőn, ketten. Mindeközben James rengeteg régebbi történetet mesélt még nekem, és amikor sikerült visszatérnem a valóságba, én is neki.

Ezután kicsit még beszélgettünk, majd amikor elkezdett lemenni a nap döntöttem úgy, hogy ideje hazaindulni.

- Huh, hogy elszaladt az idő. – Mondtam. – Lassan indulnom kéne haza, mielőtt anyám nekiáll hívogatni, hogy hol vagyok már. – Néztem rá szomorúan.

- Hazavigyelek? – Próbálta elkapni a tekintetemet, de csak mereven néztem magam elé. – Liz, jól vagy? – Az az érzékenység a hangjában, amikor ezt mondta, nem bírtam tovább, ránéztem és erősen megöleltem. Ahogy éreztem az illatát csak úgy voltam vele, hogy bárcsak így maradhatnánk örökké... de egyszer mindennek vége lesz, így ennek is. Óvatosan elengedtem, majd ránéztem megint.

- Ne haragudj, hogy így lerohantalak, csak olyan jó volt ez az egész, és tényleg, soha nem találkoztam még ilyen rendes sráccal. – Mondtam mosolyogva, majd le nem tudtam venni a szemem az arcáról, ahogy láttam, hogy elpirult. – Akkor légyszi hazaviszel? – Kérdeztem a lehető legcukibb hangon, amit tudtam produkálni.

- Persze. – Mosolygott, majd elindultunk.