Freedom - Hungarian James Maslow Fanfiction

Chapter 7

|Nati szemszöge|

Sammel régen voltunk a lovardában, így úgy döntöttünk, hogy ma kimegyünk egy kicsit, megnézni mi újság van ott.

Miközben Sam bátyja vitt minket ki kocsival, megragadtam az alkalmat hogy Lizről beszéljünk kicsit. Mostanában olyan fura. Túl sokat van azzal a sráccal, mégis mindketten bátran állítják, hogy CSAK BARÁTOK.

- Sam, nézd, én nagyon imádom Lizt, meg minden, de.. nem gondolod, hogy kicsit fura mostanában? Mármint, eddig is úgy ismertem, hogyha kap egy jó témát be nem áll a szája, de mostanság csak arról a gyerekről beszél úgy állandóan. Mindig vele lóg, és nekünk csak azt hajtogatja, hogy milyen jó barátok. Mintha mi már nem lennénk olyan fontosak neki, konkrétan azt érzem, hogy lecserélt minket. – Kezdtem.

- Jaj, ugyan, hagyd már, soha életében nem volt egy srác sem, akivel barátkozhatott volna, nyilván kihasználja az együtt töltött idejüket, amíg lehet. Meg nem tudom, hogy vagy vele, de én elég szarul éreztem magam, amikor mi lógtunk állandóan srácokkal, és vele nem foglalkoztunk, szerintem ezt nem kéne így venned, hogy lecserél minket. Neki is biztos rosszul esett, amikor mi ketten voltunk azzal a pár sráccal, tudod, még év elején, de mégse szólt semmit. Had érvényesítse magát most ilyen téren is kicsit. – Magyarázta Sam.

- Oké, jó pont, de nekem az se nagyon szimpi, hogy mindig csak 'valahova' mennek. Biztos van valami cél, nem csak a városba sétálgatnak, csak nem akarják, hogy megtudjuk. ha emlékszel, amikor először akart beszélni az a srác Lizzel, direkt olyan helyre ment, hogy lehetőleg senki se hallja, illetve egy nappal az első beszélgetésük után, amikor húztuk az agyát azzal, hogy kérdezzen valamit a gyerektől, fogta magát és kiviharzott a teremből, és utána is eltűntek egész szünetre. Nekem ez kicsit gyanús. – Bonyolítottam tovább, ám mielőtt Sam bármit is mondhatott volna megérkeztünk.

- Ne gondolkozz annyit ezen, nem éri meg. Inkább élvezd, hogy itt lehetünk! – Mondta. barátnőm, majd felkapta a táskáját és elindult befelé. – Na, mi lesz, nem jössz? – Kérdezte nevetve, majd utána futottam és el is kezdtünk sétálni a lovak felé.

Miközben sétáltunk be, nagyon fura érzésem volt. Mintha valaki nemrég járt volna itt. Az egyik ló, azt hiszem Lucy pont onnan futott, ahol a karámba be szoktuk engedni a lovakat

- Hallod, neked nincs fura érzésed? – Kérdezte Sam.

- De, de nem tudom, mi lehet ez. Mintha járt már volna erre valaki nem olyan régen. – Mondtam kicsi félelemmel a hangomban.

- És nézd! Lucy olyan mintha most engedték volna vissza a karámba. – Tette hozzá barátnőm – De ne aggódj! Bárki is van itt, LEÜTÖM.

Ezen elnevettük magunkat, majd szépen lassan be is értünk az istállóhoz.

|Szemszög vége|

Lihegve álltunk egy fa mögött az erdőben, próbáltam kifigyelni, hogy kik jöhettek ide. Két tippem volt:

Vagy anyám és valami barátnője, vagy Sam és Nati.

Tulajdonképpen egyikükkel sem járunk jól. És én nagyon szeretem Natiékat, de ez egy olyan titok, amit elég nekünk tudnunk. Nekik sem merem elmondani. Amióta Jamessel eljárok így mindent csinálni, ők is olyan furák. Nem tudom, hogy ez most ilyenféle 'féltékenység' hogy vele több időt töltök, mint velük, vagy egyszerűen csak meguntak.

E gondolatmenetemből James ébresztett fel, ahogy óvatosan rátette a kezét a vállamra, és közelebb jött hozzám, és megszólalt:

- Liz, ezek nem a barátnőid?

- D-de. azt hiszem...

- Akkor most itt megvárjuk, hogy elmenjenek, vagy lelépünk valahogy?

- Hát.. – Kezdtem, majd leültem a földre. – Megvárjuk. Nem hoztak magukkal lovas cuccot, az istállóban meg nincs, úgyhogy szerintem csak rendet rakni jöttek. – Mondtam nyugodtan, majd elővettem a telefonomat, hogy megnézzem írt-e valaki. Lentről a csajoktól hallottam ezt-azt, ami kicsit szíven szúrt, például amikor a régi szép időkről beszéltek, amikor gyerekfejjel pacisat játszottunk a karámban, problémák nélkül...

James egy pár másodpercig még nézte őket, majd leült mellém.

- És, mesélj, mik a terveid a naagy jövőre nézve? Mi szeretnél lenni? – Kérdeztem tőle lelkesen.

- Hát, egy ideje elég komolyan elgondolkodtam ezen a színész és/vagy énekes dolgon. Elvégre jó hangom van, és el is tudom képzelni magam az élet e területén, illetve gyerekkorom óta vágytam rá, hogy 'majd rajtam legyen a világ szeme.' – Fejezte be nevetve. – És te hogy állsz ezzel?

- Uh, őszintén én még nem igazán gondolkoztam ezen. – Mondtam, miközben mereven bámultam egy botot a földön. – Lehet, ideje lenne már eldönteni, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel, de egyelőre fogalmam sincs. – Nevettem kicsit erőltetetten – Mellesleg nem is tudtam, hogy tudsz énekelni, hallhatok valamit? – Csillogó szemekkel néztem rá.

- Én énekelnék neked szívesen, de most ahhoz nem vagyok a legjobb passzba.. reggel alig volt hangom, és nem igazán szeretném most erőltetni, de egyszer fogok neked énekelni. – Mosolygott rám.

Egy darabig még csendben néztük, ahogy a lányok lent pakolásznak, majd néhány égdörgésre lettünk figyelmesek. Ekkor lent a csajok gyorsan összeszedték a cuccukat, és el is indultak ki, mi pedig vártuk, hogy elég messzire jussanak, majd mi is visszaindultunk az épülethez.

- Itt eső lesz. – Állapította meg James halál nyugodtan a tényt, hogy itt bizony esni is fog.

- Nézzük a jó oldalát, nekünk már csak samponozni kell majd a lovakat. – Nevettem.

Majd vissza vittük a cuccainkat az istállóba és kiültünk nézni a villámokat. Nagyjából tíz perc múlva el is kezdett cseperegni az eső, mi pedig bementünk a tető alá, és folytattuk a beszélgetést.

- És, ha már így szóba jöttek az én barátaim, – kezdtem – csak Kendall ilyen legjobb barát szerűséged, vagy van más is?

- Tulajdonképpen itt csak Kendall, meg nyilván más osztálytársaimmal is jóba vagyok, de Kendall az, aki tud mindent rólam.. lassan túl sok mindent. – Nevetett – Régebben voltak még mások is, általánosban, de ők elköltöztek, és néha még szoktunk beszélni, már nem igazán vagyunk olyan viszonyban, mint régebben.

Ez után mindketten csendben hallgattuk az esőt, ami egyre inkább zuhogott. Majd kezdett kicsit hűvösebb is lenni, nekünk meg persze hatalmas agyunk van, és nem hoztunk pulcsit.

- Kezd egyre hidegebb lenni. – Közöltem egy sóhajtás kíséretében

- Hát, úgy látszik együtt fagyunk meg. – Nevetett James, majd megint elhallgattunk és csendben figyeltük az esőt, és a villámokat.

Amikor úgy voltam vele, hogy most halunk bele az unatkozásba, eszembe jutott, hogy a táskámban van valami kártya. UNO. Ezzel ellehetünk egy darabig – gondoltam magamba, majd odavittem Jameshez, és neki is álltunk játszani. Sokkal gyorsabban telt az idő, és hamar el is állt az eső.

- Minden szétázott. Itt már sok mindent nem fogunk tudni csinálni. – Néztem vissza Jamesre, miközben a füvön sétáltam

- Akkor most mi legyen? – Kérdezte.

- Hát őszintén nem tudom, hazamenjünk, vagy..

- Elmehetnénk csinálni valami mást. – Mosolygott.

- Például? – Érdeklődve néztem.

- Mittudomén, elmenni úgy a városba, ahogy előadtuk a szüleinknek, vagy bármi, amihez kedved van. – Válaszolt.

- Hmm.. elmehetnénk moziba, ha van kedved. – Mosolyogtam rá.

- Tökéletes! – Csillantak fel a szemei, majd indultunk is összeszedni a cuccainkat, be a kocsiba, és céloztuk is a mozit.

A film után beültünk egy kávézóba kicsit beszélgetni, majd indultunk is haza.