Freedom - Hungarian James Maslow Fanfiction

Chapter 9

Már három nap eltelt a szünetből, és mivel eddig semmi dolgom nem volt, konkrétan halálra untam magam, és most eldöntöttem, hogy ráírok Jamesre, hátha van kedve valamikor csinálni valamit

Liz:

Halii<3

Lenne kedved holnap kimenni lovagolni, vagy csak elmenni csinálni bármit? Már most unom magam :"D

James:

Sziaa

Persze, bármikor.

Nem is te lennél ha nem unnád magad már most X"D Még csak most kezdődött a szünet

Liz:

Jóóó, de tudod, milyen vagyok... Annyi kaland vár ránk, ideje lenne már belekezdeni:P

Illetve a lovagláshoz hozzátennék még annyit, hogy mivel rohadt meleg van, így eldöntheted, hogy hajnalban akarsz kelni és menni ki, vagy inkább este

James:

Hát, az attól függ.. Ha majd terepre viszel, felkelek hajnalban:P

Addig tökéletes lesz ez este is

Liz:

Nagyszerű, akkor holnap este hétkor várlak^^

James:

Ott leszek, Drága<3

Ez volt az a pillanat, amikor hirtelen elfelejtettem lélegezni.

Drágának hívott?! De- ez most- – Értetlenkedtem.

Nyugi, Lizi, barátoknál ez normális. Egyre szorosabb lesz a kapcsolatotok, egyre több ilyen lesz, és ez tök rendben van. –Szólt a hang a fejemben.

|Másnap este hét óra körül|

James megérkezett, összeszedtem a cuccaimat és be is szálltam a kocsiba.

- Rég láttalak! – Mosolyogtam a fiúra.

- Jaa, nagyjából négy napja. – Nevetett – Sok minden vár még ránk ezen a nyáron!

- Végre Élhetünk. – Tettem hozzá. – És, felkészültél a mai napra?

- Nem tudom, fel kellett volna? – Nézett rám értetlenül.

- Ha jól teljesítesz, – mély levegőt vettem – ez lesz az utolsó karámos edzésed. Mert a nyáron én biztosan nem foglak a négy fal között futtatni egy lóval, ha valami nem megy max megtanulod ott kint, belehalni csak nem fogsz. – Nevettem.

- EZAZZ! – Kiáltott fel, én pedig csak mosolyogtam rajta.

- Mintha magamat látnám. – Néztem rá

Elkaptuk a lovat, felszereltük, és be is mentünk a karámba. Feldobtam Jamest, majd fogtam magam és halál nyugodtan kisétáltam és felültem a kerítésre.

- Most rajtad a sor, Szépfiú! Mutasd, mit tudsz! – Kiáltottam oda neki. – A lábamat elütni nem ér! – Tettem hozzá nevetve. Vártam egy picit és mivel úgy láttam, hogy James kicsit zavarban van a 'Szépfiú' elnevezésemtől, adtam neki feladatot, hogy neki tudjon állni.

- Várjál, most akkor mit kéne csinálnom? – Kérdezte értetlenül.

- Bemelegítés, séta mindkét kézre, aztán megmutatod, mit tudsz, mindent, amit tanultunk szépen bemutatsz nekem. – Mosolyogtam. – Olyan, mint egy dolgozat, csak nem buktatlak meg, ha nem megy valami. – Tettem hozzá.

- Ahaa, értem. – Érkezett a válasz, majd el is indultak bemelegíteni, én meg csak ott álmodoztam milyen jó is lesz újra terepen száguldozni, csak ezalkalommal nem Sammel és Natival az oldalamon, hanem Jamessel.

Érdekes lesz, de majd meglátjuk. – Gondoltam magamban, miközben James melegített. Álmodoztam, álmodoztam és megint eltelt az idő. Akkor eszméltem fel, amikor valami szőrszál csiklandozta az arcomat. James lova ott állt és hatalmas szemekkel bámult engem, miközben az orrával löködött.

- Kész vagytok? – Kérdeztem meglepetten.

- Öt perce arra a pillanatra várok, amikor lelök Lucy a kerítésről. – Nevetett.

- Ha-ha-ha, vicces vagy. – Mondtam mosolyogva. – Ha kész a bemelegítés, akkor hajrá, mutasd mit tanítottam.

- Rendben főni! – Mondta nevetve, majd elindultak bemutatni nekem mindent.

Én esküszöm, rajta voltam, hogy arra figyeljek, amit csinál, de mégis mindig le ragadt a tekintetem James arcán, hogy mennyire igyekszik mindent tökéletesen csinálni.

- Mintha magamat látnám... – Mondtam halkan. Emlékszem, amikor az én utolsó karámos edzésem volt, mielőtt először kivittek volna terepre. Minden vágyam az volt, hogy kijussak, mindent megtettem, hogy tökéletesen menjen minden. Nos, James? Ő most pont ugyan ezt csinálja. Látom rajta, hogy mennyire szeretné ezt, és tulajdonképpen én most csak ezt nézem, nem azt, hogy mit tud. Nyilván, az is számít, de nekem most ez fontosabb.

Kis idő elteltével James le is szállt, én pedig besétáltam hozzá a karámba.

- Nagyszerű, – kezdtem – mindent tudsz. – Mosolyogtam.

- Akkoor? – Kérdezte kíváncsian.

- Holnap hajnalban várlak előttünk. – Mondtam, és le se lehetett volna tagadni, hogy James ugrált volna örömében, de még mindig az ő kezében volt a ló, így csak mosolygott.