A Legidősebb Kamado

1.

Reggel arra ébredtem, hogy egy varjú károg az ablakomon. Kinyitottam a szemem, és egyből felismertem, hogy kié. Kipattantam az ágyból, és kivettem a madár csőréből a levelet. A kézírás is elárulta, hogy Giyuu írta.

Kedves Kasumi!

Még mindig nem múlik el egy nap sem, hogy ne emlékeznék gyönyörű vörös hajadra és szemedre. Édes hangod a fülemben cseng, a Végső Kiválasztás óta. Amikor megmentetted az életem, már akkor tudtam, hogy te átmentél a teszten, és Démonölő Kardforgató válik belőled. Ezért szeretnék veled találkozni lent a faluban. A hegy lábánál lévő úton várok rád!

Régi barátod: Tomioka Giyuu

Ui.: Hozd a katanad, mert még szükség lehet rá!

Mikor a végére értem a levélnek, leraktam, és felöltöztem. Megigazítottam a szénabogjám, és a katanam az oldalamra tettem. Egy utolsót belenéztem a tükörbe, majd kimentem. Tanjirou éppen készült le a faluba, hogy eladjon egy kis faszenet. Odamentem hozzá.

- Veled megyek, mert találkám lesz! - mondtam, mire bólintott

- És amúgy... Mikor érsz haza? - jött a hirtelen kérdés

- Talán este! Na menjünk!

Elköszöntünk, majd elindultunk le a faluba. Amint leértünk a hegy lábához észrevettem Giyuu-t, ahogy ül egy kövön, és néz ki a fejéből. Mögé lopóztam, majd eltakartam a szemét a kezemmel.

- Na ki vagyok? - kérdeztem tőle szórakozottan

- Kamado Kasumi! Ugye igazam van? - mondta, és elejtett egy mosolyt, mire leültem mellé - Jól vagy?

- Igen! Veled minden rendben van?

- Fogjuk rá! - a földre szegezte a tekintetét - Az én hibámból meghalt a családom!

- Nem a te hibád! - fogtam meg a kezét

- De igen! Ha időben odaértem volna, most élnének!

Átöleltem. Nagyon jól esett neki is, meg nekem is. Régen együtt edzettünk a Végső Kiválasztásig, Urokodaki-san keze alatt. Legjobb barátok lettünk, de én az idő múlásával kezdtem beleszeretni. Visszaölelt, majd egy könnycsepp gördült le az arcán. Pár perc után elkezdte simogatni a hátam. Elváltam tőle, és belenéztem a szemébe. Szeme még mindig azt az elszántságot, és magabiztosságot tükrözte, mint régen. Közelebb hajolt hozzám. Már az orrunk összeért, mikor lehunyta a szemét, és az ajkát az enyémre tapasztotta. Én is behunytam a szemem, és visszacsókoltam. Kezét végig simította az arcomon, majd hátul a nyakamnál fogva közelebb húzott magához. Karjaim a nyaka köré fontam, és belemosolyogtam a csókba. Pár perc után elváltam tőle, és hozzábújtam. Mikor észrevettem, hogy jön vissza az öcsém egy gyors csók után Tanjirou elé mentem, de visszanéztem egy pillanatra. Giyuu már nem volt ott. Tanjirou amikor elém lépett megölelt, és felmutatta a pénzt, amit kapott a faszénért, és a segítségért. Elindultunk haza, közben pedig beszélgettünk. Nem akartam elmondani, hogy kivel voltam, mert ha megtudja már azzal jött hogyha meghal ez lesz a bajom, meg az lesz, meg amaz lesz... Ebből már elegem van, de mindig is a kedvenc testvérem volt. Én, mint Démonölő Kardforgatóként vittem haza a pénzt, míg ő segített másoknak, és néha fát, vagy faszenet adott el. Már este volt amikor egy elhagyatott faházhoz értünk.

- Tanjirou! - kezdtem

- Hm? - nézett rám - Valami baj van?

- A démonok éjszaka jönnek elő, így nem biztonságos az út fel a hegyre. Maradjunk itt, majd holnap korán elindulunk!

- Hát... Jó!

Bementünk a házba, leterítettem mindkettőnknek egy-egy pokrócot, majd lefeküdtünk azokra, és elaludtunk.

~Másnap reggel~

Reggel még csak az első napsugarak látszódtak, de én már ébren voltam. Felébresztettem az öcsém, összepakoltunk, majd indultunk haza. Amikor hazaértünk egy nem mindennapi látvány fogadott minket. Nezuko és a legfiatalabb testvérünk kint feküdt az ajtó előtt egy vértócsában.

- Nezuko! - mondta Tanjirou, majd a húgunk mellé lépett

- Anya! - befutottam, majd térdre rogytam amikor észrevettem, hogy anya és másik 2 testvérem mind halottak - Miért?

- Kasumi! - jött mellém az öcsém - Nezuko testében maradt még egy kis élet. Ha leérnénk a faluba, talán megmenthetnénk!

- Akkor siessünk gyorsan!

Már majdnem leértünk a faluba, amikor Nezuko ránk támadt. Egy erős rúgással arrébb rúgtam egy fának, de a biztonság kedvéért kivettem a vöröses pengéjű katanam a tokjából. Tanjirou-t mögém parancsoltam, majd a katanam Nezuko felé szegeztem. Felénk rohant és nekiugrott az öcsémnek. Hangokat hallottam magam mögül, így arra figyeltem. Nekem ugrott egy démon. Leterített volna, ha valaki le nem csapja a fejét.

- Jól vagy? - kérdezte Giyuu, és felém fordult, végigsimított a karomon, de én még mindig a sokk hatása alatt voltam - Kasumi!

- Köszi, hogy megmentettél! - hátranéztem, Tanjirou és Nezuko a földön feküdtek, kimerülten és ájultan

- A lány egyik sebébe egy démon vére jutott. Mostmár ő is egy közülük. - tette a vállamra a kezét, majd lecsúsztatta a kézfejemig - Ha kell... akkor segítek nektek.

- Köszönöm, Giyuu! Gyere csináljunk valamit Nezuko-val, és vigyük árnyékos helyre, míg el nem ég!

- Rendben! - a hátára kapta Nezuko-t, én pedig Tanjirou-t, majd elindultunk a faház irányába - Siessünk, amíg nincs fent nagyon a nap!

Amikor bementünk elkezdtem Nezuko-nak készíteni valami bambusz cuccost, ami így megakadályozza, hogy bárkit megtámadjon. Giyuu addig örködött, míg én este Tanjirou és Nezuko sebeit láttam el. Mikor végeztem fáradtan ültem le Giyuu mellé. Fejem a vállára döntöttem, mire ő fél kezével átölelte a derekam. Felé fordítottam a fejem, és mosolyogva néztem őt. Mikor végre rám nézett közelebb hajolt hozzám. Nekinyomott a mögöttem lévő falnak. A fejem mellett támaszkodott az egyik kezével, míg a másikat a combomon át felcsúsztatta a derekamra. Megcsókolt, mire viszonoztam. Bejutást kért. Megadtam. Elmosolyodtam, miközben eltűrte a hajam az arcomból. Levegő vétel miatt elváltam tőle, és belenéztem a szemébe. Megsimította az arcom, majd az ölembe hajtotta a fejét. Elkezdtem játszani a hajával, közben beszélgettünk. Felült, majd leült a nyitott ablak párkányára, és a hátát a falnak támasztotta. Odamentem hozzá, és leültem vele szembe.

- Sajnálom! - nézett rám szomorúan, mire "Nem értem miről beszélsz" fejet vágtam - Sajnálom, hogy miattam halt meg a családod!

- Ez nem a te hibád! Te nem tehetsz róla! Ennek így kellett történnie! - megfogtam a kezét - De nézd a jól oldalát! Veled vagyok, Nezuko és Tanjirou pedig életben van! Nekem ti hárman vagytok a legfontosabbak!

- Komolyan mondod? Szóval nem haragszol? - kérdezte, mire az ölébe ültem, és neki dőltem

- Rád nem tudok haragudni! - mosolyogtam rá, és megcsókoltam

- Szeretlek, Kasumi! - mondta két rövid csók között

- Én is!

Karjaim átölelték a nyakát. Feltérdeltem, majd vissza ültem az ölébe, hogy vele szemben legyek. Átölelte a derekam, majd közelebb húzott magához, amennyire csak lehetett. Bejutást kért. Gondoltam, hogy húzom egy kicsit az agyát, ezért nem adtam meg. Keze lejjebb vándorolt, a fenekem felé. Egyből megadtam most neki, mire elmosolyodott. Durcásan elhajoltam tőle, mire visszahúzott magához.